DR. KALMÁR MIKLÓS

A XIX. század építészete

EGYETEMI JEGYZET

(A historizmus, a polgári építészet kialakulása)

A jegyzet felhasználja Dr Merényi Ferenc és Dr Sódor Alajos hasonló tárgyú és tartalmú jegyzeteit. Emlékanyagában, néhol következtetéseiben is rájuk épül1.

Figyelem! A jegyzet folyamatosan készül, kiegészül, módosul. Jelen verzió nem a végleges állapotot mutatja !

 

Tartalomjegyzék:

Bevezetés
A korszak vizsgálatának módja
A XIX. szd. építészettörténetének tárgya
A XIX. szd. építészetének kialakulását meghatározó, változó körülmények
A XIX. századi építészet periodizációja
A romantika kora /1770-1840/
Romantikus klasszicizmus /kb.1770-1800/

  Servandoni, Gabriel, Soufflot
  Boullée, Ledoux
Az angolkert kialakulása
  Id. és Ifj. John Wood
  Kent és Burlington
Gótika "újjászületése Angliában /Gothic Revival/
  Vanbrugh
  Walpole
Az antik formakincs újjászületése Angliában / "Classical Revival és Greek Revival"/
  Adam
Klasszicizáló romantika /empire stílus/
A németországi klasszicizmus és romantika
  Schinkel
  Klenze, Gärtner
Ausztria építészete a XIX. század első felében
Oroszország
Historizmus
Angol historizmus
Francia historizmus
Németország építészetének néhány jellemző vonása a XIX. sz. második felében
Osztrák historizmus
Az Amerikai Egyesült Államok építészete a XIX. század második felében
A technika fejlődésének hatása a XIX. század második felének építészetében
  Anglia
  Paxton
  Vasszerkezetek Franciaországban
Századforduló építészete
Anglia
  Ruskin és Morris
Németalföld
Németország
A bécsi iskola
Franciaország
Katalónia
Finnország
XIX. szd. építészete, válogatott szakirodalom
Melléklet
Jegyzetek

 

 


 

Bevezetés

 

 

A korszak vizsgálatának módja

 

Az építészettörténet, mint hétköznapi tudomány különböző szinteken közelíthet tárgyához, az építészet történetéhez. Elterjedt gyakorlat például az adatok gyűjtése, rendszerezése. Ez forrásértékű eredményekhez vezethet, azaz a gyűjtött adatok további kutatások kiinduló pontjává válhat. E művekben rendszerezve adatok találhatók, s a későbbiekben mindenki szívesen hivatkozik rájuk. Fontos munka, megbízható, eredményekkel kecsegtető foglalkozás, csupán elszántság és testi-lelki alkat kell hozzá. Ha az adatokat a későbbiekben nem ellenőrzik, bizony a ráépült következtetések is tévesek lehetnek. Vannak ugyanis olyan kutatók, akik ezt a gyűjteményt használva "bölcs" következtetéseket vonnak le, a felmutatott képekhez, példákhoz magyarázatot fűznek. Az adatgyűjtés az ismeretlennél ismeretlenebb mélységekbe hatol, a magabiztos magyarázat pedig mindig az aktuális igazságot igazolja. Természetesen ez az a tevékenység, mely heves vitákat provokál, hiszen ugyanarról mindenkinek más jut az eszébe. Amit egyszer leírtak, később újra írják, szóval a tudomány kiegyensúlyozottsága, harmóniája mindig kiköveteli a kornak megfelelő értelmezést, örök kenyérforrásul az építészettörténészeknek.

Szerintem az építészettörténet is, mint az építészet más tudományágai, elsősorban a mindenkori, tehát a jelenben zajló építészet műveléséhez, értékeléséhez ad szellemi segítséget. Az építészet ma történik, és az egykor megvalósult példa segít a döntéshozatalban.

E szemlélet eredményessége ott csorbulhat, hogy az épület örök, de a körülmények változnak. A bemutatott példa tehát alig működik, mert a történeti környezet nehezen rekonstruálható.

Mégis a valódi történeti környezetből kell kiindulni, hiszen a valamikori építész magatartás értékeléséhez a lehető legjobb megértés kell s ez sajnos az időben visszafelé egyre nehezebb.

Egy ókori, középkori, vagy újkori épület megértése szinte megoldhatatlan feladatot ró ránk. A régi korokat már néhány száz éve kutatják, relatív kicsi az emlékszám, szinte mindent leírtak róluk. Lehet, hogy a leírtak igazak, hiszen kevés tudós ellenkezik a kutatók derékhadával. Ezzel, a korszakról kialakult ismeretanyag kiforrottá válik s az építészettörténet szilárdan, megalapozottan tud vélemény alkotni.

Érthetően sajátos a helyzet, de az elmúlt száz-kétszáz évről összehasonlíthatatlanabbul több értékelhető információt őrzött meg az emlékezés, mint az azt megelőzők. Szinte dédszüleink jelene válik történetté s az időbeni közelség torzítása nehezen kezelhető. Az adatok tömege várja a feldolgozást, a rendszerezés és a következtetések még csak rész igazságokat fedezhetnek fel. Viszont ott van vele szemben a történeti léptékben mért friss tapasztalat, a még könnyen megérthető egykori élet. Az építészettörténet utolsó korszaka tehát valóban érdekes és példamutató lehet. Mondható: az első olyan építészettörténeti kor, mely gyakorlati tapasztalatot is jelenthet.

A XIX. század történeti körülményei tehát többnyire jól ismertek. A történetírásra általában jellemző, hogy a fő szellemi áramlatokra figyel s mindent igyekszik általánosan értékelni. A "közelmúlt" építészete még nem tekinthető teljességében át, az igazság gyakran múlik részleteken, a megbízón, a mestereken, az adott környezeten. Ennél több részletproblémát szinte már csak korunk tud produkálni.

Helyes lenne nem az általánosságokból kiindulva következtetni a részletekre, hanem a részletek ismeretéből állítani össze az egykori valóságot. A részletek ott láthatók az épületen, az eddig rögzített adatokban. Az eredmény tehát nem lehet átfogó és végérvényes, de legalább annyira használható, mint a történelem jóval korábbi századainak építészeti eredményei.

 

 

A XIX. szd. építészettörténetének tárgya

 

Ha egy korszakot -akár építészeti szempontból is- vizsgálunk, akkor legelőször meg kell különböztetni a többitől.

A "XIX. szd." kifejezés félreérthető, hiszen a naptár és a történeti korszakok nem tudnak egymásról. Ezen korszakot megelőző utolsó tárgyalható építészettörténeti kor a barokk. Mi az a dolog tehát, amely a barokktól megkülönbözteti a vizsgált korszakot?2

A románkori építészetnek szembeötlő problémája hogy az ókorban kialakult szerkezeti eredményeket igyekszik (előbb elérni, majd) túllépni.

A gótika a lélektani magasságokba emelte a kőanyagból "kisajtolható" gazdaságos szerkezet-tér arányt, mely az egyterű s mind nagyobb fesztávú épületekig vezetett.

A reneszánsz az embert helyezi a középpontba, sokszor a szó szoros értelmében, az ember és a környezete kiegyensúlyozott, újra felfedezett, geometrikus harmóniájához érve el.

A barokk nem a kiegyensúlyozott viszonyokra épül, hanem a társadalmat kifejező uralkodó és az alárendelt alattvalói környezete között feszít dinamikus megfeleltetést. Mindezt tengelyességgel, hangsúly különbségekkel, feszültséggel fejezi ki.

Mindezek láthatók az egykori épületeken, épületegyütteseken. Láthatók anélkül, hogy a történetüket ismernénk.

A barokk után nyilvánvalóan megváltozik az épített környezet. Azt látjuk rajta, hogy a barokknál kevésbé hangsúlyoz, a szerkezeti megoldásokat kezdetben nem mutatja meg s léptéke is meghaladja az emberét. Új jelenségként viszont megjelennek a homlokzatok eddig nem ismert mértékű variációi. Az épület és az azt körbevevő környezet közötti felület lesz a legfontosabb jelentéshordozó. Természetesen mindezeknek nagyon sok változata, módja, oka van, de ezek a legelső pillanatban is tapasztalhatók.

Az épületeket létrehozó szellemiség a társadalmi környezetből fakad s a fenti nyilvánvalóságokat társadalmi változásokból is le lehetne vezetni. Egy adott korszak építészete tehát nem egy bármikor követendő mesterségbeli kérdés, hanem egyszer volt társadalmi fejlődés pillanatnyi eredménye. A megfagyott muzsika analógiájára egy "megkövült társadalom".

Mi az a társadalmi változás, amely létrehozza a barokktól eltérő hatásokon alapuló építészetet?

A társadalmi változásoknak egyrészt megvan az a rossz szokása, hogy önmaga értékelése érdekében a megelőzőt élesen kritizálja, sőt megveti. Kétségbe vonja értékét. "Korunk" építészete is megtette ezt. Érzékelhetően, napjainkig tart az az értetlenség, amivel a múlt századot az építész közvélemény fogadja. Ebben nagy szerepet játszik az, hogy a "modern" születésekor a történeti stílus feleslegessé vált. Ezt sokat kellett emlegetni ahhoz, hogy átmenetileg elfelejtsék.

Másrészt, a társadalmi változások szellemi eredményei a művészetek különböző ágaiban különböző időpontban jelenik meg. Az építészet "sajátszerűsége"3 mindig késlelteti a változás jelenségét s sokszor az eredmény ellentmondásos. Például az építészek zöme még történeti formákat használ fel, mikor a zenében, festészetben a természet a meghatározó. A dolgot csak bonyolítja, ha mindezeknek a földrajzi elhelyezkedését is vizsgáljuk.

Az épületek már említett, barokktól eltérő kialakítása, Európát tekintve a XVIII. század közepétől a XX. század elejéig tart s logikusan fejlődő, egymásra következetesen épülő folyamatot mutat. Ha a háttérben zajló társadalmi változásokat vizsgáljuk, akkor ez a korszak a polgárság hatalomra kerülését foglalja magában s az építészeti kor nem más, mint a polgári építészet kialakulása. Kialakulást kell mondanunk, mert, mint megbízó, a polgári társadalom különböző módon és formában azóta is meghatározza az építészet alakulását. A polgári építészet születése viszont látványos és tanulságos, érthetőbbé téve, akár korunk változásait is.

 

 

A XIX. szd. építészetének kialakulását meghatározó, változó körülmények

 

A XVIII. század közepétől kezdve az építészetre is ható folyamatos változásokat figyelhetünk meg:

1. A feudális hatalmi szervezet lassan elveszti gazdasági erejét, előnyét a feltörekvő polgárság gyorsan kialakuló lehetőségeivel szemben. Az építészetben is eltolódnak a megbízói hatalmi viszonyok.

2. A gazdasági hatalomhoz jutó polgár történelmi hivatkozásokkal kívánja igazolni szerzett jogait, építészete a régmúltból levezethető formákkal a régmúlttal próbál indokot szerezni. Egyébként az ősi jogok hangoztatása nagyon is ismert módszer lehetett akkoriban. Tehát a polgár éppen a feudális ősiség ellen lép fel, de szükségszerűen hasonló eszközökkel.

3. Ez a régi kor, legelőször a polgári egyenjogúság hangoztatására, az antik görög demokrácia kora. Különös történelmi egybeesésként éppen ekkortájt válnak megismerhetővé az antik emlékek, részben a megváltozott birodalmi erőviszonyok4 és a fellendülő gyarmatosítás, vagy csak egyszerűen különböző kíváncsi utazások következtében.

Továbbá:5

4. A jelzett időszakban - a társadalmi változások hatására - fokozatosan megváltozik egyrészt az építtető, másrészt a tervező-kivitelező személye és kapcsolata. Új, más társadalmi érdekeket képviselő megbízók /Pl.: gazdag polgárok, közületek, testületek, társaságok, bankok stb. mint építtetők; a pályázati rendszer térnyerése; "megbízás" helyett "vállalkozás"; az építőipar érdekeltségei, stb./ és a feladatoknak új szervezettséggel megfelelő építő szakemberek jelennek meg. Az építészeti tervezés folyamata az előző időszakénál bonyolultabbá válik /"építőművész"-"konstruktőr"; építészpárok ez időtől fogva osztják meg egymás közt a "művészi" és a műszaki-üzleti munkakört; a generálvállalkozó és az alvállalkozó megjelenése, stb./.

5. Az új igények új formában jelentkeznek. Mind több olyan új feladat jelentkezik, melyek megoldására az építész hosszú ideig nem tud korrekt választ adni. Templomra, színházra, palotára - még városházára is - van "előkép", de - mondjuk - parlamentre, bíróságra, bankra, tőzsdére, áruházra, szállodára, kiállítási csarnokra stb. a történeti építészetben nincs használható példa, megjelenik egy sor új, "szalonképtelen", az építészet szféráitól eddig távol eső feladat is: ipari- és raktárépületek, pályaudvarok és állomásépületek, vásárcsarnokok, hidak, stb.

6. Az alkalmazott fizika és az ipar az anyagok gyártásában is újdonságokat hozott. Ugyancsak mind több az eddig "szalonképtelen" építőanyag, szerkezet és technológia: előbb a kovácsolt, az öntött, majd a hengerelt vas és acél, az üveg, később a vasbeton. Megkezdődik és elterjed az épületszerkezetek - pl. a nyílászárók - sőt épületornamensek üzemi sokszorosító eljárással történő előállítása, önálló árukénti forgalomba hozatala; (már csak ebből a szempontból sem érdektelen a korabeli árjegyzékek, sőt újsághirdetések tanulmányozása).

7. A termelő folyamatok változása során jellemző az urbanizációs folyamat fokozott felgyorsulása is, elsősorban a nagyipar kibontakozásának folyományaként. Ez magával hozza a városrendezési problémák orvoslásának igényét, új települések létesítését, ezekkel kapcsolatosan bizonyos tipizálási folyamatot.

8. A tárgyalt korszakban a gazdasági-kereskedelmi szférában bekövetkezett változások következménye az is, hogy - közgazdasági értelemben - az építészeti-építési tevékenység produktumainak túlnyomó többsége is ekkor válik áruvá, /telekspekuláció; építési vállalkozás mint tőkebefektetés; bankhitelek, rentabilitás és amortizáció; maga a "bérház", a bérházjövedelemből élő háztulajdonos - a "háziúr" - fogalma, stb.

9. Az előzőkkel kapcsolatban, a múlt század közepétől jelenik meg egy addig nem létező, attól kezdve viszont mind jobban erősödő tendencia: az építészeti "produktum" sorolható elemekből szerelés által történő előállíthatóságának igénye. Ez a hajtóerők egyik legfontosabbika a XIX. század második felének építészeti fejlődésében. Például Victor Baltard párizsi /később majd még lesz szó róla, sajnos már lebontott vásárcsarnoka /1852-1859/, ahol az építész igaz, a zseniális prefektus, George Haussmann bíztatására - "csupán" vasszerkezetű "esernyőket" sorolt egymás mellé, csakúgy, mint egy századdal később Pier Lugi Nervi, aki 1961-ben - vasbeton szerkezettel - lényegében ugyanezt az elvet alkalmazta a "Torino '61" hatalmas centenáriumi kiállítási csarnokánál.

A tömeges előállíthatóság a szerkezeti tömegtermelés építészeti alkalmazásának korai, mondhatni korszakalkotó példája Joseph Paxton zseniális gondolata, aki - bár ezt nem foglalta elméleti munkába - lényegében a méretkoordináció logikus elvére jött rá akkor, amikor 1851-ben, a londoni Kristálypalota kiállítási csarnok - megkonstruálásánál alapméretként az akkor legyártható legnagyobb üvegtáblát tekintette mértékadónak, melynek hossza 4 láb /kb. 1,20 m/ volt. Ennek kétszeresét, 8 láb hosszúságot /kb. 2,40 m-t/ használta Paxton modulként; az öntöttvas pillérek 3 modulnyira álltak egymástól. mindez teljes előregyárthatóságot, gyors szerelést /alig 3 hónap/, az öntöttvas pillérek belsejében szellemes vízelvezetést jelentett és azt eredményezte, hogy elbontás után /az épület "áthelyezésekor"/ minden alkatrészt újból fel lehetett használni. /A London melletti Sydenham-ba áttelepített, hatalmas, több mint fél kilométer hosszú, 137 m széles, öthajós épületet 1936-ban tűzvész pusztította el./

10. Végül a szakmai ismeretek és tapasztalatok megszerzésének új lehetőségei és a minőségi változás fontos tényezői. A felsőfokú építész- és mérnökképzés, a középfokú technikusképzés és a mind igényesebb szakmunkásképzés intézményei - kevés kivételtől eltekintve e korszakban létesültek és terjedtek el. A mai értelemben vett szaksajtó megjelenése is lényegében a XIX. sz. második felére esik. Az ekkor meginduló szakfolyóiratok hasábjain, a mind nagyobb számban megjelenő mintalapokon, példatárakban, kézi- és szakkönyvekben mind kevesebb a történeti s mind több a kortárs építészet s a "széptani", esztétikai fejtegetések mellett mind több szó esik a műszaki, szerkezeti, technológiai és gazdasági-financiális problémákról is.

A távolsági tömegközlekedés új eszközei, a gőzhajó, a vasút immár sokak számára teszik lehetővé a közvetlen ismeretszerzést és tapasztalatcserét, a régi - és ma is érvényes - mondás bizonyítékaként, hogy a személyes tapasztalatot, a saját megfigyelést semmi sem pótolja. Utazik tehát az építész és tapasztalatait, a látottakat többnyire vázlatkönyvben rögzíti, hogy hazatérve gyümölcsöztethesse munkásságában. De utazik a tehetősebb közönség, a potenciális építtető is és legjobbjaik útijegyzetekben, naplókban örökítik meg- gyakran épületekkel, épületegyüttesekkel, építészeti élményeikkel kapcsolatos - benyomásaikat, tapasztalataikat.

Az utazások egyrészt a megváltozott politikai lehetőségek miatt történtek, hiszen az eddigi zárt kelet (Balkán, Észak-Afrika, Kis-Ázsia, Közel-Kelet) a török birodalom meggyengülésével könnyebben látogathatóvá vált. Ugyanez a tényező - másrészt - az üzleti jellegű "kalandozásokat" is szorgalmazta s a kiváncsiság, az izgalmas, de haszonnal kecsegtető ismeretlen vonzó hatása sem lebecsülendő.

Ezek a változások természetesen Európa gazdaságilag gyorsabban fejlődő nyugati részén érzékelhetők legjobban s legkorábban. Az európai országok közül ekkor Anglia és Franciaország tűnik ki legjobban fejlettségében, terjeszkedési ambícióiban. Mindkettő mögött egy-egy kiépülő, majd virágzó gyarmatbirodalom állt, mely polgárainak gazdagságot s növekvő hatalmat adott.6

Az igények és az anyagi-társadalmi lehetőségek, a befogadókészséget is ideértve, szerencsés egybeesése teszi tehát lehetővé s egyben jellemzi is a XIX. század második felében az építészeti produkció minden addiginál nagyobb mértékű megnövekedését s alakítja ki nemcsak Európában, de az Amerikai Egyesült Államokban is számos nagyváros - tágabb értelemben vett - mai központjának egy bizonyos körön belüli, ma is élő, jellegzetes arculatát. Az ekkor épült lakóházak és középületek tekintélyes hányada ma is használatban van, együtteseik sok esetben döntő módon határozzák meg a városképet. A korszak építészetének közelebbi megismerése mindezek alapján a jövendő építész nemzedék számára szükségesnek és hasznosnak igérkezik.

 

 

 

A XIX. századi építészet periodizációja

A különböző korok történelem szemléletét tükröző periodizáció szerint a következő korszakokat különböztethetjük meg:
 

a XX. század elején kialakult felfogás szerint

a XX. század közepén kialakult felfogás szerint

a XX. század végén kialakult felfogás szerint

..........1750

barokk

barokk

barokk

1770-1800

klasszicizmus

romantikus klasszicizmus

naiv historizmus

   

klasszicizáló romantika

stílustiszta historizmus

1770-1840

romantika

romanizáló romantika,

gótizáló romantika

stílustiszta historizmus

1840-1890

eklektika

historizmus

stíluskeverő historizmus

1890-1910

szecesszió

századforduló

századforduló

1910...........

modern

premodern

premodern

A tőkés polgári  társadalmi rend talaján eddig létrejött legújabbkori építészet első szakasza a XIX. század, a mába benyúló második szakasza, a XX. század építészetét foglalja magába. A XIX. század építészetének csirái már a XVIII. század második felében jelentkeztek, akkor amikor az első gépek megjelenésével a munkának újfajta, a feudális munkaszervezettől /céhrendszer eltérő megszervezése napirendre korült. A termelőeszközök meghatározóan tőkés birtokba vétele és a jobbágyi munkának bérmunkává való átváltoztatásával az európai fejlődésében egy új korszak köszöntött be. Az új társadalomnak a vezető ereje a városi polgárság soraiból kiemelkedő, eleven érdeklődésű, mindig vállalkozókedvű nagyiparosok, nagykereskedők rétege, a burzsoázia lett, amely egyszerre volt kozmopolita, ha üzletről volt szó, és nacionalista, ha érdekeit kellett megvédenie. Századunk legismertebb építészettörténeti munkái ennek a gazdasági-társadalmi struktúrájában, ideológiai és művészeti felépítményében egységes törekvésű és megnyilatkozású kornak, a XIX. századnak, az első felét a romantika /kb.1770-1840/, második felét pedig a historizmus-eklekticizmus /kb. 1840-1900/ korának nevezték el.

A teljesség kedvéért meg kell említeni tehát, hogy korábban, a történettudomány akkori ismeretei alapján más terminológia volt érvényben s azt sem lehet nem észrevenni, hogy korunk a romantika-eklektika értelmezésen is túllépni látszik.

A felosztások különbözősége a kortárs megítélés történelmi sajátosságából származik. Például a klasszikus nem jelentett azonnal antikot, inkább minőségit, értékest. Miután az értékítélet az antikot preferálta, a két fogalom összeolvadt. A romantika fogalma is koránál későbbi meghatározás. A nemzeti hagyományok felelevenítése a saját korában nagyon is reális aktualitás.

A múlt század végén, az eklektika pozitív értékű minőségi kategóriaként volt ismert. A későbbi kritika során veszti el haladó jellegét. Az akkor korszerű szecesszió - bár még nem a ma is ismert nevén - a századforduló optimista lendületében, szinte az utópisztikus jövőt felidéző megítélést kapott. A későbbi modernizmus során viszont a szecesszió szinte az öncélú, értelmetlen ornamentika szinonimájaként volt ismert.

Korunk kellő történelmi távolságra lévén, bölcsebben látja a célok és módszerek mögött rejlő társadalmi változások és lehetőségek korszakot átfogó törvényszerűségeit.

Ma az tűnik fel, hogy volt egy korszak, amely során a historizáló szemlélet különös jelentőséget kapott. A historízálás akkor rendkívül fontos cél volt s a történelmi formák megismerése az adott korban nehezen ment.

A jegyzet a periodizációt a jelenleg leginkább elterjedt, a századközép óta ismert módon kezeli, de alkalmanként kitér a legújabb értelmezésre, vagy a régi, hagyományosabb formát választja. A különböző periodizációk nem mondanak ellent egymásnak, csupán más hangsúlyokat jeleznek.

A historizálás kialakulása

Az előzőkben jelzett folyamatok csak lassan bontakoztak ki s fejlődésükben jól nyomon kisérhetők.

Az építészet, mint tevékenység mintegy 5000 (vagy több) éve ismert. Az építészet története csupán 250 éve művelt. Az építészettörténet - ahogyan a történelem is - mint tudomány, az evolúciós gondolat szerint alakítva, 19. szd.-ban alakul ki. Az első jelentős építészettörténeti mű: Wincelman: 1764 Geschichte der Kunst des Altertums című műve. Korábban a XVIII. szd. elején id. Fischer von Erlach : Entwurf eine historisches Architektur /1705/, című művében még keleti emlékek is szerepeltek. A XVII . szd. utolsó évtizedében, 1675-83 Francois Blondel, Cours d' Architectur című alkotása a legfontosabb. Oktatási céllal készült, a legnagyobb, ókori, legszebb épületek mesterei példáin okulva. Még korábbra visszatekintve (firenzei akadémia) a XV. századra visszavezethető ez a tárgyalási módszer.

Ekkor életrajzokat írtak, híres emberekről, művészekről, akár építészekről is.

Vasari ír 1568-ban festőkről, szobrászokról, építészekről, a művészet egészével foglalkozva. Bellori szerint (a XVII. szd. közepén) a korabeli barokk nem művészet. A természet az ideáknak nevezett első forma (Isten, mint jó építész) az érzékelhető világot teremti.

Nyílvánvaló, hogy az építészet a történeti korokban mindig magasra értékelt.

XVIII. szd. közepén, Francesco Milecia műve, (1768) ókori és "modern" építészet párhuzamáról is szól, többek között. Ki lehet mondani, hogy a klasszicizmust elindítja.

A francia akadémia titkára, Schambre, 1650-ben az ókori és "modern" összevetésén munkálkodik. Hasonló eredményekkel jár Palladio: Róma építészetéről készített munkája és Piranesi, 1761-ben a római építészet nagyszerűségéről írt írása.

1767-ban, Wincelmann szerint, a rómaival szemben a görög a jobb (pedig állítólag konkrétan csak Paestum-ot ismeri). Fontos mérföldkő Schinkel: Architektonische Lehrbuch című könyve, 1862-ben, halála után jelent meg. Szerinte:... görögül építeni azt jelenti, hogy helyesen építeni, ebből következően a középkor néhány megnyílvánulását görögnek kell neveznünk.....Tehát a görög az ideális.

XVIII. szd-ban előfordul, hogy a gótikát, azon belül a boltozást magasztalják.

XIX. századdban végzet történeti kutatás például, Hans Kugler, Handbuch der Kunstgeschichte 1842. című műve.

1856-ban Kugler, Geschichte der Baukunst című művében periódusokról ír, úgymint primitiv, klasszikus, középkor, újkor.

Burghardt, aki a bécsi művészettörténeti iskolára hat, kultúrtörténetet ír, szerinte az elemzésen keresztül a kor gondolkozásmódját kell megismerni.

A XX. szd-ban Max Dvorzsak (Bécs) folytatja a fonalat, Italienische Kunst című, időtálló munkájában együtt tárgyalja a festészetet, szobrászatot, építészetet.7 A historizmus tehát az újkortól kezdve ismert kategória, mely a XIX. század folyamán különösen fontos minőséget nyert.

 

 

A romantika kora /1770-1840/

 

A romantika nem stílus - legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan a feudalizmus korának nagy stílusait, a romanikát, a gótikát, a reneszánszot, vagy a barokkot értelmeztük - inkább egy szellemi áramlat eredményeként létrejött művészeti módszer, sajátos esztétikai törekvés, beállítottság, mivel alkotásaiban a legkülönbözőbb európai, sőt azon kívül eső területek stílusformáit is felhasználta. Ennek ellenére nem sorolhatjuk egyszerűen a historizmus-eklekticizmus keretei közé, mert mind azt, amit a történeti korok stílusaiból átvett, átalakítva új összefüggésbe helyezte, s így egy meghatározott, semmi mással össze nem téveszthető kifejezési formához jutott.

A "romantika" elnevezés a "roman" szóból származik, amellyel a középkorban a latin nyelvű tudós irodalommal szemben a nép nyelvén írt elbeszélő műveket jelölték. Romantikus alatt tehát regényességet, kalandos történetet értettek, mely a XVIII.sz. 2. felében Rousseau révén az irodalomban a "zseni", az "eredeti-ősi" kultuszában jutott kifejezésre, a művészetben pedig az elpuhult barokk-kori társadalommal való szemben állásként az antik kultúráért lelkesedő klasszicizmusban, és a középkorra visszatekintő gótizáló romantikában.

A romantika alakulását meghatározta az a két forrás, amelyből táplálkozott: a francia polgári racionalizmus, valamint a feudális nemesből pénzarisztokratává vált angol kapitalista réteg szembenállása a feudalizmus abszolutisztikus formáival. Ennek megfelelően a romantikus építészet első megnyilvánulásait is Franciaországban és Angliában találjuk. A romantika fejlődése során több változatban jelent meg. A XVIII.sz. évtizedeire eső első szakaszát ott, ahol az uralkodó barokk-rokokó művészetet váltotta fel romantikus klasszicizmusnak /néha röviden klasszicizmusnak, vagy preromantikának/ hívják. Az 1800 után következő évtizedekre eső második szakaszát klasszicizáló, illetőleg gótizáló , angol földön "Classical Revival", "Greek Revival", illetőleg "Gothic Revival"-nak, vagy egyszerűen romantikának nevezik.

 

 

Romantikus klasszicizmus /kb.1770-1800/

 

A francia fejlődésre a romantikus klasszicizmus a jellemző. Az 1789-es polgári forradalmat előkészítő felvilágosodás híveinek a szemei előtt a klasszikus antik szabad, politikailag szilárd és erkölcseiben józan, mértéktartó polgárságának a példaképe lebegett. Ez felkeltette az érdeklődést az antik kor kultúrája iránt és ez a racionális kor ennek szellemében akarta az életet és a művészetet is megreformálni. Építészeti vonatkozásban ez a forradalmi ideológia a barokk formák leegyszerűsödésében, a sima falakkal határolt, egyszerű sztereometrikus tömbök kedvelésében nyilvánult meg, ahol az építmény egyes részei már nem barokkosan hierarchikus egymás fölé, hanem egymás mellé rendeltségükben jelentek meg.

A XVIII.sz. utolsó negyedében ez építészet megreformálására komolyabb kísérletek is történtek a romantikus klasszicizmus szellemében. Legnagyobbrészt fiatal építészekről van szó, akik a Francia Akadémia ösztöndíjasaiként több évet töltöttek Rómában. Ott nemcsak az antik építészet emlékeivel ismerkedtek meg, hanem G. B. Piranesivel is /1720-78/, akinek a római antik romokat és ezek rekonstrukcióit Ábrázoló rajzain az antik építészet egészen új felfogásban jelent meg. Egyrészt patetikus, megalomán hatást keltő óriási méretek érzékeltetésével, másrészt a természeti tájba ágyazott antik romok kultuszának a megteremtésével a romantika festői hatásokra törekvő, lírai szentimentalizmusának a szemüvegén át nézve mutatta be az antik építészetet.

A Rómát járt építészek egyike M. J. Peyre /1730-1785/ volt, akinek "Oeuvres d'Architecture" című, 1767-ben kiadott, főműve Franciaországban igen népszerű lett. Rajta keresztül Piranesi elveit azok is megismerhették, akik Rómában nem jártak. Az utóbbiak közé tartozott ennek a romantikus irányzatnak a két legbefolyásosabb képviselője, Ledoux és Boullée.

 

Servandoni, Gabriel, Soufflot

A korai klasszicizmus épületeire jellemző a térfalszerű kialakítás. A korra jellemző "térlezárásra" példa, már igen korán, a párizsi Saint-Sulpice templom homlokzata /1737-54/, melyet G. N. Servandoni /1695-1766/ épített, 1732-ben kiírt tervpályázaton első díjat nyert terve alapján.

Jacques-Ange Gabriel /1698-1782/ Petit Trianonja Versailles-ban /1762-64/ hasonló elveket valósított meg: egészen kis kiülésű lizénákkal díszített homlokzatai egyszerű kocka alakú sztereometrikus épülettömböt határolnak. Ez az épület már nem reprezentetív barokk kastély, hanem tartózkodóan előkelő magánpalota. /Vaux-le-Vicomte-ban egy dúsgazdag polgár feudális fejedelemként élt, itt egy király csak gazdag polgárnak akart látszani./

Jecques-Germain Soufflot /1713-80/ építette a francia romantikus klasszicizmus fő művét, a Ste-Geneviéve templomot Párizsban, melyet a forradalom hős katonáinak a "Pantheon"-jává avatott a kor kegyelete. A templom már építése idején forradalminak számított és M. A. Laugier /1713-69/, neves teoretikus, a "tökéletes építészet első példánya"-ként üdvözölte. Benne antik római monumentalitás gótikát idéző szerkezeti könnyedséggel társul. Maga Soufflot többször hangoztatta, hogy "az antik oszloprendeket e gótikus építmények látszólagos súlytalanságával kell társítani." A görögkereszt alaprajzú templomnak Wren londoni Szt. Pál székesegyházára emlékeztető hatalmas tamburos kupolája van, melynek óriási súlya a belő térben egyáltalán nem érzékelhető: a görögkereszt szárait, keskeny folyosót alkotva, oszlopsor veszi körül, melyen vízszintes gerendázat hordja a csegelyes boltozatok súlyát. A gótikus templombelsők transzcendens súlytalansága itt antik köpenybe burkolva jelent meg a romantika szellemében.

 

Boullée, Ledoux

Etienne-Louis Boullée / 1728-99/ hotel de Brunoy-ja /1772/ egy újszerű, derékszöget kedvelő, egyszerű építészet első példái közé tartozik. Boullée nem volt termékeny építész, mégis hatása a sokkal többet foglalkoztatott Ledoux-énál is nagyobb volt. Ezt elsősorban tehetséges tanítványainak és azoknak a nagy méretű rajzoknak köszönhette, melyeket 1780-90 között tartott előadásai illusztrálására készített. Ezekben a rajzokban a nagyszabásúra és a monumentalitásra való törekvés minden addigit felülmúl. Newton emlékművét például egy hatalmas teraszon álló 150 m magas gömb alakú építmény formájában képzelte el. Művei absztrakt sztereometrikus egyszerűségük és dísztelenségük ellenére is igen expresszivek, meghatározott mondanivalójuk van. Az építőművészetről írt értekezésében, amelynek első nyomtatott kiadása csak 1953-ban jelent meg, az átérzett és nem a kiagyalt, a nagyszabású és a jellegzetes, a mágikus erejű építészet mellett szállt síkra.

Ennek az irányzatnak jelentős alkotói és alkotásai között megemlítendő még :

J. D. Antoines /1733-1801/ párisi pénzverdéje /1768-1771/, egy komoly, nagy, igen rómainak ható épület, továbbá Pierre Rousseau /1750-1801/ Hotel de Salm-ja /1782/, mindenekelőtt azonban Claude-Nikolas Ledoux /1736-1806/, aki a legradikálisabb újítók közé tartozott.

Pártfogója, Mme Du Barry révén igen sok megbízáshoz jutott, sőt királyi udvari építészi rangot kapott és a Francia Akadémia is a tagjai közé választotta. 1772-ben kezdte el építeni Du Barry részére a Pavillon de Louveciennes-t, amely romantikusan klasszicista díszítéseivel és belső berendezésével mérföldkövet jelentett a francia ízlés történetében. Az 1776-ban megkezdett Hotel Thélusson-jának /Párizs, elbontották/ utcai bejáratát hatalmas diadalív képezte, mely a palota előtt elterülő angolkertbe vezetett. A klasszicizmusnak ez a tipikusan romantikus értelmezése később is szerepet játszott Ledoux műveiben. Nyugatindia párizsi követsége részére készített, 15 házból álló, együttest tájkertté alakított környezetbe helyezte. Legjelentősebb művei közül több félbemaradt /Arc-et-Senan, 1775-9/, vagy el sem kezdték /Chaux, eszmei város; Aix-en- Provence: Igazságügyi palota/. Áll még a Besancon-i szinház /1775-84; 1957-ben leégett/, a Barriere-de-St.Martin, egyike azon több tucat vámházának, melyeket 1785-89 között a Párizsba betorkolló országutak mentén épített, és a Compiegne-i sóraktár /1783/. Ledoux pályafutásának a forradalom vetett véget. Utolsó éveiben terveinek gyűjteményes kiadásán dolgozott, melyet 1804-ben publikált. Ledoux és Boullée "forradalmian radikális" építészete tükrözi leginkább a polgári forradalom magasrendű erkölcsi követelményeit, megalomán nagyléptékűségre és minden eddiginek a túlszárnyalására irányuló törekvéseit. Alkotásaikban a formailag kristálytiszta, minden felesleges díszt kerülő tiszta geometrikus formák: kocka, hasáb, henger, gúla, gömb kedvelése mellett építészeti kifejezéseszközeik közé bevonult a funkció /itt a kitűzött cél minél racionálisabb megvalósítása/ és az anyagszerűség /itt őszinteség, igazság/ is.

Hatásuk az ország határain túlra is eljutott és a XVIII. századvég legjelentősebb mesterei csatlakoztak építészeti felfogásukhoz.

J. Soane /1753-1837/, aki Vanbrugh mellett az angol építészet legeredetibb egyéniségének számít, ennek az irányzatnak volt Angliában a legnevesebb képviselője. A londoni Bank of England /1788- 1808/ értékpapír-osztálya és a kör alakú, lapos kupolával lefedett nagy pénztárcsarnoka a kortárs szemében imponálón nyersnek, robosztusnak hathatott. 1800 után fokozódtak nála romantikus elemek: Dulvich College Art Gellery-je /1811-14/ "primitív" nyerstégla épület igen finom asszimetriával. Soane stílusának csúcsára saját londoni házával érkezett el /Lincoln’s Inn Field 13/, melynek excentrikussága elképesztő térkapcsolásokban és szinteltolásokban nyilvánul meg. Ma a Soane-múzeum működik benne.

Friedrich Gilly /1772-1800/ Németországban élő francia származású építész ezt a "forradalmi stílust" szinte a tökéletesség fokára emelte. Igen fiatalon halt meg, így inkább csak tervek maradtak utána, mint kész épületek. Ezekben a tervekben azonban egy csodálatos tehetség korát messze megelőző, igen újszerű gondolatai őrződtek meg számunkra. Különösen két terve érdemel részletesebb elemzést: az 1786-ban elhunyt II. Frigyes porosz király emlékművére és a berlini Nemzeti Színház épületére készített tervei.

Az emlékmű tervben egy görög templomkerületre emlékeztető nagyszabású - szigorúan geometrikus elemekből álló - kompozícióban a középhangsúlyt óriási pódiumra helyezett görög dór peripterosz templom alkotta. Egy német Pantheon, amely nem a király személyére akar emlékeztetni, hanem elsősorban annak haladó eszméit akarta szimbolizálni absztrakt építészeti eszközökkel. Színház tervében az egymástól elkülönülő részek /előcsarnok, foyer, nézőtér, színpad, zsinórpadlás/ funkciói pontosan kirajzolódnak az építészeti tömegben is. Monumentális félkör alakú főhomlokzata számos XIX. századi színházépületen visszatér /pl. Semper drezdai színházán /. Hatása kortársaira és tanítványaira igen nagy volt /Schinkel, Klenze/, de nagyvonalúságát és merészségét egyik sem érte utol.

1780-1800 között az építészeti emlékmű számított elsőrendű építészeti feladatnak. A forradalmi építészek legjobbjait és német követőit semmi más nem érdekelte annyira, mint ez a téma. S ezen mit sem változtatott az a tény, hogy a francia forradalom éveiben, majd Napóleon szakadatlan háborúskodásainak idején ezek a nagyszabású tervek szinte kivétel nélkül mind csak papíron maradtak. Az építészeti emlékműnek ez a fajta megfogalmazása a barokknak a legteljesebb tagadását jelentette. Visszatértek a geometria tiszta, elemi formáihoz, töretlen síkokkal határolt óriási tömböket kedveltek, az ünnepélyes nyugalom és az örökkévalónak, az elpusztíthatatlannak a kifejezését keresték.

Az emlékműszerűségnek ez a kedvelése a többi építészeti feladatot is erre a formára hangolta át. A múzeumokat és könyvtárakat ablaktalan kubuszokként jelenítettek meg, melyeknek termei csak felülvilágítókon keresztül kaphattak fényt. A börtön a maga elrettentő, időnélküliséget sugárzó atmoszférájával is kedvenc témája volt e kor építészeinek. Még a berendezési tárgyakat is monumentalizálták. Az empir bútort a tervezők a környezetükkel való összefüggés figyelmen kívül hagyásával, önálló építészeti alkotásként kezelték. A szekrény síremlékhez vagy hieroglifákkal borított templomkapuhoz, a heverő emlékmű lábazatához vagy oltárhoz, az állóóra obeliszkhez, vagy oszlophoz, egy kis éjjeli szekrény oszlopcsonkhoz hasonlíthatott.

A dísztelen elemi formáknak a kedveléséhez szorosan hozzátartozott a különleges fényhatások keresése is. A felső világítást nemcsak a határoló síkok zártságának a megőrzésére alkalmazták, hanem tudatos művészi alakítás céljából is. Ez a kripta-világítás kedvezett a kor romantikus hangulatának, titokzatosság-keresésének. Ledoux eszmei városának, Chaux-nak, temetőjét többszintes katakomba folyosók formájában tervezte meg, melyek egy 80 m átmérőjű, félig a földbe süllyesztett, hatalmas kupolatérbe torkollnak. Ez a kupolatér nem kultuszhely mert oda belépni nem lehet, csak bepillantani. Megvilágítását is csak a kupola legmagasabb pontján alkalmazott kisméretű nyíláson át kapta, Ledoux saját kísérő szövege szerint ez az örökkévalóságot szimbolizálta, feltekintést a holtak világából a halhatatlanság örök fényességének a szférájába. Közvetlenül a temetőt ábrázoló tervlap után Ledoux egy külön lapon a világűrben keringő üstökösöket és bolygókat rajzolt érzékeltetve gondolatilag azt, hogy az elhunytak temetőjét a szellem örökkévalóságának a panoptikuma követi. De Gillynél is minduntalan megjelenik a földalatti termek gondolata.8

Francia mesterek közreműködésével terjedt el a romantikus klasszicizmus a cári Oroszországban is. Thomas de Thomon /1754-1813/, Ledoux tanítványa, 1799-től vezető szerepet játszott a mai Péterváron. Főműve, a Tőzsde -palota /1801-1816/ dór templom formájában épült. Mellette a kor másik sokat foglalkoztatott mestere A. D. Zacharov /1761-1811/ Párizsban tanult és szintén kapcsolatban állt Ledoux-val. Kiváló képességei különösen a pétervári Admiralitás épületegyüttesén mutatkoztak meg /1806-15/, melyet 385 m hosszúsága ellenére mesterien ritmizált.

Észak-Amerikában, az egykori angol területeken, a függetlenségi háborúig /1776-83/ az angol anyaország építészete, az ún. neopalladianizmus érvényesült. Az USA létrejötte után ez az angol befolyás fokozatosan megszűnt és mindinkább a Franciaországból érkezett hatások kerekedtek felül. Ez tükröződik az USA legnagyobb romantikus klasszicista építészének Benjamin Latrobe-nak /1764- 1820/ az épületein is. Latrobe 1793-ban vándorolt ki Angliából Észak-Amerikába, s mivel otthoni alkotásain Soane architektúrájának befolyása érződik, személyében amerikai földre is átszármazott a francia építészek "forradalmi stílusa".

Thomas Jefferson /1743-1826/ építész, az USA 3. elnöke /1801-9/ támogatásával Latrobe sok látványos feladathoz jutott. 1803- ban megbízást kapott a washingtoni Kapitólium befejezésére. Főműve azonban a Baltimore-ban felépült székesegyház /1804-18/, melyre egy klasszicizáló és egy gótizáló tervet is benyújtott. Közülük a klasszicizáló terv valósult meg, mely a legszebb európai klasszicista terekkel is felveszi a versenyt: kissé nyújtott, központos terű építmény, lapos dongaboltozattal és egy középső, szintén elég laposan ívelő kupolával.

A Függetlenségi Nyilatkozatig (1776) ill. Az angolok elleni Függetlenségi Harc végéig /1783/ az Angliából importált "colonial style" /koloniál stílus = gyarmati stílus/ uralkodott. Fő képviselőjc Peter Harrison /1716-1775/, az angol palladiánus újklasszicizmus irányzatának képviselője.

Példák a koloniál stílusú épületekre:

Thomas Jefferson /1743-l826/ államférfi, építész a függetlenség elnyerése /1783/ óta a kongresszus tagja, 1789-től 1794-ig George Washington miniszterelnöke, 1795-től alelnök, 1800-tól 1808-ig, két cikluson át az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Harmadszori jelölését már nem fogadja el, immár teljesen az építészetnek kíván élni. Politikai és szakmai munkássága nyomán terjedt el véglegesen a klasszicizmus, mintegy hivatalos építészetként, a felvilágosodás jegyében. E tevékenységében jelentős szerepe volt annak, hogy Jefferson 1774-től 1779-ig Franciaországban élt nagykövetként s mint ilyen sokat tapasztalt az építészetben és a politikában egyaránt. /Pl. rendszeresen látogatta a párizsi Pantheon építkezését./ Miniszterelnökként kezdeményezte a főváros - Washington - megalapítását és pályázatot írt ki a Capitolium megépítésére is.9

Jefferson még 1785-ben elfogadtatott egy fontos törvényt, a "Land Ordinance"-t /kb. "Területrendezési szabályrendelet"/, amely a legkisebb házhelytől az egyes szövetségi államok határáig egy meghatározott hálózat - raszter - szerint modul-rendszerbe foglal minden földterületet. Következménye: sakktáblaszerű területfelosztás "horizontális sorolás" ami majd az ú.n. "Chicagói Iskola" egyik fontos jellemzője lesz.

Az építész Jefferson legjelentősebb alkotása: Charlottesville, Virginia állam egyeteme. Az "egyetemi város" gondolatát Jefferson még 1808-ban fogalmazta meg, felépült: 1817-1826.

Washington, Capitolium. A középső rész (a kupola nélkül) William Thornton /1759-1828/ és munkatársai műve /1792-1828/. A kupolát a párizsi, Soufflot-féle Pantheon épíkezésének - már említett - rendszeres látogatása nyomán szerzett tapasztalatok alapján Jefferson intenciói szerint csak jóval később építette meg Thomas Walter /1804-1887/, a szárnyépületekkel együtt /1851-l865/.

Néhány példa a monumentalitásra törekvő klasszicizáló középületekre és a néha szerény reprezentációra törekvő családi lakóházakra:

Philadelphia, Pennsylvania, banképület. Építette William Striekland /1788-1854/ philadelphiai építész, a "Greek Revival" legjelentősebb amerikai képviselője, egyben a kor egyik legjelentősebb USA-beli architektus személyisége, 1824.

John Haviland /1792-1852/: Penn Nutual Building /Penn Kölcsönös Önsegélyző Pénztár székháza/, Philadelphia, Pennsylvania, zártsorú beépítés, 1838.

Robert Mills /1781-1855/ : Kincstárügyi Minisztérium, Washington. Oktastyl jón portikusszal, akár a kor típus-középületének is tekinthető, 1836-1842.

Ithiel Town /1784-1844/ és Alexander Jackson Bavis /1803-1892/: New York, az egykori vámhivatal, dór oktastyl oszloprendes homlokzattal, 1834-1842.

William Clarke: New York State Hospital /New York Állami Kórház/, Utica, dór oktastyl portikusz, 1837-43.

Trinity Methodist Church /metodista templom/, Savannah, Georgia, 1848.

Benjamin Latrobe /1764-1820/, a "Greek Revival"- W. Strickland mellett - másik jelentős amerikai reprezentánsa: a St. John templom Washingtonban, 1816.

Alexander Parris /1780-1852/: David Lears zártsorú beépítésű kétemeletes lakóháza, két félkörív alaprajzú rizalittal, jóformán tagolatlan homlokzati felületképzéssel, Boston, 1816.

Russel Warren /1773-1860/: Családi lakóház, nagyon egyszerű, jón oszlopfejes bejárati homlokzattal, Newport; 1833 körül az Elmhyrst-család részére épült.

Taylor-Grady családi ház, Athens, Georgia, 1839.

John Thomas Grant elegáns, oktastyl korinthuszi oszloprenddel kialakított portikuszos családi háza, Athens, Georgia, 1858.10

 

 

Az angolkert kialakulása

 

A francia racionaliznus mellett a romantika másik forrása a konzervatív angol társadalomban az egész újkoron át megszakítás nélkül jelenlevő középkori gótikus keretek, melyek a XVIII. század közepén, a 'vissza a természethez, vissza a primitív őserőhöz'·romantikus jelszavak hatására, új életre keltek. A francia barokk mindent magának alárendelő, abszolutisztikus művészetével szemben mindig ellenszenvet érző angoloknál - a „palladianizmusnak" oly sokáig elnyúló divatja Angliában is ennek volt a következménye - a romlatlan természethez visszavezető úton megtett első jelentős lépés a tájképkert, vagy angolkert létrehozása volt.

Le Notre barokk kertjei szabályos geometrikus úthálózatukkal, idomított, nyesett bokraival-fáival, geometrikus alakú vízmedencéivel, negédes puttóival és kerti kővázáival az angolok szemében a kastélyt körülvevő természet erőszakos architektonizálásának számított. Ez az 'érintetlen természet' -elmélet a racionalizmus szellemében a barokk-kori értelmetlenséggel és természetellenességgel szembe állítva a józan észre, a rációra apellált elsősorban. Azt kifogásolta, hogy a barokk kor embere a dolgok természetes rendjét önkényesen felborította, eredeti állapotukat megzavarta. A természet eredeti állapotának pedig a helyes arányok harmóniáját és rendjét tekintették, s nem éreztek ellentmondást Palladio szigorú törvényei szellemében megalkotott ház és az azt körülvevő tájkert között.

Bath, angliai fürdőhely sok jó példával szolgál erre.

 

Id. és Ifj. John Wood

Id. John Wood /1704-54/ a XVIII.sz. elején divatba jött fürdőhelyen nemcsak a palladianizmus szellemében épített magánpalotát helyezte gondozott, de a szabad természethez közelítő parkokba / Prior Park, 1735-48/, hanem városépítési koncepciójában is igyekezett a terek és a természet között kapcsolatot teremteni. Ez utóbbi gondolatot fia, Ifj. John Wood /1728-81/, a bathi Royal Crescentben valósította meg példamutató módon. A Royal Crescent félkörös elrendezésben, egységes homlokzattal kialakított házsorral határolt tér, mely szemben a kör alakú, zárt Circus térrel, a másik igen kedvelt angol térformával, a természet felé nyitott. A bathi Circust, a Colosseumra emlékeztető, egységes építészeti kiképzésű házgyűrüűével, id. Wood tervezte és kezdte el építeni, de a befejezés már a fiára maradt.

Bár az első tájképkertek a kecsesen kacskaringózó utakkal, patakokkal, műromokkal és esetlegesen ható növényzet-kompozíciókkal legalább annyira mesterkéltek voltak, mint a francia barokk kertek szabályossága és szimmetriája, mégis ez volt az első jelentős lépés, mely már megközelítette a XVIII.sz. 2. felének eszményképét, az érintetlen, természetesen nőtt táji környezetet.

W. Shenstone angol költő birminghami birtokán 1745-ben, saját tervei szerint telepített kertje az elsők közé tartozott, ahol a tájképkert rokokós fázisára jellemző, görcsösen szabálytalan kacskaringózást nyugodtabb, nagyvonalúbb vonalvezetés váltotta fel. Ezeknek a romantikus kerteknek, melyeknek műromjai, remetelakjai és exotikus építményei meghatározott érzelmeket, hangulatokat tükröztek, tulajdonképpeni megteremtője.

 

Kent és Burlington

W. Kent /1685-1748/ festő és építész volt, aki pártfogója, Lord Burlington /1694-1753/, maga is neves építész, az angliai palladianizmus élharcosa, részére a tájképkert elveit kidolgozta, és a gyakorlatba átültette. Kent főművének tartott Holkham Hall /1734-től/ tervei minden valószínűség szerint nagyrészt Burlingtontól származnak és a kortársak ámulatát elsősorban gyönyörű dísztermeivel érdemelte ki.

Lancelot Brown /"Capability-Brown", 1716-1783/ volt korának legnagyobb kerttervezője. Stowe parkjának építésénél még Kent munkatársa volt, de 1749-től már önállóan dolgozott. Az ő kezdeményezésére vezethetők vissza az angolkert lágyan hullámos, tágas gyepmezői, a művészien elrendezett fa-bokor csoportok, az amorf, szabálytalanul kihasasodó tavak, mind olyan motívumok, melyek csakhamar a kontinensen is elterjedtek és forradalmasították a kertművészetet. A még ma is állók közül megemlíthetők a Warwick Castle /1750/ és a Blenheim Palace /1765/ parkjai.

Franciaországban ezt a kertformát mint "Jardin Anglo-Chinois"-t vették át már a XVIII.század közepe táján és nemsokkal azután megelent Nemetországban /Muskau, Weimar, Görlitz/ és Itáliában is.

 

 

Gótika "újjászületése" Angliában /Gothic Revival/

 

A tájképkert /angolkert/ igen érdekes megnyilvánulása volt a romantikus szemléletnek. Fontosabb volt azonban ennél Angliában a gótikus építészeti formák újjászületése. Amíg a barokk korban Európában a gótikus formakincs nem szerepelt az építészeti kifejező eszközök között, addig Angliában - különösen a vidéki kastély és lakóház építészetben - töretlenül tovább élt. Sőt meghatározott építési feladatoknál: templomok és kollégiumok építésénél, szinte kizárólagosan ezt használták. Chr. Wren, Anglia ünnepelt barokk építésze, az l666-os londoni nagy tűzvész utáni helyreállítás során londoni templomainál gótikus motívumokat is felhasznált, mert azokat kifejezetten szépnek találta és azt vallotta, hogy egy gótikus épületet ízlésesen és esztétikailag kielégítően bővíteni, kiegészíteni csak az eredeti stílus formakincsének a felhasználásával lehet. Vanbrugh és köre volt azonban az, aki a gótikának régi jogaiba való visszahelyezéséért a legtöbbet tette, s ezzel a bontakozó romantikus művészet-szemléletnek megteremtette az építészet területén a leghatásosabb és legszívesebben alkalmazott kifejező eszközét.

 

Vanbrugh

Sir John Vanbrugh /1664-1726/ katona, kalandor, színpadi szerző és az angol barokk legérdekesebb építészegyénisége volt egyszemélyben. Eredeti zseni, aki különösebb előtanulmányok nélkül vállalkozott arra, hogy Carlisle gróf számára várat tervezzzen (Castle Howard 1699) s ez nemcsak hírnevet szerzett neki, de királyi építészi címet is. Vanbrugh nagy pillanata 1705-ben jött el, amikor megbízták a Blenheim Palace megtervezésével, mely a nemzet ajándéka volt; Malborough hercegének győzelmeiért. A szinte korlátlan anyagi eszközök és a gigantikus feladat, jó lehetőséget teremtett temperamentumának. A faltömegek festői formálása iránti érzékének és gazdag sziluett hatással dolgozó kompozíciós módszerének kibontakoztatására Greenwich-ben felépült saját lakóháza /1717 után/ egy kis középkori vár benyomását kelti.11

Vanbrugh nézetei később alapjává váltak a romantikus romkultusznak és a középkori farmák iránti romantikus szeretetnek. Vanbrugh két fő érvét: a gondolati asszociatívot és a festői esztétikait a XVIII. sz. 2. felében működő teoretikusok fejlesztették tovább és megállapították, hogy ha egy épülettel meghatározott gondolatokat és érzéseket akarnak felébreszteni, akkor azt meghatározott stílusformába kell öltöztetni. Az épület csak a táji környezettel összhangban képes a kívánt esztétikai élményt nyújtani. Ezt a felfogást népszerűsítették a XVIII. századi festők, Claude Lorrain, Poussin, Salvator Rosa heroikus és idillikus tájképei. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Angliában a tájképkert az épület szerves és nélkülözhetetlen kiegészítője lett. Ahogyan azonban a tájképkert is, első fázisában, még rokokó vonásokat mutatott, a XVIII. század 2 felének romantikus gótikája is tele volt rokokó játékossággal. Kitűnően példázza ezt H. Walpole saját kastélya, a Strawberry Hill Twickenham-ban.

 

Walpole

Horace Walpole /1717-1797/, neves író és műgyűjtő, "Otranto vára" címen kalandregényt írt és saját házát barátai segítségével gótikus stílusban építette fel /1750-1770/. Walpole a gótikát nem "férfias komolyságáért", mint Vanbrugh, hanem "elragadó, változatos és eredeti szépségéért" szerette. Strawberry Hill belső kiképzése, játékosan változatos papírvékonyságúnak tűnő falaival és aranyozott, vasmérműves boltozataival, melyeknek mérműmezőiben tükrök csillognak. Walpole naiv gótikája jellegében ugyanaz a rokokó stílus, mely a chippendale bútorokban vagy a tájképkertek hidacskáiban, templomocskáiban és egyéb architektonikus tartozékaiban megnyilvánult.

A romantikus képzelet a gótikát és a misztikus távolkeletet egyformán "egzotikusnak" tartotta. Ezt bizonyítja az 1815-ben Brighton-ban épült Royal Pavilon /királyi nyaraló kastély/. A tervezőJohn Nash /1752-1835/, akinek romantikus "festői" stílusában jól megfértek egymás mellett a klasszikus és gótikus formák, e tekintélyes méretű épületét - a Taj Mahal szabadon értelmezett változatát - a kortársak indiai "gótikus" stílusnak is nézhették.

Több évtized kellett hozzá, hogy a XVIII. század 2. felének ez a naiv rokokós gótikája a XIX. század első felének ünnepélyes, romantikus neogótikájává beérjen. Strawberry Hill hatása azonban ennek ellenére jelentős volt és példája nyomán Európa-szerte gomba módra szaporodtak az ilyen jellegű, játékosan naiv romantikus alkotások. /Gótikus ház a németországi Görlitz kastélyparkjában; a caricini kastély a cári Oroszországban/. Még a klasszicista formáknak elkötelezett Franciaországban is követték példáját: a Bagatelle kastély angolkertje vagy a versaillesi park romantikus parasztházai.

 

 

Az antik formakincs újjászületése Angliában / "Classical Revival és Greek Revival"/

 

A "Classical Revival" Angliában a gótika újjászületéséhez hasonlóan alakult. Vezető mesterének, R. Adam-nek antik római mintára készített elegáns stukkódíszei ugyanolyan hatást gyakoroltak Európára, mint az angolkert, vagy Strowberry Hill rokokós gótikája.

A barokk stílusnak és a gótikának ez a szintézise, melyet Vanbrugh és köre képviseltek, a középkor iránti érdeklődés jele volt és a XVIII. század első felében a "festői tájképkert"-nek, valamint Walpole rokokó gótikájának az elterjedéséhez vezetett. Az a tény, hogy a Vanbrughot követő nemzedék jelentős része ismét a palladianizmus felé orientálódott csak, látszólag jelentett ellentmondást. Már a két Wood, apa és fia bathi építkezésein látszott, hogy a Palladio szellemében épült házak és a hozzájuk tartozó festői parklétesítmények ugyanannak a korhangulatnak csupán két oldalát képviselték.

Ennek a neopalladianizmusnak fő képviselője az a Lord Burlington volt, aki Palladio formakincsének legszigorúbb betartásával épített házairól volt híres, aki azonban ezeknek a házaknak a parkjait Kent-tel terveztette meg tájképkertek formájában. Ez a neopalladianizmus egészen az 1820-as évekbe belenyúlóan virágzott Angliában. Mellette azonban R. Adam antik szellemű klasszicizmusának elegánsabb, vátozatosabb formái jelentették a Walpole féle rokokó gótika antikizáló változatát a "Classical Revival"-t.

 

Adam

Robert Adam /1728-1792/ a XVIII. sz. 2. felének legjelentősebb angol építész egyénisége volt. Dekoratív formakincse és változatos térkapcsolásai, melyeket előszeretettel gazdagított a térbe szabadon beállított oszlopokkal és fülkékkel, féĺreérthetetlenül a római thermákra vezethető vissza. Épített középkori hangulatú varkastélyokat is. Ezeknek romantikus felfogású, erőt sugárzó homlokzatai mögött meghúzódó mozgalmas, lapos domborművű stukkóval díszített, klasszicizáló belső termei a festőit kedvelő korízlés hű kifejezői. Egyéni stílusának és interieur művészetének legszebb" példái a Syon House /1760-69/, az Osterly Park /1761-80/ és mindenekelőtt Kenwood /1767-69/, annak is elsősorban könyvtárszárnya. Előtte egyetlen építész sem készített a belső terek kialakítására olyan aprólékos, még az ajtó- és ablakvereteket, a szőnyegeket és a függönyöket is magába foglaló, minden legkisebb részletre is kiterjedő terveket, mint ő. Ez eredményezte belső tereinek egyedülálló harmóniáját és varázslatos szépségét.

A "Classical Revival"-lal azonban az antik szellemet komolyabban tükröző törekvések is kapcsolatosak. Akkoriban szinte minden számottevő építész ellátogatott Itáliába, Görögországba és közülük igen sokan gazdagon illusztrált kiadványokban számoltak be úti élményeikről. A legjelentősebbet James Stuart /1713-88/ és Nichola Revett adta ki 1762-ben "Antiquities of Athen" /Athén régiségei /2 kötet// címmel. Ezek a kiadványok ismertették meg széles körben a görög dór oszloprend súlyos, nyomott arányait és népszerűsítették az antik klasszikus építészetnek a Palladio-féle reneszánsz kánonoktól eltérő formáit. Ennek a "Greek Revival"-nak a legkorábbi példája az a kis kerti templomocska, melyet S. Stuart épített a Birmingham melletti Hagley-ben /1758/. Az antik görög formák divatja azonban csak az 1780-as években terjedt el nagyobb mértékben, de ekkor az országhatárokon túlra is eljutott és s XIX. század első évtizedeiben, különösen Németországban, a klasszicizáló romantika. Egyik igen kedvelt változatává vált.12

Az angolkertek kedvelt gótizáló műromjai és az antik templomocskái között stilisztikailag csak az volt a különbség, hogy az antik görög és római épíészetet ismertető sok kiadvány és a klasszikus iskolai műveltség eredményeképpen, építtetők és építészek egyaránt, az antikot utánzó elemekkel szemben - ami a másolás pontosságát illeti - sokkal igényesebbek voltak, mint a gótizálókkal szemben.

Az utóbbi pontosabb ismeretére az építészek csak az 1830-as évek után az archeológia és a műemlékvédelem általános fellendülése idején tettek szert. Ez azután oda vezetett, hogy a görög és a római emlékek másolatai csakhamar akadémikussá, pedánsan szárazzá váltak, míg az angolkertek gótizáló épületromjai, remetelakjai, de a nagyobb szabású, más rendeltetésű gótizáló épületek is sokáig megőrizték naiv frisseségüket, festői varázsukat.

 

 

Klasszicizáló romantika /empire stílus/

 

A francia forradalom küszöbén a franciországi romantikus klasszicizmus Ledoux és Boullée művészetében egy díszítés nélküli, nagyvonalú sztereometriába torkollott, melyben a barokk művészet legszélsőségesebb antitézise ülte diadalát. Úgy látszott, hogy a francia forradalom idején megszövegezett, "Az emberi és polgári jogok kiáltványa" szabadság, egyenlőség, testvériségre épülő társadalmában a politika jelszavaihoz társul egy olyan új, tiszta építészet is, amely hű tükörképe lesz kora szociális és etikai törekvéseinek.

A francia forradalomban, 1789-ben diadalmaskodó népnek azonban nemhogy az elért eredmények továbbfejlesztésére, de még a megtartására sem volt ereje. Az 1791-es alkotmányozó nemzetgyűlést követő évek pártharcaiban a nép vezérei egymást végeztették ki, a nép, mint szervezett politikai erő legyengült és 1794-ben a hatalom az ellenforradalmi burzsoázia kezébe keszült. Ezzel kezdetét vette a forradalom vívmányainak fokozatos megsemmisítése. Az 1795. évi alkotmány megteremtette a nagyburzsoázia diktatúráját. Ezekban az években emelkedett Napóleon Bonaparte /1769-1821/ a francia seregek élére és ragadta magához - a burzsoázia jóvoltából - fokozatosan a politikai hatalmat, végül még császárrá is koronáztatta magát.

Napóleon császársága idején Európa művészete lényeges átalakuláson ment át. Franciaországban a XVIII. század puritánabb klasszicizmusa helyébe festői hatásokra törekvő, nagyvonalú építészet lépett, a dekoráció gazdagabb lett és a múlthoz való viszony irodalmibb jelleget öltött. Napóleon egyeduralkodói ambícióinak megfelelően, a római császárság fényes örökségét, az empire-t tekintette követendő példaképnek. Császársága idején a francia építészetben megtalálhatók a görög, sőt az egyiptomi építészet romantikus értelmezésű formaelemei is, ő maga, nagyszabású propaganda építészetében szinte kizárólag az ókori Róma dicső múltját idéző klasszikus formákat kívánta megint látni. Ezt a napóleoni művészetpolitikára épülő

építészeti és ipaművészeti stílust, melyet Percier és Fontain építészek fejlesztettek ki és amely egész Európában, még a császár bukása utáni évtizedekben is, megőrizte népszerűségét, a művészettörténet empire stílusnak nevezte el.

J. N. Durand /1760-1834/, Boullée tanítványa, majd a párizsi Ecole Polytechnique tanára, örökítette át előadásaiban és a "Precis de lecons d'architecture données á 1'école Polytechnique" című, 1801-5-ben megjelent tankönyvében a "forradalmi épitészet" eredményeit a napóleoni korba. Az általános építészeti igényeket jól kielégítő és könnyen kivitelezhető különböző épülettípusokra kidolgozott mintagyűjteményével jelentős mértékben járult hozzá kora építészeti kultúrájának emeléséhez elsősorban a tömeges építkezések területén. Tankönyvét Európa-szerte használták.

A nagy állami megrendelések, a reprezentatív építészeti feladatok végrehajtói természetesen a sokkal gazdagabb hatású, építészeti kifejező eszközeiben választékosabb empire stílusban gondolkodtak. A legszebb és legnagyobb szabású építészeti feladatokat Napóleon kedvenc építészei P. F. L. Fontaine /1762-1853/ és 1814-ig társa Ch. Percier /1764-1838/ kapták. Dekorativ empire stílusuk Malmaison átépítésénél és berendezésénél bontakozott ki, melyet Napóleon megbízásából 1802-12 között hajtottak végre. Meghosszabbították a Louvre-ba Tuileriákig és a külső Louvre udvarban felépítették az Arc de Caroussel-t /1806-7/. Közös munkájuk a Rue de Rivoli /1801/ kiépítése és a. Place Dauphin kutjának felállítása. Mindkettő részét képezte Napóleon városrendezési elkezeléseinek, mellyel Párizst az antik császárkori Róma pompájával akarta felruházni.

Percier és Fontaine azonban nemcsak a sok királyi kastély átépítésével /Fontainebleau, Saint Cloud, Compiegne, Versailles és a Louvre/ szereztek maguknak s a határokon túlra is nyúló hírnevet, hanem a "Recueil de décorations intérieures" /180l/ cimü kiadványukkal is, mely utóbbi az empire stílus mintakönyvének számított Franciarszágon és külföldön egyaránt. Legújabb munkái köze tartozott a Palais Royal restaurálása Párizsban /Galerie d’Orléans-al, 1814-31/ és a Hotel-Dieu Pontoise-ban

Párizs gyökeres átépítésére szőtt gigantikus terveket is Fontaine és Percier igyekeztek végrehajtani. Napóleon Párizs 56 régi kutjának az üzembe helyezésén kívül 15 új kút felállítását tervezte, elsősorban a létesítendő Grand Boulevard-okon és a Quai d'Orsay kiépítésével a Szajna partjára akarta összevonni közigazgatási épületeket /1812/.

Legmerészebb terve a Chaillot dombon a Mars mező és a Szajna között fia, Napóleon részére felépítendő óriási palota volt. Az építkezéseket Fontaine és Percier tervei szerint 1811-ben kezdték el, de az alapfalakon túl a munkával nem jutottak. A sikertelen oroszországi hadjárat után a birodalom csakhamar összeomlott és nemcsak Róma királyának palotája, de Napóleon többi terve is Párizs újjáépítésére végérvényesen lekerült a napirendről.

J. Fr. Th. Chalgrin /1739-1811/ főműve a Champs Elysées legmagasabb pontján, a Place de L'Étoile-on pontosan az Arc du Caroussel és a Place de la Concord obeliszkje által meghatározott tengelyben felépült Arc de Triomphe /1806-35/. A római Titus diadalívnél háromszor nagyobb építmény a császári hatalom szimbólumaként szerepelt.

P. Vignon /1762-1828/, a párizsi Église de la Madelaine /1806-43/ építésze, a "Dicsőség templomát Párizs egyik igen hatásos városképi együttesét teremtette meg. A magas pódiumon álló, római korinthusi oszloprenddel peripterosz formában körülvett épület és vele szemben a Szajna másik partján, a Rue Royal tengelyében fekvő Palais Bourbon /B. Poyet, 1803-7, homlokzat/ a Champs Élyséere merőleges másik párizsi nagytengelyt határozta meg. A két tengely a Place de la Concorde obeliszkjénél metszi át egymást.

A. Th. Brongniart /1739-l8l3/ sok jeles párizsi épület mestere. A leghíresebb közülük a Tőzsde épülete /1808-1815/, melynek korinthuszi oszlopai peripterikusan ölelik körül az ünnepélyes hatású építményt.

 

 

A németországi klasszicizmus és romantika

 

Ami nem sikerült Napóleon építészeinek, azt kis léptékben megvalósította Fr. Weinbrenner /1766-1826/ Karlsruhe-ban, egy franciabarát kis német állam székvárosában. A helyi jelentőségű mester életműve Karlsruhe átépitése klasszicista várossá, mely összhatásában Pétervár kicsinyített változatának tűnik. A Marktplatz /piactér/ összenangolt, de semmiképpen sem uniformizált épületeivel /1804-1824/, közepén egy piramissal és a Rondellplatz /körtér/ az őrgrófi palotával, a klasszicista várostervezés mesterművei /1805-1813/.

Amíg Karlsruhe középületeire /evang. templom 1807-15; egy Pantheon mintájú kupolás kat. templom 1808-14; városháza 1821-25/ egy nehézkes, bár jó arányú architektúra, a jellemző, lakóházain jó ízléssel kialakított finomabb részletképzés uralkodik. Ezt a kispolgári igényekre szabott empiret hívják Középeurópában "Biedermeier-stílus"-nak, mely a XIX. század közepéig virágzott főként a bútor- és az interieur művészetben.

Karlsruhe azonban csak nyitánya volt annak a nagy építészeti fellendülésnek, amely a napóleoni háborúk utáni Németországra jellemző volt. A franciák által leigázott német államok közül Poroszország tért magához először. F'eladatául tűzte ki a német államok egyesítését és minden erővel arra törekedett, hogy Berlint a németség fővárosává fejlessze.

 

Schinkel

K. Fr. Schinkelt /1781-1841/ ez nagy megbízásokhoz juttatta. A XIX. század első felének ez a zseniális, porosz származású építésze, volt az egyetlen, aki a század eleji nagy francia és angol építészekkel versenyre kelhetett. Fr. Gilly tanítványa volt, de 1815-ig nagyobb építészeti megbízások híján főként romantikus tájképeket és színpadi díszleteket festett. Erre az időszakra esik Lujza porosz királynő mauzóleumának romantikus gótizáló terve, melynek oszlopos belső terét palmettákból font bordás keresztboltozat fedte, körítő falaiban pedig színes ablakok helyezkedtek el.

Schinkel legjobb alkotásai 1815-1830 között keletkeztek, amikor a porosz állami építészeti hivatal alkalmazottja, majd vezetőjeként minden állami megbízás kezein ment keresztül. Poroszországban az empire formákkal szemben eleinte az angol Greek Revivalt kedvelték, s ennek kapcsán polgáribb, józanabb görög formák kaptak teret, de csakhamar megjelentek az antik római, sőt a még sokkal romantikusabb hangulatú gótikus példaképek szabadon értelmezett változatai is.

Schinkel első nagyobb munkája Berlin diszútvonalának, az Unter den Linden-nek a bejáratánál felépült Neue Wache /Új őrség, 1816-18/. Timpanonnal díszített kőburkolatos, dór oszlopos főhomlokzata görögös hangulatot áraszt. Következő jelentős műve a berlini Schauspielhaus /szinház, 1812-21/, magas pódiumra helyezett hatoszlopos portikusza mögött funkcionálisan tagozott szép interieurök sorakoznak. Újszerű megoldású a berlini Altes Museum-ja /Régi múzeum, 1822-23/. Durand hatása érződik. Az épület tömbszerű megfogalmazásában, melynek zárt sztereometriáját még a főhomlokzattal teljes szélességében diszitö, légiesen karcsú ion oszlopok sora sem bontja meg.

A romantikus szemléletbe ágyazott antik és középkori formák egyidejű egymás mellett élésére e korban nagyon jellemző a berlini Werder templom, melyre Schinkel egyidőben egy klasszicizáló és egy gótizáló tervet is benyújtott. 1821-31 között a négy saroktornyos gótikus változat épült meg. Formáira és tömegére az angol kései gótikus királyi kápolnák hathattak.

Schinkel legjobb tervei azonban azok, melyekben szabadulni igyekezett a történeti formáktól. Utolsó alkotó korszakának ezeket a művei-t azok a tapasztalatok befolyásolhatták, melyeket Angliában szerzett az ottani hatalmas ipari fellendülés eredményeképpen. Egy tőzsde-épület, egy áruház raktárral /1827/, egy könyvtár /1830/ és az egyedül kivitelezett Bauakademie /Építészeti Akadémia, l832-35/ tervei az egyszerűségre törekvő, funkcionálisan és szerkezetileg jól átgondolt építészeti alkotások ilyen korai példái. Itt kapcsolódott a XIX. sz. először - ha csak rövid időre is - azokhoz a kezdeményezésekhez, melyeket több évtizeddel előtte a forradalmi építészek köre oly sokat ígérően elkezdett.

Készített Schinkel még két nagyszabású tervet , az athéni Akropoliszra, királyi palotát és a Krim félszigetre cári nyaraló palotát, de ezek nem realizálódtak, Ugyanilyen festői felfogásban készült két kisebb terve Potsdamban, a Charlottenhof és az un. Római-fürdő /1826 és 1833/ megépültek és jól érzékeltetik képességét. A legkülönbözőbb léptékű feladatok nagyvonalú, hangulatos megoldására.

Potsdamban épített Schinkel egy kupolás klasszicizáló templomot is, a Nikolaikirche-t /1830-37/ négy kis saroktornyocskával.

Schinkel legtöbb művében ilyen ötletgazdag, akiból a történeti formák utánzása nem ölte ki a művészi kezdeményezés ihletét. Még nem érződik nála a rutinmunka lélektelensége, mely legtöbb kortársának alkotásait a ma számára érdektelenné tette.

 

Klenze, Gärtner

L. v. Klenze /1784-1864/, Gilly, Durand és Fontain-Percier tanitványa, már kevésbé volt ötletgazdag a történeti formák felhasználásában. 1816-tól Münchenben I.Lajos bajor király udvari épitésze volt. leginkább a görög épitészet formáit kedvelte, de megrendelőjének kivánságára bármilyen más formakincs felhasználásával is hajlandó volt épiteni /antik és középkori formák mellett már reneszánsz stilusban is. Tulajdonkénpen már nála kezdetét vette az épitészeti historizmus, mely 1840-től kezdve a XIX. század épitészetét döntően meghatározta, Müvészi szemnpontból legértékesebb alkotása Münchenben s Glyptothek /1816-34/, az első nyilvános múzeum. A múzeum, mint a müvészetek temploma uj épitészeti feladatot jelentett és igy formája kevésbé volt gondolati-asszociativ tartalommal terhelve, mint a hagyományos feladatok.

Sztereometrikus hatásu, simafalu tömbjének oldalait reneazánsz aediculák diszitik, bejáratát pedig egy timpanonos-oszlopos portikusz alkotta. Görög formákat alkalmazott a müncheni Propyleák épitményén is, mely a Glypthothek szomszédságában München egyik legszebb terét disziti. A Regensburg melletti Walhalla a germán mitologia hőseinek emlékére épült, a Dunára néző hatalmas lépcsős épitményen, görög dór peripterosz templom formájaban.

Klenze nevéhez füződik Münchenben a kormányzati negyed diszes főutvonalának, a Ludwigstrassenek a kitűzése is. Ezen a reprezentativ utvonalon épült fel tervei szerint a Königsbau a királyi kormányzati hivatalok székhelyének épületegyüttese már itáliai korai reneszánsz stilusban.

Fr. v. Gärtner /1792-1847/, Klenze riválisa és Lajos kedvelt épitésze még tovább lépett a historizmus irányába. Legszebb alkotásait a középkori román és az itáliai korai reneszánsz stilusokból szintetizált un. Rundbogenstil-ban alkotta. Még: Ludwigskirche /1829-40/, az Állami könyrvtár /l831-40/ és az Egyetem épülete /1835-40/. Mind a három a Ludwigsstrassen áll, melynek déli lezárását a toszkánai gótikus stilusban épült "Feldherrenhalle" /1841-44/,: északi végét pedig a romai Constantinus diadalive nyomán készült győzelmi kapu, a Siegestor /l843-52/ zárja le.

A romantika Bajorországban tartotta magát a legtovább, Utolsó nagy fellángolását azok a müvek jelzik, melyeknek mesterei uj "nemzeti stilus" megteremtésén fáradoztak. I. Lajos utóda, II.Miksa támogatásável sok ilyen alkotás született.

Fr. Bürklein /l813-73/ volt ennek az irányzatnak a legismertebb képviselője. Gótikus és reneszánsz formaelemek keverésével létrehozta az un. "Maximilian-stil"-t. F'őmüve,a nagyméretü, kétszintes, öt rizalittal tagozott Maximilianeum /1857-74/ eredetileg egyetemi kollégium céljaira szolgált, 1949 óta a bajor országgyülés és szenátus székháza, valójában azonban München másik diszútjának, a Maximilianstrassenak a hatásos épitészeti lezárására készült. A diszút, melynek városépitészeti koncepciója szintén Bürkleintól származik s Ludwigsstrasse-val együtt a Romantika legsikerültebb városépitészeti megoldásai közé tartozik. A Miksa-stilus legsikerültebb példái közé tartozik még Münchenben Felső-Bajorország kormányának palotája, melyet szintén Bürklein épitett 1856-64-ben.

 

 

Ausztria épitészete a XIX. század első felében

 

Az osztrákok bár győztesen kerültek ki a napóleoni háborúból, Bécs a XIX. század első felében még nem vehette fel a versenyt európai riválisaival. A XVIII. század végi romantikus klasszicizmus jegyében alkotott I. Canevale /1730-1785/, aki Magyarországon is dolgozott. Migazzi váci püspök, majd bécsi érsek megbízásából Vácott székesegyházat /1763-1777/ és egy diadalívet /1762/, Bécsben a Josephinumot /1783-85/, a Közkórházat és az 1.sz. Katonai kórházat építette. Stílusa részben Soufflot-val, még inkább Ledoux-val rokon.

A XIX. század első felében a bécsi építészek közül egyedül P. Nobile /1773-1854/ emelkedett az átlag fölé. A klasszikus formák átvételében szinte archeológiai pontossággal járt el. Legismertebb műve a bécsi Heldenplatz-on álló Theseus templom /1820-23/, az athéni "Theseion" kicsinyített mása, mely Antonio Canova szobrainak szolgált antik keretéül, és a Bécsi Burgthor /1824/.

 

 

Oroszország

 

Az orosz cári birodalomban a XVIII. században Nagy Péter cár alatt megkezdődött fejlődés s XIX. század első évtizedeiben tetőzött. I. Sándor cár /1801-25/ idejében Szentpétervár Európa legszebb városává fejlődött, A napóleoni háborúk után létrehozott "Szentszövetség" leghatamasabb tagjaként nemcsak politikai vonatkozásban, de a tudomány és a művészet terén is Európa vezető hatalma volt.

A romantikus klasszicizmus, a francia forradalmi építészek szellemében dolgozó Thomas de Thomon és A. D. Zacharov mellett a harmadik jelentős építész, A. Voronyichin /1760-1814/ az antik formakincs bőségesebb alkalmazásával homlokzatait oldottabban építette meg mint az orosz epítészek általában. Mindhármukra jellemző a gigantikus méretek biztoskezű megoldása és az alkotások mesteri beleillesztése a nagy boulevardok és terek városképi együttesébe. A paestumi Poseidon templom architekturáját követi Voronyichin Bányászati Intézete /1803-7/, míg a nagyméretű Kazanyi székesegyháznak a római Szent Péter templom az előképe. Mindkettő Pétervárott épült.

A napóleoni háborúk utáni évtizedekben három európai jelentőségű mester dolgozott Pétervárott. Klasszicizáló stílusuk nagyvonalúság és részletgazdagság vonatkozásában még Napóleon empire-stílusán is túl tett. K. I. Rossi /1775-1849/ tervezte az Alexandra /Puskin/ színházát /1827-32/ és az arra merőleges Rossi utcát, a párizsi Rue de Rivoli változatát, továbbá a Nyeva parti téregyüttes két jelentős épületcsoportját, a Szenátus és Szinódus épületét, vaIamint mesterművét, a Nagyvezérkar épületét /1819-29/. Ez utóbbinak hatalmas félkörívben vezetett épülettömbje hatásosan zárja le a Téli palota előtt elterülő gigantikus teret.

A. Monferrand /1786-1858/ az Izsák-székesegyházzal /1817-57/ járult hozzá az Admiralitás körül elterülő Nyeva-parti tércsoport architektonikus kiképzéséhez.

V. P. Sztaszov /1769-1848/ 1808-tól a pátervári cári palota és a Carszkoje Szelo nyaraló kastély építkezéseit vezette. Az ő műve a pétervári Moszkva diadalív /1833-38/, mely vasszerkezettel: és követ utánzó vaslemez borítással készült.

Moszkva építészeti fejlődésében V. I. Bazsenov /1739-99/, az un. Kreml-palota és a vele kapcsolatos építészeti együttes tervezője, valamint a Paskov-palota és M. F. Kazakov /1738-1812/, a Szenátus palotájának, a régi Egyetemnek, a Golicin-kórháznak és több más jelentős moszkvai középületnek a tervezője játszottak a legfontosabb szerepet.

 

 

Az u.n. historizmus

 

A "historizmus" elnevezés többnyire vagy az egykori "eklektika" fogalmat takarja, vagy pedig annál jóval szélesebben használható fogalom. Általános ma még, hogy ezzel a széleskörű értelmezéssel szemben a szűkebbet használják. Mint fejlődési korszak, nem véletlen, hogy legkorábban Európa nyugati felén vizsgálható.

 

 

Angol historizmus

 

Historizmusnak az európai és amerikai építészetben 1840-1900 között jelen lévő, és szorosan a romantika történelem-szemléletéhez kapcsolódó áramlatát nevezzük, melyet a történelmi stílusok felújítása jellemez. Kezdetei a XVIII. sz. 2. felére nyúlnak vissza, amikor is a "Gothic és a Classical Revival" keretében már történtek kísérletek a gótikus és az antik klasszikus stílusformák utánzására.

A klasszicizáló romantika korában, 1800 után szaporodott azoknak az építészeknek a száma, akik nagy formakedvvel és jártassággal építettek klasszicizáló vagy gótizáló stílusban. Schinkel mellett elsősorban J.Nash-re /1752-l835/ vonatkozik ez, aki épített gótikus várakat, szalmafedeles vidéki kúriákat és London ujjáépítésére nagyszabású városrendezési terveket is készített. Ez utóbbiakban nagyrészt klasszicista elvek érvényesültek.

Regent Park és Regent Street a Park Crescenttel /1811-től/ Trafalgar Squere,

Clarence House és a Carlton House Terrace /1820-as évek/.

A XIX. század első évtizedeiben Angliában a klasszikus és a gótikus formák közötti válogatás legtöbbször a gótika javára dőlt el, különösen ami a középületeket és a templomokat illeti. Szerepet játszott ebben a napóleoni háborúk éveiben megerősödött nemzeti öntudat és az a történelmi felfogás, mely szerint ennek az öntudatnak a leghívebb tolmácsolója a nemzeti stílussá avatott Perpendicular-gótika. Ez a gondolat öltött testet a londoni Parlament épületében. /1840-50/, Ch. Berry és A. W. N. Pugin /1812-1852/ művében, a Gothic Revival legnagyobb szabás alkotásában. Az angol világbirodalom óriásivá duzzadt közigazgatási apparátusának székhelye és a hazafias érzelmeknek gyújtópontjaként szereplő ezen épület keveréke az alaprajzban uralkodó szimmetriának és a tömegformálás festői szabadságának.

Sir Charles Barry /1795-1860/ tipikus "viktoriánus" építész volt. a kívánalmaknak megfelelően az egyházi építészetben gótikus stílust alkalmazott, középületeknél és magánpalotáknál az itáliai reneszánsz formákat részesítette előnyben. 1836-ban megnyerte az angol parlament új épületére kiirt pályázatot, ahol a gótikus stílus előírás volt. Ezért, a részletek megtervezésére magához vette August Welby Pugin-t, aki már - fiatal kora ellenére is - bizonyságot tett a gótikában való jártasságáról.

Néhány fontos épület, részlet:

Közben a különböző stílusokban való építés alternatívái is megszaporodtak. Amikor a század közepe táján az érdeklődés a reneszánsz, majd a 70-es években e barokk felé fordult, a neoklasszicizmus helyébe a neoreneszánsz, majd a neobarokk lépett. Ez a müncheni klasszicistáknál és Ch. Berrynél már a harmincas években megfigyelhető. Londonban Ch. Barry a Travellers' Club-ot és a Reform Clubot neoreneszánsz stílusban tervezte. Tulajdonképpen csak a neogótika őrizte meg szinte töretlenül érvényességét az egész XIX. századon keresztül. Ez nem kis mértékben Ruskin népszerű elméleti munkásságának és Pugin neogótikus épületeinek /Nottingham: székesegyház, (1842-44) Ramsgate: Szt. Ágoston templom/, valamint agitatív erejű írásainak13 volt köszönhető. Az elsőben, a. Contrasts-ban /Ellentétek/ a reformációt tette felelőssé a gótikának a középkor utáni lehanyatlásáért és szerinte, mivel a reformáció az igazi keresztény hitet megrontotta, tanaiban eretnek és hamis ezért az általa felélesztett antik művészet is hamis és a kárhozatba kerget. Szerinte csak az a stílus lehet igaz és jó, amelynek igaz hit az alapja, ez pedig csak a gótikus stílus lehet, mert csak annak a bázisa az isteni eredetű keresztény vallás, az igaz hit. A második és a harmadik könyvében már összefüggéseket keres a gótikus stílus és az építőtechnikával, mint az egyes részek funkciója között és ezzel folytatta a francia racionalistáknak az anyagszerűségre és a funkciónak az épületben való megjelenítésére vonatkozó elméletét beleágyazva azt a gótikus stílus és e keresztény templomépítészet sajátos szerepébe. /"A keresztény építészet- írja - ellene van minden családinak. Mi egy istennek szentelt épületet sohasem készítenénk úgy el, hogy az mesterséges eszközökkel különbnek tűnjön, mint az valójában. "/.

A kölni dóm 1842-ben megkezdett kiépítése nyomán megindult műemlék-helyreállításokkal is hozzájárultak a neogótika nagy népszerűségéhez, a stílusformák jobb megértéséhez, de ez az alapos "archeológiai" tudás egyúttal le is merevítette a neogótikát. Ennek ellenére sok neogótikus alkotás épült a XIX. század 2. felében és díszíti még ma is Európa nagyvárosait: Párizs: Ste-Clotilde-templom /Fr. Chr. Gau, 1846-57/; Bécs: Votivkirche /H. Ferstel, 1856-79/; London: Igazságügyi palota /1874-82/; Glasgow: Egyetem /1866/; Budapest: Parlemant-épület /1885-1905/; München és Bécs városházái; stb.

 

 

Francia historizmus

 

Anglián kívül Franciaország volt a XIX. sz. 2. felében a burzsoázia legerősebb bázisa. Ennek megfelelően az ipari forradalom itt is gyors technikai fejlődést indított el. Ez az építés területén vas és acél szerkezetű nagy mérnöki létesítményeket kezdeményezett, továbbá a vasnak, mint új építőanyagnak a magasépítésben való fokozottabb felhasználásához vezetett. Másrészt azonban éppen az uralmon lévő nagytőkének vezető szerepe az államéletben olyan reprezentatív feladatokat is adott az építészetnek, melyet akkoriban csak a historizáló formák felhasználásával gondoltak egyedül jól megoldhatni. Amíg Angliában Ruskin esztétikai nézetei és az ősök tiszteletéből fakadó romantikus múltba fordulás konzerválta a történeti stílusokat, Franciaországban inkább a gyors meggazdagodásból fakadó szinte kielégíthetetlen pompa volt a mozgató rugó. Nem véletlen, hogy a historizmus korában Angliában a neogótika, Franciaországban pedig inkább a neoreneszánsz és a neobarokk lett az uralkodó stílusforma.

A francia nagytőke erejét semmi sem bizonyítja jobban, mint az a nagyszabású városrendezés, melyet III. Napóleon császársága alatt Haussmann Párizsban végrehajtott.

G. E. Haussmann /1809-91/ nem volt építész, de kíméletlen, furfangos, makacs jogász és közigazgatási hivatalnok, akit III. Napóleon 1853-ban Párizs /Département de la Seine/ prefektusává nevezett ki és megbízta városrendezési terveinek a végrehajtásával. Haussmann 1870-ig maradt hivatalában és nemcsak teljesítette, de még túl is szárnyalta a császár elképzeléseit. Közvetlen munkatársai: Alphand /zöld területek/, Belgrand /közmüvesítés/, Deachamp /városépítés/ és Hittorf /építészet/ segítségével Párizst három koncentrikus körúttal és azokat sugárirányban átszelő hosszú, egyenes boulevardokkal, korszerű úthálózattal, közművekkel és nagy parkokkal látta el. A főútvonalak találkozásánál köralakú tereket létesített a zavartalan közlekedés biztosítására, és a középületek megfelelő városképi elhelyezésére. Párizs példája nyomán sok európai nagyvárost láttak ilyen körút-sugárút rendszerrel /Bécs, Budapest/. Párizs újjáépítése sok feladathoz juttatta a francia építészeket, akik közül hírnévben valamennyi fölé emelkedett.

Eugéne George Haussmann /1809-1891/, Párizs prefektusaként 1853 és 1870 között kidolgozta és megvalósította a francia főváros gyökeres újjáépítését, nagyarányú kisajátításokkal, részben a város történelmi szövetébe vágva 165 km-nyi /!/ új utcát, sugárutat, körutat /"rue", "avenue", "boulevard"/ épített, jelentős közművesítést hajtott végre, számos új középület /pályaudvar, vásárcsarnok, közművelődési épület/ megépítését kezdeményezte. Városrendezési munkássága nagy hatással volt a XIX. sz. második felében újjáépülő számos európai fővárosra, pl. Londonra, Berlinre, Bécsre, Budapestre és másokra.

Ch. Garnier /1825-98/, a párizsi operaház zseniális tervezője. Az operaház /1861-75/ városképi elhelyezése mintaszerű s Haussmann által kialakított sok "points de vue" egyikében kapott helyet. Az épület homlokzatai, e csillogó foyer, a tetőzetig érő hatalmas lécsőház és a nézőtér reneszánsz és barokk formákba vannak öltöztetve, minden részlete funkcionálisan is átgondolt. Méltó kerete egy igen gazdag kor társadalmi reprezentációjának. Nemcsak az operaházát, de a Monte Carlo-i kaszinó épületét /1878/ is Európa-szerte utánozták.

Charles Garnier /1825-1898/ építész, a francia "stíluskeverő" historizmus jelentős egyénisége. Főműve: a párizsi Operaház, 1862-1875. az Avenue de l’Opera tengelyében.

Az Operaház főhomlokzata "...az itáliai reneszánsz és XVI. Lajos stílusában épült..." A díszlépcsőház esetében jóval többről van itt szó, mint a függőleges irányú közlekedés megoldására szolgáló szerkezetről. Az új közönség - a nagypolgárság - reprezentációs igényeinek kielégítéséről van szó.

Az alaprajzot vizsgálva a színházi előadás céljait ténylegesen - közvetlenül szolgáló, valamint a közlekedés és a reprezentáció igényeit kielégítő terek közti arány figyelemre méltó. A hosszmetszetnél az említett terek közti arányok még feltűnőbbek.

Eugéne Emanuel Viollet-le-Duc /1814-1879/ építész, régész, építészettörténeti és elméleti szakíró, a középkori építészet történetének kutatója volt. Műemlék helyreállítási tevékenységében a - ma már meghaladott - purista /"stílustisztaságra" törekvő/ irányzat egyik legjelentősebb képviselőjeként teremtett iskolát. Építészetelméleti munkásságában és néhány meg nem valósult tervében a XIX. sz.-i új építőanyagok és szerkezetek /vas, üveg/ alkalmazásának egyik úttörője.

E.-E.Viollet-le-Duc, bár Garnieval szemben alulmaradt az 1861-es operaházi tervpályázaton, nem kevésbé volt híres, mint riválisa., elsősorban igen foglalkoztatott műemlék restaurátori tevékenysége révén. Amiként Ruskin a középkorra alapozott elméletével Scottot és az angol neogótikusokat lelkesítette, ugyanúgy lelkesítette Viollet-le-Duc-ot V. Hugo regénye, a "Notre-Dami toronyőr". Angliában a neogótika azonban elsősorban érzelmi és etikai alapon hódított, Viollet-le-Duc középkor-rajongását racionális meggondolások fűtötték. Szerinte ugyanis a történeti stílusok között bordás boltozásával és támív-támpillér rendszerével a gótika képviselte a legtisztább, legátgondoltabb és a leggazdaságosabb szerkezeti elvet, melyet korának építészetében is gyümölcsöztetni lehetne. "Entretiens sur 1'architecture" c. 2 kötetes művében /1854-68/ egyenesen azonos rokonságot látott a gótikus vázszerkezet és a XIX. század vasvázas építési módja között. Lelkesedett korának nagy mérnöki szerkezeteiért és síkra szállt az új anyagoknak, különösen a vasnak és az új technikáknak az elterjesztéséért. Ennek ellenére, mint alkotó építész /Saint Denis: templom/ sohasem tudott a középszerűségből kiemelkedni. Fantáziáját megkötötte az a rendkívüli archeológiai felkészültség, amely 10 kötetes "Dictionnaire"-jéből és az igen nagy számú középkori műemléknek az ő is a császár számára készítette. Restaurátori munkásságában, melyek közül a legjelentősebbek Párizsban a Ste. Chapelle és a Notre Dame, továbbá Vezelay, Amiens, Laon és Reims székesegyházai, valamint Carcasson vára műemlék stílusegységének az újjáteremtésére, a későbbi korok hozzáépítéseinek, változtatásainak az eltüntetésére és a mű szellemében történő kiegészítésére törekedett. Európai hatására jellemző, hogy restaurálási felfogását a XIX. sz. 2. felében széltében hosszában követték. /Un. purista, stílustiszta helyreállítási elv./

Jó kapcsolata a császári házhoz sok megbízáshoz juttatta. Egyik legsikerültebb és mintát teremtő alkotását Pierrefond várának helyreállítását Fontosabb tervei:
Pierrefonds, középkori vár helyreállítása, 1858-1862.
Carcasson vára, tartó- és kötőelemek öntött és kovácsolt vasból.
Öntöttvas szerkezettel alátámasztott téglaboltozat rajza 1865-ből.
Gótikus stílusban tervezett templom szerkezeti rajza annak demonstrálására, hogyan helyettesíthetők vassal és fával kő szerkezeti elemek, 1859.
Hangversenyterem /?/ terve, öntöttvas bordák által hordott téglaboltozattal, öntöttvas támaszokkal, 1864.

Azok a francia építészek, akik nem tudták követni Garnier formatobzódását vagy Viollet-le-Duc archeológiai pedantériáját, az egyszerűbb romanika felé orientálódtak. Ezek közé tartozott P. Abadie /1812-84/, akinek a Montmartre-on álló Sacré Coeur temploma a legismertebb alkotása, mely Párizs városképének ugyanúgy fontos eleme, mint az Eiffel torony. A kupolás templom a perigueuxi St. Front székesegyház hatását tükrözi.

Abadie és J. A. E.Vaudremer /1829-1914/ neoromán stílusából fejlesztette ki H. H. Richardson /1838-86/ északamerikai építész sajátos egyéni stílusát. Ez volt az első jelentős kísérlet arra, hogy az amerikai építészet az európai historizmus kritikátlan átvételétől megszabaduljon. Tanítványai: Mc. Kim és White a századvég leghíresebb építészei közé tartoztak az USA-ban, és határozottan érezhető a befolyása a nálánál korszerűbb elveket valló Root és Sullivan alkotásain is.

 

 

Németország építészetének néhány jellemző vonása a XIX. sz. második felében

 

A Német-Római Birodalom a XIX. század elején még több mint 1.800 /!/ kisebb-nagyobb államból, királyságból, hercegségből, fejedelemségből állt. A XIX. század kezdetétől fogva gazdasági, politikai, kulturális stb. okokból mind erőteljesebbé vált az egységes német nemzeti állam megteremtésére irányuló mozgalom.

Az egyesítési törekvéseknek, a hegemónia megszerzésének lényegében két centruma volt : Poroszország /a Hohenzollern uralkodócsalád égisze alatt/, Berlin-Potsdam központtal és Bajorország /ahol a Wittelsbach család uralkodott/, München központtal.

A két centrum között rivalizálás folyt minden tekintetben, így az építészet területén is, a történelmi kontinuitásra, a hagyományra hivatkozva, a historizmus jegyében. Akár címül is adhatnók: az építészet a nemzeti egység szolgálatában.

Friedrich Gilly /1772-1800/ és Karl Friedrich Schinkel /1781-1841/ poroszországi-berlini, valamint Leo von Klenze /1784-1864/, Friedrich Gärtner /1792-1847/ és Friedrich Bürklein /1813-1872/ bajorországi-müncheni munkássága zömmel vagy teljesen a század első felére esik. Mindenesetre a század első felének nemzetközi viszonylatban is legjelentősebb építésze Schinkel volt, aki a romantikus klasszicizmus alapján alkotott iskolát teremtő életművet.

A XIX. század közepének, második felének legfontosabb német építésze Gottfried Semper /1803-1839/, a historizmus szemléletén alapuló akadémikus - stílustiszta neoreneszánsz - építészeti irányzat első és legjelentősebb egyénisége Európában. Színes, mozgalmas élete volt. Münchenben Friedrich Gärtner tanítványaként kezdte, majd Párizsban képezte magát. 1834-ben 31 éves, korában!/ már a drezdai Építészeti Akadémia tanára, ahová Schinkel ajánlotta maga helyett. Itt építi meg első jelentős alkotását, a drezdai udvari színházát /"Hoftheater"/, 1837-l84l, szerény, de jól funkcionáló alaprajzzal14. Ez a színház 1869-ben leégett s az új épület, a Neues Hoftheater /"Opernhaus", Operaház/ 1871-1878 között épült fel, Manfred Semper művezetésével. A második világháború Drezdát különös kegyetlenséggel elpusztító bombázása nyomán súlyosan megsérült épületet a 70-es években eredeti állapotában állították helyre, egy, a korszerű igényeket kielégítő, ámde a történelmi városképet meglehetősen zavaró kiszolgáló-épület rnellé építésével. 1841-ben Gottfried Semper tervei szerint kezdik építeni a drezdai Zwinger együtteséhez csatlakozóan a Képtár /Gemäldegalerie/ épületét, melyet távollétében, l856-ban fejeznek be, mivel neki az 1848-as forradalmi megmozdulásokban való részvétele miatt menekülnie kellett. 1849 és 1851 között Párizsban, majd l851-től 1855-ig Londonban él és dolgozik. 1855-től csaknem tíz éven át Svájcban, a híres zürichi műegyetem tanára, ennek központi épületét is ő építi meg. Itt írja meg 2 kötetes, kortársaira és az utókorra is erősen ható művét : "Der Stil in den technischen und tektonischen Künsten" /"A stílus a technikai és tektonikus művészetekben"/ címmel, l861-1863. E munkájából és egyéb írásaiból 1980-ban válogatás jelent meg Zádor Anna szerkesztésében és bevezető tanulmányával, a Corvina kiadó gondozásában, "'Tudomány, ipar és művészet" címmel. 1871-től Gottfried Semper meghívást kap Bécsbe, ahol Karl Hasenauer-rel együttműködve részt vesz a Ring és az azt övező reprezentatív középületek kialakításában.15

Egyik fontos terve a Drezda, udvari színház, 1837-1841, a drezdai második udvari színház /operaház/, 1870-ben készült terv alapján l871-től l878-ig épült. A közelében van a drezdai Képtár /Gemäldegaierie/, 1847-l856.

Münchenben, Bajorország fővárosában I. Lajos /uralk. 1825-1848, "Ludwigsrasse", stb./, Majd II. Miksa /uralk. 1848-1864/, "Maximilian-Stil"/ erőteljes, céltudatos építkezéseit II. Lajos /uralk. 1864-1886/ nosztalgikus álomvilága követi, ennek megvalósításához az építészetet is eszköznek tekinti. Ez a bizarr, az építészeti környezet, a használati tárgyak, sőt az öltözködés minden legapróbb részletére - a maga "történetiségében kiterjedő anakronisztikus magatartás bizonyos mértékig az Osztrák-magyar Monarchiában is éreztette hatását. II. Lajos mecénási tevékenységét tekintve Richard Wagner gondolatvilágában élt s a wagneri "Gesamstkunstwerk" /kb.: totális, rninden vonatkozásra kiterjedő, minden művészeti ágat igénybevevő műalkotás/ megvalósításáról ábrándozott, egy rég letűnt világ tartalmának és külsőségeinek feltámasztására törekedett - a gőzvasút, a gyáripar kibontakozása, a nemzeti államok és a gyarmati rendszer kialakulása idején.

Néhány fontosabb épület:

A linderhofi kastélyt építette Joseph Hoffmann /1840-1896/ és Georg Dollmann. Az épület- és parkegyüttes 1869-től 1878-ig folyamatosan épült.

Herrenchiemsee-i kastélyt XIV. Lajos - a "Napkirály" - emlékére-tiszteletére, Versailles-t utánozva, építette Georg Dollmann, 1878-től 1885-ig.

Fontosabb belsők: "kis tükörgaléria", "nagy tükörgaléria", "kék szalon".

A XIX. század második felének németországi építészetére egyébként a konzervatív historizmus a jellemző, legalábbis a 90-es évekig. Néhány kivételtől eltekintve az egyébként jelentős mennyiségű köz- és magánépületek épületfajtánként-típusonként jellemző "stílustiszta" ill. "stíluskeverő" formavilágban épültek. Az előbbi főleg a középületekre vonatkozik /pl. a városháza gótikus, a bíróságok barokk, a múzeumok klasszikus formákkal épültek/, míg a különféle stílusok vegyítése főleg a bérházakra volt jellemző. Néhány kiragadott példa:

H. F. Waesemann: Berlin, városháza, 1861-1870.

Georg Joseph Ritter von Hauberisser /1841-l922/: München, a régi egy részét is magábafoglaló új városháza, 1867-1874; bővítve 1899-1909 közt.

Julius Raschdorf /1823-1914/: Köln, operaház, ép. l870-l872.

Martin Gropius /1824-1880, a Bauhaus-t megalapító Walter Gropius dédnagybátyja,/: Berlin, Iparművészeti Múzeum, 1877-1881. Színes tégla homlokzat és elegáns hellénizmus: Schinkel-hagyomány. /Itt figyelhetünk meg egy sajátos fejlődési kontinuitást : Schinkel - Martin Gropius -Peter Behrens - Walter Gropius. A két utóbbiról majd a későbbiekben lesz szó./

Friedrich Thiersch /1852-1921/: München, Igazságügyi Palota, 1887-l897, délnémet késői barokk stílusban.

Paul Wallot /1841-1912/: Berlin, a Reichstag /a Parlament/ épülete/, 1884-1894.

 

 

Osztrák historizmus

 

A magyar szabadságharc leverése után Bécs városát többé már nem fenyegette háborús veszedelem. Az 1850-es évek második felében megindult gazdasági-társadalmi konszolidáció nemcsak lehetővé, de szükségessé is tette az Osztrák Birodalom - 1867-től Osztrák-Magyar Monarchia - fő- és székvárosának korszerű, reprezentatív és funkcionális kiépítését. Ez a nagyszabású, tervszerű munka időben nagyjából egybeesik Haussmann párizsi - hasonló célú - tevékenységével, de nagyságrendjében egyrészt meg sem közelíti azt, másrészt az osztrák főváros történelmileg kialakult városszerkezetéből adódóan lényegében különbözik attól. Ugyanakkor viszont sok tekintetben jelképül szolgált a század utolsó harmadában Budapest mai arculatának kialakításához.

Bécsben 1856-ban a belvárost még falak övezik, a falak körül a "glacis" /a városfal körüli, kifelé lejtő, ágyúval jól belőhető, kopáran hagyott terület/ volt található. A glacis-on túl az akkori külvárosok - ma kerületek - gyűrűje helyezkedett el.

1858-tól folyamatosan és gyors ütemben épült a "Ring" /"Körút"/. A Ringen /Opern-, Burg-, Karl Lueger Ring/ sorban a fontosabb középületek: Operaház, Képzőművészeti Akadémia, Szépművészeti Múzeum /Kunsthistorisches Museum/, Természettudományi Múzeum /Naturhistorisches M./, a Hofburg új szárnya, Igazságügyi Palota, Parlament, a Városháza /Rathaus/, Udvari Várszinház /Hofburgtheater/, egyetem, fogadalmi templom /Votivkirche/.

Eduard van der Nüll /1812-1868/ és August von Siccardsburg /1813-1868/ tervezésében az Operaház 1861-től 1869-ig épült, tehát a, párizsi Operával egyidőben, a kor kedvelt terminológiája szerint "...szabadon értelmezett reneszánsz stílusban...". /Az épület a második világháború alatt bombatámadás következtében teljesen kiégett. Eredeti állapotában állították helyre. /

Gottfried Semper 1871-ben érkezik Bécsbe, ahol Ferenc Józseftől építész-főtanácsosi címet és rangot kap és megbocsátást az l848-as drezdai forradalmi magatartásáért. Karl von Hasenauer /1835-1894/ társaságában megépíti a Kunsthistorisches Museumot.

Nehezen jönnek ki egymással, az új Hofburg-szárny és főleg a Hofburgtheater építésekor összekülönböznek: Hasenauer császári-királyi barokkot akar /Ferenc József kedvenc stílusát/, Semper, aki időközben "engedett a 48-ból", nem engedett a reneszánszból és sértetten előbb Franciaországba majd Olaszországba távozott.

Közös műveik:

Semper - Hasenauer: Kunsthistorisches Museum, 1871-1882, Maria Theresien Platz Az épülettel szemben épült Naturhistorisches Museum épülete lényegében ugyanilyen.

Semper - Hasenauer: a Burg-együttes - középületekkel határolt, katonai díszszemlékre alkalmas tértervezett helyszínrajza. /Ebben a formában nem valósult meg./

Semper - Hasenauer: a Hofburgtheater, 1880-1886. A közös tervet részben módosítva Hasenauer egyedül fejezi be 1888-ban, erősen "barokkizálva". (Az alaprajzi elrendezés teljes egészében Semper koncepciója.)

Teophil Hansen /1813-1891/ dán származású építész, aki nyolc évig volt az athéni műegyetem tanára. 1846-ban telepedett le Bécsben, ahol élete végéig számos köz- és magánépületet épített, többnyire stílustiszta klasszicizáló historizmus jegyében. A már említett Heinrichshof bérpalotán kívül egyebek közt ő építette a Musikverein palotáját /1867-1869/, a Szépművészeti Akadémiát /1872-1876/ és a Tőzsde épületét /1874-1877/. Főműve a Parlament épülete a mai Dr. Karl Renner Ringen, a klasszikus görög építészet szellemében, l874-1883.

Friedrich von Schmidt /l825-l891/ Németországból telepedett át Bécsbe, ahol 1859-től az építészeti akadémia tanára volt. A középkor építészete, főleg a gótika jegyében építette templomait, esetenként más stíluselemekkel keverve. Főműve a bécsi városháza /Rathaus/. Otthon s külföldön is sokat restaurált, egyebek közt nálunk is, ő vezette a pécsi székesegyház gyökeres átépítését.

Fr. Schmidt bécsi Rathaus-a a Dr. Karl Lueger Ringen, "...reneszánsz elemekkel gazdagított gótikus stílusban...", 1872-1883-ban készült. Az épület 7 udvart ölel körül, tornya 98 m magas.16

Heinrich von Ferstel /1828-1883/ bécsi akadémiai képzettségének megfelelően otthonosan mozgott a történeti építészeti stílusok formavilágában. Vérbeli eklektikus építész volt: a Fogadalmi templomot /"Votivkirche"/ "tiszta" gótikában, Lajos Viktor főherceg Schwarzenberg téri palotáját újklasszicista, az Iparművészeti Múzeum és az Egyetem központi épületét reneszánsz stílusban építette meg. Másik fontos munkája a Votivkirche, fogadalmi templom egy Ferenc József elleni merénylet meghiúsulásának emlékére, 1856-1879.

Épületei a Ringen:

Az Egyetem központi épülete, 1873-1884.

Az Iparművészeti Múzeum palotája a Stubenringen, 1866-1871. Benne figyelemre méltó a központi csarnok.17

A Nemzeti Bank épülete a Herrengasse és a Strauch gasse sarkán, 1856-1860.

Presztízs-okokból Bécs is rendezett világkiállítást 1873-ban, ennek sikere azonban csak korlátozott mértékű, látogatottsága a vártnál alacsonyabb, nem utolsó sorban a kitört kolera-járvány miatt.

Ugyanitt rendezték meg 1884-ben az akkor világszenzációt jelentő Elektromos Kiállítást, az első, katonai célokat szolgáló, nagy teljesítményű reflektorok kipróbálásával és bemutatásával.

 

 

Az Amerikai Egyesült Államok építészete a XIX. század második felében18

 

A stílustiszta, majd a stíluskeverő eklektikus historizmus építészetének elterjedése a polgárháborút /1861-1865/ követő gazdasági fellendülés időszakára jellemző. Az "akadémikus" - stílustiszta - historizmus jegyében építette középületeit egy háromtagú építészcsoport: Charles Follen Mckim (1847-1909), William Rutherford Miead /1846-1928/ és Stanford White /1853-1906/. Ugyanők kötetlen alaprajzú - e tekintetben az őket követő nemzedéknek előképül szolgáló - családiház-építészetükben a sajátos "Shingle Style" /"zsindely-stílus"/ képviselői: a falakat - s gyakran a tetőt is - nemes fából /tölgyből, nemes fenyőből sőt cédrusfából is/ készült zsindellyel burkolták. Ezt az eljárást a népi építészetből "nemesítették át" az igényes kertvárosi családi ház építészetbe.

Néhány jellegzetes középületük, ill. "Shingle Style" családi házuk:
New York, a Columbia Egyetem könyvtára, 1893.
Boston, közkönyvtár19 (1887-1895.)
Newport, ifj. Isaac Bell családi háza, "Shingle Style", 1882.

Henry Hobson Richardson (1838-1886) a párizsi Ecole-de-Beaux-Arts-on végezte tanulmányait, onnan ered vonzódása a délfranciaországi román stílus iránt. Legtöbb alkotása éppen ezért az "akadémikus" - stílustiszta „neoromán" stílus kategóriájába tartozik s e nemben gazdag alkotófantáziával kora átlagán felülemelkedve nemzetközi viszonylatban is iskolát teremtő alkotóművész.

Kiragadott példákként néhány épülete:

A családi ház építészetben ő is szívesen alkalmazta a "Shingle Style"-t : Quincy, Mass., Stoughton House, 1882-l883.

A késői - stíluskeverő - historizmus építészetének néhány kiragadott, jellegzetes amerikai példája, néhány jelentős mestere:

Frank Furness /1839-l9l2/: Philadelphia, Képzőművészeti Akadémia, 1872-1876.

Arthur B. Mullet /1834-1890/: Washington, Hadügyi és Tengerészeti Minisztérium, ma Executive Office Building /az elnöki hivatal irodaépülete/, 1871- 1875; a "francia második császárság" - reneszánsz és barokk kevert - stílusában.

Charles B. Atwood /1849-1859/: a Képzőművészetek Csarnoka az 1893-as csikágói világkiállításon.

"Balloon-frame" /"felfújt" vagy "léggömb" luftballon - vázas szerkezet eredetileg népi építkezési mód volt. Előregyártott, előre leszabott elemek; méretkoordináció; szerelhetőség egyszerű szegezéssel, ami nem igényel különösebb szakismereteket. Az előre leszabott, készen vásárolható fa tartószerkezeti elemektől és a szegtől már csak egy lépés a méretre szabott acélgerenda, a csavar és a szegecs. Mint ilyen, ez a "balloon frame" szerkezet a későbbi acélváz szerkezetek közvetlen előképe.

Emeletes épület, "balloon frame" szerkezetű például a chicagói Saint Mary templom (1833). Az első - ismert - ilyen szerkezetű középület; az 1871-es nagy tűzvész során pusztult el.

"Land Ordinance" szerinti, raszter jellegű telekosztás, az úgyszólván tetszés szerinti magasságba szerelhető acélváz szerkezet és a kényelmes biztonságos függőleges irányú személy- és teherszállítás műszaki problémájának megoldása megnyitotta az utat a magasba-építés lehetősége előtt. A Land Ordinance szerinti vízszintes sorolás mellett a függőleges sorolás e lehetősége más tényezők mellett a "Chicagói Iskola" igencsak fontos jellemzője.

A magasház kialakulása szempontjából fontos eredmény Elisha Graves Otis cégének terméke, a világ első biztonsági felvonója, 1853-ban. New York, Broome Street-en, az első személyfelvonóval felszerelt nagyáruház épült fel, 1857-ben.

 

 

A technika fejlődésének hatása a XIX. század második felének építészetében

 

Anglia

A XIX. század második felének építészetére a historizálás volt a jellemző, de erre a fél évszázadra esik a mérnöki építészet rohamos kibontakozása is, mely kisérője volt a gyors iparosodásnak és a közlekedés rendkívüli fejlődésének. Angliában, ahol elsőként zajlott le az ipari forradalom, akkoriban épült nagy méretű vidéki kastélyok és új templomok végeláthatatlan sora mindennél jobban bizonyítják ezt a gyors fellendülést. Ennek megfelelően Angliában épültek az első nagy mérnöki létesítmények, nagy fesztávolságú vasszerkezetű hidak és vas-üveg csarnokok. Ezekben egy ideig a vas, majd később az acél, új, nagy jövő előtt álló építőanyag lépett a történeti építészet kő- és tégla-szerkezeteinek a helyébe. A legkorábbi vasszerkezetű hidak úttörő mestere Th. Telford, /1757-1834/ volt, aki kőművesként kezdte pályafutását, később azonban templomokat és hidakat is tervezett, kivitelezett. 1800-ban javaslatot tett a London-Bridge újjáépítésére egy vasból készült olyan hídszerkezettel, mely a 200 m fesztávolságot egyetlen ívvel hidalta volna át. Különösen vas függőhidjaival hívta fel magára a figyelmet. Ezek közül a 177 m fesztávú Menai Strait /1819/ és a Conway-híd /1826/ merész., szerkezetükkel úttörő jelentőségűek voltak.

Anglia legszebb vasszerkezetű függőhídja azonban nem Telford, hanem a már mérnöki kiképzésben részesülő I. K. Brunel /1806-59/ nevéhez fűződik, aki a mérnöki tudományok szinte minden ágát igen magas szinten művelte: tervezett hidakat, alagutakat, vasutat, hajót, kikötő építményeket stb. 1829-ben tervezte a bristoli Clifton-hidat, a legszebb angol függőhidat, és irányításával építették a London-Bristol vasútvonalat, a Box-alagutat és a londoni Paddington Station vasútállomást /1852-54/. Legismertebb hídja az 1859-ben felavatott Saltash-híd.

A szemnek hozzá kellett szoknia és hozzá kell idomulnia az új építőanyagokból vasból és üvegből készült új szerkezetek látványához.

Ilyen például a fribourgi (Svájc) függőhíd a Sarine folyó felett, 1832-1834, ép. Joseph Chaley. A híd nyílása 300 m.20

Néhány jelentősebb angliai híd, ma már legtöbbjük az "ipari archeológia" féltve őrzött emléke:

Abram Darby és John Wilkinson: az első öntöttvas szerkezetű - 30,5 m nyílású - híd Coalbrookdale-nél, a Severn folyó felett, 1777-177921. A sunderlandi vasszerkezetű híd, nyílása kb. 72 m, ép.: 1793-1796.

Conway, /Galles/, függőhíd, középkori stílusban, az I. Edward korából származó középkori kastély mellett, 1819-1824. Építője Thomas Telford /1754-1837/ mérnök, kora legjelentősebb hídkonstruktőre.

Isambard Kingdom Brunel /1806-1859/ építész és mérnök: függőhíd az Avon folyó felett Bristolnál, /Clifton Suspension Bridge/. A pilléreket egyiptomi motívumok díszítik /terv: 1831/, építeni kezdték 1837-ben. /W. H. Barlow fejezte be 1864-ben./

Benjamin Baker és John Fowler: a skóciai Forth folyó torkolata /"Firth of Forth"/ feletti híd, épült: 1881-1889.

H. Jones, J. W. Barry és N. Wolfe: a londoni szétnyitható - Tower Bridge, 1886-1894.

Fontos új feladat: a technológia követelményeit szolgáló, célszerű ipari épület22.

Bulton és Watt: fonodaépület, 1801. Az első ismert fémvázas, öntöttvas szerkezetű ipari épület terve. Az épület méretei: 140 x 42 láb, vagyis kb. 42 x 13 m. Hétszintes, háromhajós épület. Az öntöttvas úgy helyezkedik el benne mint egy óra szerkezete az óra tömör falú dobozában.

A Bolton-ban /Anglia/, 1800 körül épült szövőgyár tetőemelete még fa fedélszékkel készült. Egy másik, 1835 körül épült szövőgyár tetőemeletén öntött- ill. kovácsolt vasból készült fedélszéke /mivel nincs szükség függőleges alátámasztásra a térben/ lehetővé teszi a transzmisszióval hajtott korszerű szövőgépek elhelyezését és zavartalan kezelhetőségét.

A század világot átformáló találmánya: a vasút és ennek épületei építményei mint e korszakra általában s Angliára különösen jellemző új feladatok:

Például a vasúti alagút bejárata, Hughborough Park, London. Középkori várkastély bejáratát utánozza. A vasútállomások típusai alakulnak ki.

George Stephenson /1781-1848/: Liverpool, a Crown Street Station, 1829-1830, /lebontották/ az átmenő vasútállomás prototípusa. London, Euston Station, 1837 körül épült. A fejpályaudvar példája.

Lewis Cubitt /1799-1883/ tervezi a londoni Kings Cross Station fejpályaudvart, 1851-1852-ben. Isambard Kingdom Brunel /a már említett Clifton Suspension Bridge konstruktőre/ és Matthew Digby Wyatt /1820-1877/ építész: London, Paddington Station fejpályaudvara esetében (1852-1854) már a vas és az üveg dominál.

Henry Barrow és Roland M. Ordish műve a londoni St. Pancras Station, fejpályaudvar, 1863-1865. A 213 m hosszú, 30 m magas és 75 m fesztávú csarnok 1889-ig, /Contamin és Dutert 420 m hosszú és 115 m fesztávú párizsi világkiállítási gépcsarnokáig/, az angol-francia rivalizálásban világrekordnak számított.23

Tanulságos még a kör alaprajzú mozdonyszín és javítócsarnok, Londonban, 1874-ból, öntöttvas szerkezetekkel. A londoni földalatti vasút, 1867-ben épült.

Historizáló gyárkémény minta-tervek készültek24. Szívesen alkalmazottak a kerítés alkatrészek öntöttvasból, lámpatestekkel.25

Celtenham, Londonban, West Side, Columbia Place No 5, loggiás megoldású egyemeletes lakóépület, öntöttvas mellvéddel épült, XIX. sz. első felében. Ugyancsak Londonban, Clevland Square No 4. alatt öntöttvas kerítés és balkon-kialakítás készült, a XIX. az. első felében.26

A vas és az üveg elfoglalta helyét a kereskedelem reprezentatív épületein. A kereskedelmi tevékenység lényegének megváltozása /"áru" eladás, a nagykereskedelem kifejlődése" árú- és értéktőzsde/, új a hagyományostól eltérő megoldásokra készteti az építészt.

Londonban, Finsbury Square, "A múzsák temploma" könyvesboltban, 1794 /!/, az öntöttvas oszlopok /pillérek/ egyik első alkalmazása a "reprezentatív" kereskedelmi építészetben.

James Bunstone Bunning /1802-1863/ épülete a londoni, Coal Exchange. /széntőzsde, 1846-1849/. Egyike az első olyan építészeti alkotásoknak, melyeknek esztétikai jellegét a vas és az üveg határozza meg.

Cuthbert Brodrick /1822-1905/ alkotása, a Corn Exchange, /gabonatőzsde/, Leeds, Anglia, 1851-1853. A jóval későbbi, majdani háromdimenziós szerkezetek korai előfutárának tekinthető az épület lefedése.

Fedett kereskedő-utca - a "Galéria" - a XIX. század második felének egyik sajátos jellegzetes épületfajtája. A kereskedelem érdekeinek szolgálatán túlmenően gyakran a társadalmi érintkezés egyik kedvelt fóruma is.

Néhány példa:

Samuel Ware: London, Burlington Arcade, 1818- 1819, fedett kereskedő-utca, a "galéria" prototípusa.

Washington, Georgetown, USA, üzletház, 1865. A teljes rekonstrukció-korszerűsítés 1980-ban készült el.

Giuseppe Mengoni /1829-1877/: Galleria Vittorio Emanuele II, Milánó, 1863-1867; a befejező dekorációs munkálatok 1877-ig tartottak.

Alexander Nikanorovics Pomerancev (1848-1918): a GUM áruház Moszkvában, 1888-1895. Eredetileg - galériaként - magánkereskedések voltak benne.

Frank Matcham: County Arcade, Leeds, Yorkshire, Anglia, tipikus "galéria", 1898-1900. A XIX. század végéig Anglia csaknem minden jelentősebb városában épült ilyen fedett üzletutca, nem egyszer más rendeltetésű épületek fedett udvaraként, esetenként utcákat összekötő átjáróként.27

Tipikus feladat Decimus Burton /1800-1881/ növényháza, London, Kew Garden, 1845-1847 ("üvegház"). Egyébként Burton egy rideg klasszicista építészetet művelt, amely a maga korában, a "Gothic Revival" idején már a "stílusépítészetben" is túlhaladott volt.

 

Paxton

A valóban új korszak kezdetét jelentő épület: a londoni Kristálypalota.

Az 1851-es londoni világkiállítás minden eddiginél nagyobb, a hasonló rendeltetésű párizsi épületekkel rivalizáló kiállítási csarnokára pályázat alapján 245 terv érkezett. A nyertes Victor Horeau (1801-1872) neves párizsi építész és konstruktőr tervének, akárcsak a többi díjnyertes tervnek közös hibája volt, hogy nagy elemeket kívántak felhasználni, melyek az elbontás után már nem lettek volna hasznosíthatók, továbbá az elemek legyártása és az épület elkészítése sokáig tartott volna. Márpedig szorított a határidő. Zavar támad, a zsűri elkészíttet egy hivatalos tervet, ezt opponálja meg - sikerrel - Joseph Paxton /1803-1865/ autodidakta mérnök, építész, kertész, aki mindazideig csak néhány - egyébként igen tetszetős - növényházat épített. Paxton tervének néhány előnye:

l. teljes előregyárthatóság.

2. Gyors szerelés (alig három hónap).

3. Szellemes vízelvezetés az öntöttvas pillérek belsejében.

4. Elbontás után minden alkatrész felhasználható. Fel is használták, amikor a világkiállítás bezárása után az épületet 1852-ben elbontották és a London melletti Sydenham-ban újból felépítették, állandó kiállítás céljára. Az épület 1936-ban leégett.

Paxton megkapta tehát a megbízást és az épületet a londoni Hyde Parkban határidőre fel is építette.

Kristálypalota hosszúsága 1851 láb, az évszámmal azonos /kb. 564 m !/, szélessége 137 m, öthajós elrendezésű, a főhajó 21 m széles volt. Új, korszerű elv: a méretkoordináció. Alapméret az akkor létező ill. időben legyártható legnagyobb üvegtábla, melynek hossza 4 láb /kb. 1,2 m/ volt. Ennek kétszeresét, kb. 2,40 m-t használta Paxton - anélkül, hogy így nevezte volna - modulként. Az öntöttvas pillérek 3 modulnyira álltak egymástól. Az egész épület alapterülete több mint 70.000 négyzetméter, a római Szent Péter székesegyház alapterületének háromszorosa.28

Az épület belülről halványkékre volt festve: sajátos vizuális élmény, ami csak William Turner festményeinek hatásához hasonlítható.

J. P. Vaudre francia szobrász tervei szerint ez alkalomra készült - későbarokk stílusú - öntöttvas kandalló tervrajza és egy kivitelezett példánya is kiállításra került.

Historizáló, lámpatesttel kombinált, öntöttvasból készült kályha és öntöttvasból készült zenepavilon prototípusa, barokk-rokokó stílusban, szintén.29

Telford és Brunel elsősorban mérnökök voltak. B. Bunnings /1802-63/ építész volt és a londoni Coal-Exchange /széntőzsde, 1846/ épülete az első olyan vas-üveg szerkezetű építményt mely már a magasépítmények körébe tartozik. Pár évvel később, 1851-ben állították fel a londoni világkiállításon Paxton nagy üveg-vas csarnokát, mely impozáns méreteivel és előre gyártott elemekből álló vasszerkezetével szemléletesen bizonyította ennek az új építőanyagnak az életképességét, gazdaságos felhasználási lehetőségét.

J. Paxton eredetileg kertész volt, de 1850-től kezdve már csak építészettel foglalkozott. 1836-40 között több növény- és üvegházat tervezett, köztük 100 m hosszút is, és lefedésükre fém és üveg elemekből újfajta tetőszerkezetet konstruált. Elsősorban lakótelepeket épített /1839-41/. 1850-ben, külön felszólítás nélkül, tervet nyújtott be a Londonban megrendezett első világkiállítás nagy csarnoképületére. Terve kirobbanó sikert aratott nem utolsósorban gazdaságossága és gyors elkészíthetősége miatt: az elemek legyártásával együtt a 600 m hosszú és 3200 elemből álló épület 9 hónap alatt készült el.

Ez a "kristálypalota" nemcsak az adott funkcionális megoldásával vált korszakalkotóvá, hanem azért is, mivel az előregyártás lehetőségeinek és előnyeinek a bemutatásával a gazdaságosabb gyáripari termelésnek a magasépítésbe való bekapcsolására mutatott jó példát.

A "kristálypalota" és a függőhidak nagy sikere ellenére mind a vas, mind az üveg magasépítési alkalmazása a XIX. sz. 2. felében Angliában nagyrészt kiállítási épületekre, pályaudvar peronokra, áruházakra és raktárépületekre korlátozódott. Ezeknek az anyagoknak a szigorú célszerűsége és a természetéből fakadó körülményesebb díszíthetősége nem tette népszerűvé őket a viktoriánus kor építészeinek és építtetőinek szemében. Hozzájárult ehhez a kor nagy művészet teoretikusának, Ruskinnak tekintélye is, aki írásaiban - sok értékes, haladó szellemű gondolat ellenére végső soron a történeti stílusok alkalmazását tartotta az egyedül járható útnak az építészetben.

 

Vasszerkezetek Franciaországban

A historizáló vonal mellett azonban igen jelentős az a korszerű irányzat is, amely a XIX. Sz. 2. felében Franciaországban is a vasnak, mint új, korszerű építő anyagnak a felhasználását szorgalmazta. Még a szívvel-lélekkel historizáló Viollet-le-Duc is felismerte ebben az új anyagban rejlő lehetőségeket, igazi propagálói mégis azok a mérnök-építészek voltak, akik a vas felhasználásának lehetőségeit nemcsak papíron és elméletben, de nagyszerű alkotások formájában a gyakorlatban is bizonyítani tudták.

Eltekintve a vas korai felhasználásától Franciaországban /Théatre Francais kovácsoltvas tetőszéke, V. Louis, 1786; a Granarium vasszerkezetű kupolája, Belanger-Brunet, 1811; a Botanikus kert üvegháza, Houhault, 1833; valamennyi Párizsban/, H. Labrouste /1801-75/ volt az első, aki a vasat középületben nyíltan is meg merte mutatni. Legismertebb művében, a párizsi Pantheon mellett álló könyvtárban /1843-50/ a nagytermet igen karcsú vasoszlopokon nyugvó vasbordás dongaboltozattal fedte be. A külső homlokzatokon azonban még mindig a hagyományos neoreneszánsz formák uralkodnak. 1868-9-ben épült fel másik könyvtárépülete, a Bibliothéque Nationale, melynek olvasótermében és repozitoriumában szintén láthatóan alkalmazta a vasszerkezetet, karcsú vasoszlopokon nyugvó vasbordás kupolák formájában.

Henri Labrouste, egyike a XIX. század első mérnök-konstruktőr építészeinek.

Fontosabb munkái:

L. A. Boileau /1812-96/ arról nevezetes, hogy elsőként alkalmazott látható vasszerkezetet a templomépítészetben. /Párizs: St. Eugene, 1854-55./

V. Baltard /1805-74/ tervezte 1852-ben a Haussmann-féle városrendezési tervben előirányzott párizsi nagy vásárcsarnokot, a "Les Halles"-t /1969-ben lebontották/. Templomai közül a párizsi St. Augustin épült vasszerkezetű belső térrel /1860-71/. Victor Baltard építész előszeretettel alkalmazott vasszerkezeteket, többnyire történelmi formákkal kialakított homlokzatok mögé rejtve. E historizálás alól kivétel, elsősorban Haussmann érdemeként, aki masszív épület helyett "egymás melletti esernyőket" kívánt látni, a párizsi Központi Vásárcsarnok /Les Halles Centrales/, 1852-1859.30

A vasszerkezetek további gyors fejlődésére a világkiállításokon és különböző ipari vásárokon felépült kiállítási csarnokok voltak igen kedvező hatással. A XIX. sz. 2. felében, amikor az ipari fejlődés a legmagasabbra lendült, igazán alkotó építészet számára csak az ipari termékeknek ezek a reprezentatív seregszemléi nyújtottak lehetőségeket. Ezek a kiállítások előmozdították a versenyszellemet, felkeltették a vágyat a megelőző eredmények túlszárnyalására, s ez az alkalmazott építészetre is érvényes volt. Ez a versengés hozta létre 1851-ben Paxton "Kristálypalotájától" kezdve - az ideiglenes jellegű épületek számára különösen alkalmas merészebbnél-merészebb vasszerkezeteken át a világkiállítások csúcsát jelentő 1889-es párizsi kiállítás 300 m magas31 Eiffel tornyát és a Galerie des Machines-t. Az utóbbinak 420 m hosszú, 115 m széles és 45 m magas terét 20 db egymásnak támaszkodó, egyenként 2-2 szegmensiből álló csuklós tartóval alakította ki Cottamin mérnök és Dutert épitész.

G. Eiffel (1832-1923) mérnök volt az 1889-es kiállítás acéltornyának a tervezője. A Szajna partján álló, 17 hónap alatt felépült torony révén a fémszerkezet végérvényesen bevonult az építészeti alkotások sorába. Hasonlóan értékesek Eiffel acélszerkezetű hidjai mind technikai, mind esztétikai vonatkozásban /Douro-hid Porto mellett, l876; Garabit-viadukt, l880-4/.

Fontos építészeti feladat : a kiállítási épület. A világkiállítások néhány fontosabb épülete:

Az első ipari kiállítás a Mars-mezőn, 1798 /!/.

London, világkiállítás, Kristálypalota, 1851.

Az 1855-ös párizsi világkiállítás ipari csarnoka, középhajója, 48 m fesztávú; szerk. terv.: Gustave Eiffel.

Az 1867-es világkiállítás öthajós központi épülete.

Az 1878-as világkiállítás gépcsarnoka, szerk. terv Gustave Eiffel.

Contamin konstruktőr/ és Charles Dutert /építész/: az 1889-es világkiállítás gépcsarnoka, hossza 420 m, a fesztáv 115 m /!/. A háromcsuklós ívtartó 412 tonna függőleges terhet ad át az alapnak. Az 1900-as világkiállítás "nagy műcsarnoka" is említésre méltó, "az elektromosság palotája"-val együtt.

Gustave Eiffel , az Ecole Politechnique-n tanult, kora legjelentősebb konstruktőre volt. Épített vasúti és közúti hidakat, áruházakat, kiállítási csarnokokat, pályaudvarokat, gáztartályokat /új városképi elem!/, gátakat, stb. Louis-Auguste Boileau /1812-1896/ építész és Gustave Eiffel konstruktőr munkája a Bon Marché Áruház, Párizs, 1867.

Gustave Eiffel nevéhez fűződik a Garabit-viadukt a Truyere völgy és folyó felett, 1880-1884; nyílása 165 m és kb. fél km hosszú.

A new yorki Szabadság-szobor fémváz szerkezetét Gustave Eiffel tervezte, a szobrász Auguste Bartholdi volt, 1884.

Az Eiffel-torony, az 1889-es világkiállítás, a maga idején sokak által vitatott, szenzációja 300 m magas. Az Eiffel-torony személyfelvonójának teljesítménye 2500 személy/óra volt; két átszállással 7 perc alatt ért fel a legfelsőbb szintre.

Az 1889-es párizsi világkiállítással tetőpontjához ért a vas- és acélszerkezetek fejlődése. Addig amíg Franciaország ezen a téren továbbra is megtartotta vezető szerepét, építőművészet vonatkozásában stilisztikai szempontból semmit sem produkált, ami jelentőségben az angol lakóház építészettel, az un. "Domestic-Revival"-lal, a nagy Chicagói Iskola eredményeivel összehasonlítható volna. Csak 1900 körül a Guimard által képviselt Art Nouveau-val és Perret, valamint Tony Garnier úttörő terveivel kapott új lendületet a franciaországi építészet.

 

 

Századforduló építészete

 

189o-1914

A századforduló építészete sokáig félreismert (és félremagyarázott) tevékenység volt, hiszen a modernizmus létjogosultságához hozzá tartozott az azt megelőző "buja és értelmetlen formatobzódású" stílus tagadása. A századforduló építészete azonban nem volt más, mint a polgári építészet kialakulására jellemző historizmus és a kifejlett polgári építészet XX. századi formája, az u.n. funkcionalizmus közötti, rövid ideig tartó, de folyamatában is szervesen illeszkedő átmenet.

A XIX. század utolsó évtizedeiben beértek a gazdasági-társadalmi fejlődés tárgyi, szellemi-eszmei és személyi feltételei annak, hogy a historizmus stílustobzódásának csődtömegét - az új anyagok és szerkezetek adta lehetőségekkel élve - az emberi környezet alakításával, a tárgyak megformálásával foglalkozó művészek - köztük elsősorban az építészek - végre felszámolják.

Az átmenet a történelmi stílusok utánzásából a modern építészetbe a történelmi formák tagadásával kezdődik. Az építész az addig használt formák fegyvertára helyett a természethez és a nép hagyományos tárgyalkotó művészetéhez fordul. Elveti - mert nincs többé szüksége rá - a történelmi oszloprendet, a boltozatot, minden immár felesleges, valódi és áltörténelmi szerkezetet és formát s helyettük az üveg, a kerámia, a vas, a vasbeton tulajdonságainak megfelelő formákat, keres, vagy ilyeneknek vélt formákba kényszeríti hagyományos és új anyagait, szerkezeteit.

Megjelenik, élni kezd és mindinkább elterjed a vázas és falkitöltő rendszer, a rnesterségesen előállítható felületburkolás /falak, mennyezetek, padozatok/, a teherhordás és a térelhatárolás különválasztását - s ezért szabadabb téralakítást - biztosító új szerkezeti megoldások adta lehetőségekkel.

Az új természeti növényi eredetű ornamentika segítségével nemcsak az épületnek jelentős részeit kívánja hangsúlyozni, de azt akár túlhajtva is, egyéni szabadságát is igyekszik demonstrálni. Nem zavarja ebben az sem, ha az ilyen - sokszor a grafika hatását kereső - szándékok megvalósítása során végül is, akarva-akaratlanul az anyag tulajdonságaival ellenkező megformálás az eredmény. Így keletkeznek aztán a patkó alakú ablakok, a legfantasztikusabb hajlatokkal megformált párkányok, bizarr oromzatok, buja növényindák szeszélyes vonalai szerint kovácsolt vas teherhordó szerkezetek, kapuk és rácsok, függőleges és vízszintes irányban homorúvá és domborúvá, hullámossá gyúrt-hajlított falsíkok.

E rövid életű, alig két és fél évtizedig tartó felszabadult tobzódás mögött azonban komoly erők és szándékok feszítenek: a dogmákká merevedett történeti kánonoktól való megszabadulás jegyében, az új anyagok és szerkezetek adta - immár kipróbált - lehetőségek birtokában az ember új igényeinek kielégítését szolgáló újfajta építészet megteremtése.

Az építészét - és a képzőművészet - e valóban korszakalkotó, bonyolult folyamatát megvalósító mozgalom elnevezése országonként más és más. Angliában többnyire Modern Style-nak vagy Style Liberty-nek, esetleg csak egyszerűen Liberty-nek, Franciaországban és Belgiumban Art Nouveau-nak, Németországban Jugendstilnek hívják. Olaszországban a Stile Liberty vagy a Stile Floreale egyaránt használatos. Ausztriában a Sezession elnevezés dívik, ebből származik a nálunk használatos szecesszió stílusmegjelölés ill. szecessziós jelző.32

 

 

Anglia

 

Ruskin és Morris

J. Ruskin /1819-1900/ az építészetre és az általános művészet szemléletre két vonatkozásban is nagy hatást gyakorolt, egyrészt az építészetben alkalmazandó általános szabályok felállításával, másrészt meghatározott történeti stílusok propagálásával.

Főművében, a "Seven Lamps of Architecture"-ban /Az építészet hét lámpása/ /1849/, az építészeti alkotások nélkülözhetetlen tartozékaiként az alábbi hét szempontot sorolta fel: áldozat, igazság, erő, szépség, életteliség, monumentalitás, tökéletesség. Ugyanebben a művében hangsúlyozta, hogy "nincsen semmi szükség új stílusokra.", mert "az építőművészet történeti formái nagyon is megfelelnek a céloknak", majd felsorolja azokat a stílusokat, melyek szerinte elég tökéletesek ahhoz, hogy általános tiszteletet érdemeljenek. Ezek: a pisai romanika, a nyugatitáliai gótika, a velencei gótika és a korai angol "decorated" stílus. Tanácsait az angol építészek, köztük a legnevesebbek, Scott és Butterfield is követték, sőt az igen kritikus cambridgei Camden-mozgalom is csatlakozott hozzájuk, elsősorben liturgiai okokból.

Ruskin következő könyve, a "Stones of Venice" /Velence kövei, 1851-1853/, tartalmazta a híressé vált "On the Nature of Gothic" /A gótikus építészet természetéről/ A fejezetet, melyben a középkori építészetet első ízben hozták kapcsolatba és tették egyenlővé azzal a jóleső érzéssel, melyet az egykori kézműves érezhetett alkotásának létrehozásakor ez a tézis később mozgató rugójává vált a Morris köré tömörült művésznemzedék tevékenységének is.

G. G. Scott /1811-78/ Ruskin szellemében nem kiváltságos osztályok, hanem a nép számára akart építeni. Alapelve az arany középút volt és ez rengeteg megbízáshoz juttatta. Pályafutását szegényházak építésével kezdte, hírnevét azonban London Camberwell-ben felépített ízig-vérig gótikus templommal, a St. Giles-el, alapozta meg. Ebben a romantikus formagazdagságot már archeológiai pontossággal megrajzolt neogótika helyettesítette. Ezzel egyidőben kezdte meg Chesterfieldben a plébánia templom restaurálását, mellyel kezdetét vette sokat foglalkoztatott restaurálási tevékenysége.

1844-ben megnyerte a hamburgi Nikolai-Kirche-re kiirt tervpályázatot, s ezzel nemzetközi tekintélyre tett szert.

Stílusára a francia és az angol érett gótika motívumainak szintéziséből alkotott formakincs jellemző.

Ismertebb művei - sok-sok templomán kívül - Kelham Hall Nottinghamshire-ben /l857/, a londoni St.Pancras Hotel /1865/ és a londoni Kensington parkban felállított Albert-Mamorial /1864/. Scott nagy tudású, rendkívül lelkiismeretes építész volt, de nem volt zseni. Különösen restaurátori tevékenységében figyelhető meg ez, ahol a kor szellemében meglehetősen gátlás nélkül és kíméletlenül módosított az eredeti épületen. Tagadhatatlan azonban - s ez az írásműveiből is egyértelműen kiderül - hogy a középkori építészetet kiválóan ismerte.

Sir George Gilbert Scott /1811-1878/ építész Pugin követője, a viktoriánus neogótika, a "Gothic Revival" jelentős képviselője volt. Erről az elvről azonban az építtető kívánságára - esetenként hajlandó volt lemondani, akár a stíluskeverő historizmus eszközeivel élve is. Az utóbbira példa: Külügyminisztérium, London, 1863-1868, főlépcsőháza említésre méltó.

A "Grand Hotel", London-Midland, a St. Pancras pályaudvar előtt, takarja az érkezési csarnokot, 1868-1874., a gótikus stílus univerzális alkalmazhatóságának demonstrálására és a "csúf", vasszerkezetű pályaudvari csarnok "profán látványának" eltüntetésére.

W. Butterfield /1814-1900/ a ruskini felfogásban historizáló gótikus építészet Angliában, a XIX. sz. 2. felében, az ún. viktoriánus korszakban, a legtehetségesebb kénviselője volt. Egymással festőien összehangolt formák és az alkalmazott színes építőanyagok /kő, piros és sárga tégla/ sajátos agresszivitása festői hatást kölcsönzött épületeinek. Egyéni stílusának szép példája Londonban, az All Saints templom /Margaret-Street, 1849-59/. A mintásan falazott, nyerstégla homlokzatú templom és a hozzá tartozó melléképületek egy kicsinyke udvar három oldala közül merészen csoportosított építészeti együttest alkotnak asszimetrikusan elhelyezett toronnyal. Ez a kompozíciós felfogás Pugin óta és Ruskin ösztönzésére ebben a korban Angliában igen kedvelt volt.

Addig, amíg Butterfield, Ruskin híveként, templomait kizárólag neogótikus szellemben építette, lakóházaiban feltűnően kerülte a historizáló formákat. Ezzel mintegy előhírnökévé vált Morris későbbi "Red House"-ának, melynek, racionális megoldása és funkcionális formái szintén a ruskini elmélet szellemét idézik.

Ruskin munkásságában éppen ez a kettőség az érdekes; egyrészt ugyanis konzerválta a historizmus formáit, másrészt viszont éppen ő kezdeményezte az építészetnek az erkölcs szellemében történő megújítását is /szerkezeti őszinteség, anyagszerűség, becsületes munka/. Mindez végül is a Morris-féle mozgalmon keresztül döntően hatott a kontinens építészetének megújhodására is. Eredményei leglátványosabban lakóház-építészetben nyilvánultak meg, továbbá azokban a művészeti mozgalmakban, melyeket "Arts and Crafts", "Jugendstil", "Art Nouveau" és "Szecesszió" névvel illet a művészettörténet.

Ezek a mozgalmak készítették elő véglegesen a XX. sz-ban a modern művészet és építészet a kibontakozását.

Morris /1834-96/ ültette át elsőként Ruskin haladó szellemi gondolatait a gyakorlatba. Nem volt építész, mégis igen nagy hatással volt kora építésznemzedékére elsősorban saját lakóházával a "Red House"-val, melyet barátja, Ph. Webb épített számára, híven követve Morris elképzeléseit. A vörös színű nyerstéglából épült egyszerű ház minden részletében átgondolt, és hogy az mindenben megfeleljen használójának, a berendezés elkészítésére iparművészeti munkaközösséget alapított. Cége tapétákat, színes ablakokat, mintás anyagokat, bútorszövetet, szőnyeget, falkárpitot gyártott, melyeknek ornamentális elemeit nagyrészt maga Morris tervezte. Később könyvnyomtatással is foglalkozott és ebből a célból betűket és díszítéseket is tervezett. Ornamentikájára a felületen szétterülő, természet által ihletett stilizálás a jellemző, mely azonban nemcsak az akkor divatos naturalizmussal állt szemben, de a historizáló ornamentikával

Morris nemcsak munkásságával hatott a Ph. Webb és R. N. Shaw körül tömörült fiatal építészekre, de azokkal az előadásaival is, melyeket 1877-től rendszeresen tartott. Előadásaiban pártfogásába vette az egyszerűséget, szembeszállt az anyagok hamisításával és a szertelen díszítéssel, kemény szavakkal ostorozta a csúnya városképeket, a rossz épületeket és használhatatlan, ízléstelen felszerelési tárgyakat. Mivel mindezen művészeti romlásért kora társadalmát tette felelőssé, szocialistává és társadalmi reformerré vált. A szocializmust Morris úgy értelmezte, mint tudatos visszatérést egy olyan életmódra, melyben a munka, kézműves munka formájában, magát a dolgozót is kielégíti. Ebben az elméletben nemcsak a középkor iránti lelkesedés, de Ruskin-féle tanok követése is tükröződik, valamint az a szilárd meggyőződése, hogy minden művészetet a "népből, a nép számára" kell létrehozni. Ezt az ellentmondást azonban, mely szerint a kézműves munka költségesebb, mint a gépi előállítás, és így cégének kézi előállítású termékei a nép számára aligha hozzáférhetők, nem tudta, feloldani. További reformokra és Morris elméletének újabb revíziójára volt szükség ahhoz, hogy a művészet a XX. századra érvényes megoldáshoz érkezzen el, ahol a gyáripar művészek közreműködésével olyan termékeket gyárt, melyek nemcsak tehetős művészetkedvelőknek, de mindenkinek örömére szolgálhatnak.

Mindenesetre Morris érdeme ennek a fejlődésnek az elindítása és az ő tevékenységére vezethető vissza, hogy olyan nagy művészek, mint H. v. de Velde vagy Behrens és olyan nagy építészek, mint Voysey az ipari formatervezés felé orientálódtak.

Ph. Webb (1831-1915) érdeme a XIX. századi angol lakóháznak Morris szellemében történő megreformálása. Ph. Webb munkája a Bexley Heath, "Red House" /"Vörös Ház"/, W. Morris lakóháza, 1859-1860. Első jelentős építészeti feladatát, a "Red House"-t tehát Morris számára készítette, akinek vállalata számára iparművészeti tárgyakat is tervezett. Legszebb londoni és vidéki lakóházai közül, melyek oromzataikkal, zsindelyes tetősíkjaikkal, előtetőikkel és fehér ablakkereteikkel igen barátságos megjelenésűek. Ezek közül ma már csak a Standen-i áll. Belsőben szerette a fehér színű táblás falburkolást elegyítve gótikus formaelemekkel.

Ph. Webb mellett az angol lakóház megújításában R. N. Shaw /1831-1912/ volt a legeredményesebb. Webbnél tehetségesebb, alkotóbb szellemű és ügyesebb is volt. Ennek megfelelően befolyása messze gyűrűzött, de Webbé intenzívebb és tartósabb volt, sőt Webb még Shawra is hatott. Shaw társával E. Nesfield-del /1835-88/ tervezett neogótikus templomokat /Middlesex, Bedford Park, 1880/, favázas házakat, vidéki kastélyokat és kőszerkezetű lakóházakat. Intim hatás, egyszerű részletképzésű, helyi anyagokat felhasználó, érett stílusa a XVII. századi holland ihletésű angliai téglaépítészetre vezethető vissza, kevésbé a gótikára. Épületeinek belső kiképzését gyakran átengedte a Morris cégnek.

További munkái: Harrow Weald, Middlessex, Grims Dyke House, családi ház, 1872, Leyswood, Sussex, családi ház.

Több épületének a híre bejárta Európát: a londoni New Zeeland Chambers /1872/ és a Royal Geographical Society /1873/, saját lakóháza Hampstead-ban /1875/ és a Swan-House /1876/. Shaw tervezte a világ első kert elővárosát a Turnham Green melletti Middlesex-ben, a Bedford Park-ot.

A Morris és Shaw által képviselt új irányzatnak az elterjesztésében jelentős szerepet játszott még Mackintosh is, mindenekelőtt azonban az Arts and Crafts mozgalom, mely 1888-ban azzal a céllal jött létre, hogy a művészetet ismét összekapcsolja a művészi kézműiparral. Legismertebb képviselői közé tartoztak: Mackmurdo, Voysey, az inkább társadalom reformer és formatervező, mint építész C. R. Ashbee /1863-1942/ és V. R. Lethaby /1857-1931/, a Morris-féle elvek alapján 1894-ben alapított londoni Central School of Arts end Crafts első igazgatója. Ez volt az első építészeti iskola, ahol a tanulók részére, az egyes kézműiparok elsajátítására önálló műhelyek álltak rendelkezésre. Bár a mozgalom egyedi előállítású darabjai, ugyanúgy mint a Morris-félék, szintén csak a tehetősek számára voltak hozzáférhetők, mégis közvetett eredménynek számit, hogy új szellemű dekoratív megoldásait lassanként az ipari előregyártás is átvette.

Az Arts and Crafts példája nyomán jött létre 1907-ben Münchenben a "Deutscher Werkbund" is.

Ch. R. Mackintosh /1868-1928/ 1896-ban megnyerte a, glasgowi Művészeti Akadémia új épületére kiirt tervpályázatot egy olyan tervvel, melynek alaprajzai és homlokzatai egyformán tiszták és racionálisak voltak. A homlokzati fémmunkákon és a belső részletképzésben a szögletes formákat jól kiegészítik a dinamikusan elnyújtott, lágyan hullámos vonalak. Mackintosh bútoraival és belső kiképzéseivel hatott az osztrák építészetre is, amikor 1900-ban a bécsi Sezessionsgebäude-ban rendezett kiállításon munkáit bemutatta. Senki a korabeli művészek közül nem volt képes a racionális és az expresszív elemeket oly hatásosan összekapcsolni, mint ő.

A. H. Macmurdo /1851-1942/ nevéhez fűződik azok a szenvedélyesen elnyújtott, indaszerűen tekerődző és lángnyelvekhez hasonlítható vonalaknak az első alkalmazása, melyekben rejlő ornamentális lehetőségeket azután a német Jugendstil művészei aknázták ki a legalaposabban.

Morris, Shaw és Mackintosh haladó szellemű törekvései ellenére Angliában munkáslakóházak és munkástelepek, a gyártulajdonosok és a karitatív szervezetek pénzén felépült bérkaszárnyák továbbra is megőrizték századközépi sötét, egészségtelen jellegüket. Csak az Ebenezer Howard /1850-1928/ kezdeményezte kertváros gondolat szélesebb körben való elterjedésével lettek a gyárak körüli munkástelepek emberileg elviselhetőbbek /Port Sunlight és Bourneville/.

A családi lakóház építészetben Anglia megőrzi az 1900-as évek táján is vezető szerepét Európában. Ez a Domestic Revival, melynek élén a századforduló táján továbbra is Voysey állt, fokozatosan egyre jobban függetlenítette magát a történeti formáktól és végül eljutott ahhoz a nemes egyszerűséghez, amelyet a chicagói iskola /USA/ az igazgatási és az irodaépületekben, valamint áruházakban már korábban megvalósított. Az építészet alapvető megújítására azonban Anglia már nem vállalkozhatott, ezt átengedte a kontinens építészeinek. Anglia csak az 1920-as évek végén talált ismét komolyabb kapcsolatot a progresszív erőkkel, igazán azonban csak a második világháború utáni években.

Angliában a John Ruskin /1819-1900/ szociális töltésű művészeti tanításaiból kiinduló William Morris /1834-1897/ még 1876-ban megkezdte a kézműipar és az építészet, a lakáskultúra megreformálására irányuló propagandatevékenységét. Walter Crane /1845-1915/ és Charles Robert Ashbee /1865-1942/ közreműködésével megalapította az Arts and Crafts műhelyt. 1888-ban megtartott első kiállításuk nemzetközi feltűnést keltett, csakúgy, mint Arthur Heygate Macmurdo /1851-1942/ 80-as évek elején publikált, az angol templomokról szóló könyve, amelyben először jelent meg a szecesszióra később oly jellemző lágy vonalú-hajlású homlokzati felületképzés.

Az angliai építészet vezető egyéniségei ebben az időben a Philip Webb /1831-1915/ és Norman Shaw /1831-1912/ nyomán fellépő fiatalok, a már említett Ashbee, továbbá Charles F. Annesley Voysey /1857-1941/, a századforduló idején nálunk is oly népszerűvé vált.33 Mackmurdo és Morris hatására az építészetet és a képzőmüvészetet egyaránt művelte. Szinte kizárólag lakóházakat épített, melyek sohasem lépték túl az ésszerű kereteket, és amelyeknek maga tervezte belső berendezési tárgyait is.

Mackay Hugh Baille Scott /1865-1945/ és mindenek előtt a korszak egyik - nemcsak angliai vonatkozásban - legmarkánsabb építész-egyénisége, Charles Rennie Mackintosh /1863-1928/. Ez utóbbi 1897-ben kezdte meg a skóciai Glasgowban az ottani Iparművészeti iskola a modern építészet történetének egyik határkövét jelentő - székházának építését. Egy évvel később alakult meg Ebenezer Howard /1850-1928/ kezdeményezésére a Garden City Association /Kertváros Társaság/, hogy néhány évvel később, 1904-ben megkezdjék az első kertváros, Letchworth építését. Általában elmondhatjuk, hogy a lakásépítés, főleg a családi ház építés századfordulói megújhodása nagy mértékben az angol építészek munkáin alapul.

F. A. Voysey munkája: "The Orchard" /"A gyümölcsös"/, Chorleywood, saját háza, 1899-1900. M. H. Baillie Scott nevéhez fűződik: Midland, lakóház terve, 1906.

Trevista, cottage /= villa, vidéki lak/ terve, 1905. Ch. R. Mackintosh fő alkotása: Glasgow, Képzőművészeti Iskola, 1897-1899. a könyvtár, készült: 1907-1909.

Ch. R. Mackintosh további művei: Helensburgh, "Hill House", családi ház, 1902. Glasgow, Willow Tea Rooms, 1904.

Ebenezer Howard. /1850-1928/: Garden City /kertváros/, terve 1903-ban készült. Harry Parker /1867-1941/ és Raymond Unwin /1863- 1940/: Letchworth Garden City, "Birds Hill Area", beépítési terve, Ebenezer Howard elveit követi, 1903-ban.

 

 

Franciaország

 

Franciaországba kissé megkésve, a 90-es évek végén érkezik meg az Art Nouveau, akkor viszont virágba szökken és - különösen Párizsban - az első világháborút megelőző másfél-két évtized jellegzetes stílusává válik. Legismertebb képviselője Hector Guimard /1867- l942/, a jellegzetes párizsi metróállomások építője. Auguste Perret /1874-1953/ már csak klasszikus önmérsékletéből és az általa előszeretettel alkalmazott vasbeton szerkezetek karakteréből következően is az irányzat egy sajátosan racionális válfajának reprezentánsa. Itt kell megemlíteni Tony Garnier /1869-1948/ nevét is, aki jelentős városépítészeti és építészi tevékenységével a modern francia építészet egyik előfutára.

Fontosabb épületek:

Georges Chedanne /1861-1940, egy építész, akit az utókornak még fel kell fedeznie/: Párizs, a "Le Parisien" c. újság székházát tervezi, 1903-1905.

Tony Garnier: "Cité Industrielle" /1899-1904./ város tervét minden fontosabb épületfajtára lebontva elkészítette. A funkcionális város korai példája volt.

 

 

Németalföld

 

Az angol mozgalommal párhuzamosan Belgiumban két jelentős építész egyéniség kibontakozásának lehetünk tanúi. H. v. d. Velde és V. Horta ugyancsak az Art Nouveau mérföldkövei. H. Van de Velde épülete például: Uccle /Brüsszel/, Bloemenwerf, az építész háza, 1896. Victor Horta /1861-1947/ brüsszeli Népháza /Maison de Peuple, 1897/, Henry van de Velde /1863-1957/ weimári Iparművészeti iskola épülete /1906/ és a kölni Werkbund kiállításra készült színháza /1914Köln, bútorai, használati tárgyai is úttörő jelentőségűek s elméleti-propagandisztikus munkássága is alapvető fontosságú. A weimari Iparművészeti Iskolában, /1906./ alakult meg és működött 1919-től 1925-ig, Dessau-ba való átköltözéséig, Walter Gropius /1883-1969/ vezetésével a Bauhaus művészeti főiskola. A hollandiai Hendrik Petrus Berlage /1856-1934/ az amsterdami tőzsdepalota /1898-1903./ épületén a románkori építészet történeti építészet formáinak szabad interpretálásától indult el és érkezett meg a történelmi formák szolgai másolását tagadó építészethez.

V. Horta művei: Brüsszel, Hotel Tassel /Tassel mérnök lakóháza/, 1894-1856. valamint Brüsszelben a Solvay-ház, 1894-1899. Van Etvelde-ház, 1894-1901, saját lakóháza, 1898-1899. V. Horta tervezi a brüsszeli Népházat /Maison de Peuple/, tkp. Szakszervezeti székház, 1895-1899.

Paul Hankar /1859-1901/: Kleyer-háza Brüsszelben, 1898-ban épült.

 

 

Németország

 

Németországban 1892-ben a müncheni Sezession képzőművészeti kiállítás nyomán keletkezett mozgalmat a Pan /1895/, a Ver Sacrum /Szent Tavasz, 1895/ valamint a Jugend /Ifjúság, 1896/ című folyóiratok népszerűsítik. Ez utóbbi egyben névadója is a Jugendstil elnevezésnek. A müncheni építészek között ezt az irányzatot képviseli Richard Riemerschmid /1868-1957/, aki - mint a Jugendstil annyi más hivatott művelője - textil-, üveg- és bútortervezéssel is foglalkozott. F. Riemerschmid tervezi a müncheni kiállítási színházat, 1901-ben.

Az autodidakta August Endell /1871-1925/, müncheni Elvira fotóműterem-háza /1896/ már egy kicsit az "Art Deco"-ba hajló szecesszió megnyilvánulása. Munkája még a Berlin melletti Mariendorf lóversenypályájának lelátója, 1910.

Az északnémet Jugendstil kiemelkedő egyéniségei: Hans Poelzig /1869-1936/, Alfred Messel /1853-1909/ a híres berlini Wertheim-áruházak építője és Hermann Muthesius /1861-1927/, aki többéves angliai diplomáciai kiküldetése nyomán az ottani "Arts and Crafts" mintájára, annak továbbfejlesztéseként 1907-ben egyik alapítója volt az immár sorozatban is előállítható, művészi megformálású használati tárgyak készítésére és propagálására szervezett Deutscher Werkbund-nak.

Legjelentősebb mindannyiuk közt Peter Behrens /1868-1940/. Az ő munkássága az AEG elektromos turbinagyár épületével már a racionalista építészetbe torkollik /1908/.

Ezidőtől fogva nemcsak a hatalmas vállalat épületeit tervezi, hanem egyebek közt a gyár által előállított elektromos-ipari termékeket is. Ő az első olyan építész, aki nagyüzemi módon előállított fogyasztási cikkek formatervezésével folyamatosan, hivatásszerűen foglalkozott. Saját háza Darmstadtban 1901-ben létesült.

Behrens tanítványa volt - a már említett - Walter Gropius a Bauhaus iskola és mozgalom későbbi megalapítója, akinek 1911-ben tervezett Alfeld-i "Fagus" gyárépülete és az 1914.-es kölni werkbund-kiállításra készített minta-gépgyár és iroda épülete már a modern építészet úttörő produktumai.

Walter Gropius és Adolf Meyer /1881-1929/ tervezi az Alfeld an der Leine -ben /Hannover közelében/, a "Fagus" cipő- és kaptafagyárat, 1911-1913.

W. Gropius és H. Meyer terve a minta-gyár-és irodaépület a kölni Werkbund-kiállításon, 1914-ben.

 

 

A bécsi iskola, az osztrák szecesszió

 

Az osztrák főváros a Jugendstil egy sajátos változatának volt a központja. A bécsi szecesszió vezető építésze, a mozgalom nemzetközi vonatkozásban is jelentős személyisége Otto Wagner /1841-1918/, egyebek közt a híres Postatakarék és a földalatti vasút jellegzetes állomásainak alkotója. Életművét tanítványai, Josef Maria Olbrich /1867-1908/, Josef Hoffmann /1870-1956/ és Adolf Loos /1870-1933/ fejlesztik tovább; ez utóbbi 1910-ben épített Steiner-féle lakóházával már átlépte a modern építészet küszöbét.

O. Wagner fontosabb művei:

Legkedvesebb tanítványa, J. M. Olbrich terve a bécsi Szecesszió kiállítási épülete, 1898. J. M. Olbrich Darmstadtban tervez tovább, épülete például az Ernst Ludwig-ház, kiállítási épület, 1859-1901. valamint, Matildenhöhe-n, az u.n."Hochzeitsturm", 1907. Szintén Wagner tanítvány, J. Hoffmann terve a brüsszeli, Stoclet-ház, luxusvilla, 1905-1911.

A bécsi Adolf Loos tervezi: Montreaux, Svájc, Villa Karma-t, 1904., Bécs, "Kärtnerbar"-t, minimális területen. További fontos épületei 1907., Bécs, Steiner-ház, 1910., Bécs, Scheu-ház, 1912., Bécs, Michaelerplatz, bérház, 1910.

 

 

Spanyolország, Katalónia

 

Barcelonában, a katalán tartomány székhelyén a nemzeti azonosság keresésének jegyében a XIX. század utolsó évtizediben kibontakozik a Renaixenca szellemi mozgalom, amely a katalán élet minden aspektusára, a nyelvre, zenére, irodalomra, a képzőművészetekre is kiterjed.

Az építészetben ez - akárcsak nálunk a magyar - ott a katalón nemzeti jelleg keresésében nyilvánul meg s mint ilyen, ez a mozgalom - akárcsak nálunk - ha eredményeiben nem is mindig vagy alig különbözik a szecesszió egy sajátos, helyi változatától, jelentőségében és hatásában jóval több annál: A katalán nemzeti öntudatra ébredés markáns megnyilvánulása és a többi művészettel szervesen összeforrt hatékony eszköze.34

A katalán "Renaixenca" építész főszereplői: Luis Doménech i Montaner /l850-1923/, Antoni Gaudi /1852- 1926/, Francése Berenguer /1866-1914/, Puig Josep i Cadafalch /1867-1956/ és Josep Jujol /1879-1949/.

Antoni Gaudi munkássága egyébként a "renaixenca" mozgalmon belül is a maga nemében egyedülálló jelenség. Ez a fiatal katalán építész a késői gótikából kiindulva egy plasztikus, erőteljes, feszült építészetet alkotott, úgy mondhatnánk talán - kissé bizarr szóképpel - hogy a helyi, barcelónai gótikából kibontakoztatta sajátos katalán szecessziós barokkját.35

Fontosabb munkái:

 

 

Skandinávia, Finnország

 

Az első világháborút megelőző másfél évtized során a magyar építészet - sajátosan magyar utat kereső - legkiválóbb képviselőinek szemléletére jelentős hatást gyakorolt a híres építészhármas, Herman Gesellius /1874-1916/, Armas Lindgren /1874-1929/ és Eliel Saarinen /1873-1950/ közös munkássága: az 1900-as párizsi világkiállítás finn pavilonja, bank- és biztosítóintézeti székházépületeik /1901- 1903/, közös műteremházuk /1903/, a finn nemzeti múzeum épülete /1908/. Figyelemmel kisérendő a Saarinen 1904-ben nyert - önálló - pályaterve alapján épülő híres helsinki pályaudvar kialakulása /1910-1914/, valamint a fiatal Lars Sonck /1870-1956/ és Valter Jung /sz. 1879/ munkái is. Megemlítendő: H. Gesellius, E. Saarinen és A. Lindgren: lakóház a Helsinki melletti Otava-ban, 1901-1902.

 

 

XIX. szd. építészete, válogatott szakirodalom

(dr Merényi Ferenc nyomán)

Benevolo, Leonardo: Storia dell' architettura moderna, I-II kötet, Laterza Kiadó, Bari, 1960. A 2. Kiadás: l964. Németül: Geschichte der Architektur des 19. Und 20 Jahrhunderts, Callway kiadó, München, 1964. Angolul is megjelent.

Bonta János: Építészet és tömegtermelés, Műszaki Könyvkiadó, Bp., l963.

Bonta János: A korszerű építészeti környezet. Korunk tudománya. Akadémiai Kiadó, Bp., 1972.

Boullée Etienne-Louis: Az építészet Poézise. Tanulmány a művészetről. Corvina Kiadó, Bp., 1985. /A szöveget válogatta, a bevezető tanulmányt és a magyarázó jegyzeteket írta: Jean-Marie Pérouse de Nontolos; fordította, a képeket válogatta és szerkesztette: B. Szücs Margit; a magyar kiadás utószavát irta: Zádor Anna./

Collins, Peter: Changing Ideals in Modern Architecture. 1750-1950, London, 1965.

De Fusco, Renato: Storia dell'architettura contemporanea, Laterza Kiadó, Róma-Bari, 1982.

Frampton, Kenneth: Modern Architecture: a Critical History, Thames and Hudson kiad., London, 1980. Olaszul Storia dell'architettura moderna, Zanichelli kiad., Bologna, 1982.

Frampton, Kenneth és Futagawa, Yukio : Modern Architecture, 1851-1919, Rizzoli International Publications, Inc., New York, 1983.

(A fenti mű szerves folytatása: Frampton, Kenneth és Futagawa, Yukio: Modern Architecture, 1920-1945, Rizzoli International Publications, Inc., New York, 1983.)

Giedion, Sigfried: Space, Time and Architecture, Harvard University Press, Cambridge, Mass., USA, l. Kiadás: 1941, 3. Kiadás: 1954. (Olaszul: Spazio, Tempo ed architettura, Hoepli kiad., Milánó, 1965. Németül: Raum, Zeit, Architektur, Ravensburg, 1965.)

Hitchcock, Henry-Russel: Architecture Nineteenth and Twentieth Centuries, The Pelican History of Art, Penguin Books Ltd. , Harmondsworth, Midlesex, stb. , 1958.

Joedike, Jürgen: Modern építészettörténet, Műszaki Könyvkiadó, Bp., l96l. Az 1958-ban eredetileg németül megjelent mű fordítása.

Kaufmann, Emil: Yon Ledoux bis Le Corbusier Ursprung und Entwicklung der Autonomer Architektur, Verlag Dr. Rolf Passer, Leipzig-Wien, 1933.

Major Máté : Építészettörténet, III. Kötet, Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1960.

Marosi Ernő /válogatta, fordította és az elószót írta/: Emlék márványból vagy homokkőből. Öt évszázad írásai a művészettörténet történetéből. Corvina kiadó, Bp., 1976. /Szemelvényeket tartalmaz - egyebek közt Goethe, Semper, Viollet-le-Duc építészettel foglalkozó tanulmányaiból.

Merényi Ferenc : Romantikus és eklektikus építészet, Gondolat - Képzőművészeti Alap kiad., Bp., l959.

Merényi Ferenc : Magyar építészet 1867-1967, Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1969; 2. Kiad.: 1970. /Az egyes fejezetek előtt összefoglalók a tárgyalt periódus egyetemes építészetéről;, válogatott egyetemes és részletes magyar vonatkozású - annotált - bibliográfiával./

Mignot, Claude : L'Architecture au XIXe siécle, Office du Livre, Fribourg, 1983. Angolul: Alrchitecture of the Nineteenth Century in Europe, Rizzoli International Publications, Inc. , New York, 1984.

Morant, Henry de: Az iparművészet története a kezdetektől napjainkig, Corvina Kiadó, Bp., 1975.

Moravánszky Ákos : Építészet az Osztrák - Magyar Monarchiában, 1867-1918, Corvina Kiadó, Bp., 1988. Ugyanez németül: Die Architektur der Donaumonarchie l867-1918, a Corvina Kiadó, Bp., és a Verlag Ernst und Sohn, Berlin, közös kiadása, 1988.

Németh Lajos: A XIX. Század művészete. A historizmustól a szecesszióig. Corvina Kiadó, Bp, 1974.

Pamer Nóra: Art Nouveau a belga építészetben, Műszaki könyvkiadó, Bp., 1979.

Pevsner, Nicolaus: Az europai építészet története. Nyugat-Európa építószete a X. Századtól a XX. Századig. Corvina kiadó, Bp., 1972. /Az először angolul 1942-ben publikált mű hetedik, 1963-ban megjelent kiadásának fordítása./

Pevsner, Nikolaus: A modern formatervezés úttörői, Gondolat könyvkiadó, Bp., 1977.

Pók Lajos /vál., szerk., bev./: A szecesszió. Gondolat könyvkiadó, Bp., 1972. /Szemelvények - egyebek közt - J. Ruskin, W. Morris, H. van de Yelde, 0. Wagner, H.P. Berlage, H. Obrist, H. Muthesius, A. Loos, Lechner Ödön és mások írásaiból.

Raeburn, Michael /szerk./: Architecture of the western World, Orbis Publishing Ltd., London, 1980.

Ragon, Michel: Histoire mondiale de 1'architecture e de 1'urbanisme modernes, Casterman kiad., Tournai /Belgium/, 1971-1972. Olaszul: Storia dell'architettura e dell'urbnistica moderne, I-III kötet, Editori Riuniti, Róma, 1974.

Sármány Ilona: Historizáló épitészet az Osztrák-Magyar Monarchiában, Corvina Kiadó, Bp. , 1990.

Schultze, Jürgen: Neunzehntes Jahrhundert, Holle Verlag, Baden-Baden, 1970. Olaszul: L'arte dell 'Ottocento, Rizzoli Editore, Milánó, 1971.

Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete, II. Kötet, a Képzőművészeti Alap kiadása, Bp., 1980.

Tafuri, Manfredo és Dal Co, Francesco: Architettura contemporanea, Electa Editrice, Venezia, 1976.

Tschudi Madsen, Stephan: Fortuna dell'Art Nouveau, Il Saggiatore kiad. , Milanó, 1967.

Vámossy Ferenc: Korunk építészete, Gondolat Kiadó, 1974.

Voss, Hans : Neunzehntes Jahrhundert, Umschau Verlag, Breidenstein KG, Frankfurt am Main, 1969. Olaszul: L'Ottocento, Görlich editore, Milánó, 1973.

Wingler, Hans M. /Válogatta, szerkesztette és az előszót irta/: Gottfried Semper: Tudomány ipar és művészet valamint egyéb írások az építészetről az iparművészetről és a művészeti oktatásról. A magyar kiadás előszavát Zádor Anna írta, az utószó Wilhelm Mrazek munkája. Corvina Kiadó, Bp., 1980.

Zádor Anna: XIX. Század művészete - Klasszicizmus és romantika, Corvina kiadó, Bp., 1976

Zevi, Bruno: Storia dell' architettura moderna, I. /ábra-/ kötet: Spazi dell' Architettura moderna, a II. /Szöveg-/ kötet: Storia dell' architettura moderna; Einaudi kiad., Torino, 1973./ Ez a kétkötetes mű nem más, mint az azonos című, először 1950-ben, harmadszor 1961-ben - egy kötetben - publikált könyv gyökeresen átdolgozott és kibővített kiadása./

Lexikonok, kézikönyvek

Emanuel, Muriel: Contemporary Architects, The Macmillan Press Ltd. kiad., London és Basingstoke, l980, 933 oldal.

Genthon István és Zádor Anna /szerk./: Művészeti Lexikon, I-IV. Kötet, Akadémiai Kiadó, Bp., 1965-1968. E mű egykötetes - rövidített - változata is megjelent 1974-ben.

Knaurs Lexikon der Moderner Baukunst, Droemersche Verlagsanstalt, München-Zürich, 1963. - Ugyanez franciául: Dictionnaire de 1'architecture moderne, Hazan kiad., Párizs, 1964.

Kubinszky Mihály /szerk./: A modern építészet lexikona Müszaki Könyvkiadó, Bp. , 1976.

Major Máté /szerk./: Építészettörténeti és építészetelméleti értelmező szótár, Akadémiai Kiadó, Bp., 1983. /Címszavak és értelmezések magyar, angol, francia, német, olasz és orosz nyelven.

Pevsner, Nikolaus - Fleming, John és Honour Hugh: A Dictionary of Architecture, Penguin Books Ltd., London, 1966. - Olaszul: Dizionario di Architettura, Giulio Einaudi kiad., Torino, 1981.

Portoghesi, Paolo /szerk./: Dizionario di Architettura e Urbanistica, I-VI. Kötet, Istituto Editoriale Romano kiad., 1968-1969. Thieme, Ulrich és Becker, Felix /szerk. és kiad/: Allgemeines Lexikon der bildender Künstler von der Antike bis zur Gegenwart, 1-37. Kötet, Leipzig, 1907- 1950. /Művészek - köztük építészek - életrajzát és munkásságát tartalmazza/.Vollmer, Hans: Allgemeine Lexikon der bildender künstler des 20. Jahrhunderts, I-IV. kötet, Leipzig, 1953-1958. /Megjegyzés: mint fent./

Wasmuth, Günther /szerk. és kiad./: Lexikon der Baukunst, I-IV. Kötet, 1929-1932, Y. /Pót- kötet 1937. Wasmuth kiad., Berlin.

Zádor Anna /szerk./: Építészeti szakszótár, Corvina kiadó, Bp., 1984.

Melléklet

A jelentősebb építészek és épületeik 1750 és 1920 között  ( xls fájl )

 

 

Jegyzetek

 

  1. Dr Sódor Alajos, A legújabbkori építészet története /XIX-XX. szd./, elso rész. A XIX. század építészetének története /A romantika és a historizmus-eklekticizmus kora./ "A legújabbkori építészet története" c. tantárgy keretében tartott eloadások vezérfonala. Kézirat, Budapest, 1981. Dr Merényi Ferenc, A legújabbkori egyetemes építészet története /1850-1914/ Dr Merényi Ferenc egyetemi tanár eloadásainak vázlata, segédlet a IV. éves építészmérnök hallgatók számára. Budapest, 1986, kézirat
  2. Szentkirályi Zoltán, Az építészet világtörténete, Budapest, 1980. Többek között 2. kötet, 287. oldal.
  3. Major Máté: Az építészet sajátszerusége c. muve bovebb értelmezést nyújt
  4. A török birodalom visszavonulása, valamint a rendezodo itáliai erovisznyok is szerepet játszhattak.
  5. Dr Merényi Ferenc id. muve nyomán
  6. Nálunk ez a szokás már a reformkorban meghonosodott s hogy ez építészeti, építtetoi szemléletben milyen pozitívumokkal járt, Annak ékes bizonyítékául szolgálnak Bölöni Farkas György, Széchenyi István, Wesselényi Polixéna vagy Szemere Bertalan utinaplói. Ezekre és a késobbi nemzedék - nem egyszer igényt-megszabó - tapasztalataira a késobbiekben, az egyes országok építészetének tárgyalásakor - esetenként - még hivatkozni fogunk.
  7. Budapesten Szkalnitzky 1870-ben kezdi az építészettörténetet oktatni. 1870-ben lett professzor Steindl, 1872-ben (már nem Polytechnikumban) Hauszmannal a máig is meglévo módszert alakítják ki.
  8. Boullée egyik elméleti írásában a titokzatos félhomály romantikus vízióját idézi, amikor arról ír, hogy holdfényben az épületek monumentálisabbaknak, tökéletesen éles kontúrjaikkal pedig valószerutlenebbeknek és titokzatosabbaknak tunnek, s mintegy átszellemiesítve az elpusztíthatatlanság szférájába emelkednek. A forradalmi építészetben ismét életrekeltek régen eltemetett os-architektonikus gondolatok, a görögség újfajta megvilágításában az osi, az archaikus, a dór, a durván megdolgozott kváderkövekbol falazott támfal; mind olyan motívum, amelyben a legrégebbi és a legosibb az utópisztikussal és az absztrakttal lépett szenvtelen, rideg kapcsolatba.
  9. Az ilyen és ezekhez hasonlatos kezdeményezésekkel kapcsolatosan találóan állapitja meg - a gazdasági-politikai okokat elemezve - a mai, kortárs amerikai építészettörténész: "...Amerikának idore volt szüksége ahhoz, hogy növekedhessen és térre, hogy terjeszkedhessen s ezért egyetlen fortélyt sem volt szabad lekicsinyelni és figyelmen kívül hagyni ahhoz, hogy az óvilág öntelt, elbizakodott országait meg lehessen téveszteni. A nemzetközi diplomáciá alattomos és veszedelmes küzdelmei közepette reális szükségletként merült fel egy olyan fováros létrehozása, amelyben tisztességesen lehet fogadni a diplomatákat. Egy ""annak rendje és módja szerint" felszolgált díszebéd, jól megtervezett és berendezett építészeti környezetben jó szolgálatot tehetett annak érdekében, hogy elhallgassák vagy éppen eltitkolják: nincs, egyáltalában nincs hadiflottájuk. Egy gazdagon terített asztal, válogatott borokkal jó szolgálatot tehetett a csodöt emlegeto hangok ellensúlyozásában és az olyan középületek, mint a klasszicista State House /szövetségi állam parlament-épülete. Ríchmondban részben javíthattak azon a faragatlanság és durvaság látszatát kelto benyomáson, ami a fenyoerdok mentén fatörzsekból összerótt viskók láttán ébredhetett a szemléloben..." /Fitch, J.M.. American Building, Boston, l948./
  10. Két példa a klasszicizmus - két világháború közötti - továbbélésére: Henry Bacon : Lincoln Memorial, Washington, 1917. John Russel Pope /l874-1937/: National Archives /Országos Levéltár/, Washington, 72 korinthuszi oszloppal, bef..: 1939 /posztumusz mu/.
  11. Vanbrugh többször hangoztatta, hogy épületeinek "férfias" külsot szeret kölcsönözni. Meglévo romemlékek és eredeti középkori részletek fenntartását is azért szorgalmazta, mert azok "oly eleven és kedves emlékeket ébresztenek egykori hos lakói iránt" és "mivel az ódon falak fák környezetében, vadon burjánzó cserjékkel, bokrokkal borítva oly lenyugözoen szép látványt nyújtanak, amit egyetlen tájképfesto sem tud reprodukálni."
  12. . C. G. Langhans 1788-91-ben, Berlinben felépült Brandenburgi kapuja legjelentosebb e téren.
  13. "Contrasts", "The True Principles of Pointed or Christian Architecture", "An Apology for the Revival of Christian Architecture in England", sorrendben 1836,1841 és 1843-ban jelentek meg.
  14. Ez tulajdonképpen operaház és egyebek közt arról is nevezetes, hogy itt mutatták be Richard Wagner elso sikeres operáit: a Rienzit /1842/, a Bolygó Hollandit /1843/, sot a Tannhäusert is /1845/, melyek mindegyike az egységesülo német kultúra egy-egy fontos lépcsofokát jelentette
  15. Itteni - bécsi - munkásságát követoen 1876-ban, 73 éves korában, a bécsi vitákba belefáradva szeretett Itáliájába - elobb Velencébe, majd Rómába - utazik, alkotásokban gazdag, kalandos életében megfáradva - meghalni.
  16. Nem Ring-téma, de ide kívánkozik Schmidt - akkor még külvárosi - Fünfhaus-i temploma, 1868-1875. Kupolája "visszaköszön" a budapesti Országháza épületén, Steindl Imre ugyanis évekig Schmidt tanítványa volt a bécsi Akadémián, sot mutermében is dolgozott
  17. v.ö.: Budapest, Szépmuvészeti Múzeum, reneszánsz csarnok.
  18. A "Csikágói iskola" és Frank Lloyd Wright munkássága elso periódusának ismertetése nélkül.
  19. V.ö.: a Labrouste-féle párizsi Ste Geneviéve könyvtár homlokzatával, mindketto "neoreneszánsz".
  20. Részlet Szemere Bertalan /1812-1869, politikus, 1848-ban belügyminiszter, késobb Kossuth miniszterelnöke és belügyminisztere/ ifjúkori, 1837-ben írt utinaplójából: "...Az emberésznek remekei közt Helvét-országban talán legbámulatosabb a friburgi vassodronyhíd ...", amely a megterhelt delizsánsz alatt "...úgy hajladozék, mint vékony ágteto a jóllakott madár alatt. Bízám, nem szakad le, mert hiszen 1834-nek októbere óta szüntelen jönnek és mennek rajta, de hiában, szoknunk kell vékonyságban nagy erot hinni. E gyönyöru, bátor mu, két hegy ormán függve, könnyen lebeg és inog a légben, mint egy pókszövet; a szél játszik, de nem bír vele..." /Utazás külföldön. Válogatás Szemere Bertalan útinaplójából. Helikon Kiadó, 13p., 1983./
  21. Zólyombreznó /ma Szlovákia/, öntöttvas szerkezetu híd a Kisgaram felett, 1811. Nyílása 10, szélessége 5 m. Szemmel látható az elozovel való rokonsága. Maderspach Károly konstruktor, a ruszkabányai /ma Románia/ vashámor tragikus sorsú tulajdonosa építette. /Öngyilkos lett, amikor Haynau nyilvánosan megkorbácsoltatta feleségét a Szabadságharc idején tanusított hazafias magatartásáért./
  22. Emlékeztetoül: már Schinkel útivázlatai közt is találunk ilyen témájú, 1826-ban Manchesterben és Edinburghban készült rajzokat és jegyzeteket
  23. Vasút a gyarmatokon. F. W. Stevens: Bombay, India, pályaudvar és hivatali épület, 1878. Felületképzése indiai épületek ornamentikájának felhasználásával készült.
  24. Közli R. Rawlinson: "Designs for factory, furnace and other tall chimneys", London, 1862.
  25. Közli I. N. Cottingham: "Smiths and Founders Director", London, 1823./
  26. Jellemzo az ugyancsak öntöttvasból készült meander-diszítés a balkon-lefedés "párkányának" "frízén".
  27. V.ö. Schmahl Henrik: az u.n. Párizsi-udvar, az egykori Belvárosi Takarékpénztár épületének földszintjén, amely a Ferenciek terét köti össze a Petofi Sándor utcával; üzletek és eszpresszó található benne.
  28. Közelebbi példa a méretek érzékeltetésére: a budapesti Szépmuvészeti Múzeum alapterülete kb. 12.000 négyzetméter, a Kristálypalotáé ennek csaknem hatszorosa volt!
  29. Egy kortárs szakíró véleménye. Lothar Bucher, a 48-as események után Londonba menekült emigráns forradalmár, építész és szakíró, késobb Bismarck bizalmas tanácsadója írta: "...Az épületnek nem akadt ellenzoje s az a benyomás mindazokra, akik azt látták, olyan romantikus szépséget jelentett, hogy az épületrol készült reprodukciókat a legeldugottabb német falvak tanyáinak falán is meg lehetett találni. Figyelembe véve, hogy ez volt az elso nem szilárd falazattal készült épület, a megfigyelok nem késlekedtek belátni, hogy mindazok a szabályok, melyek szerint mindaddig megítélték az építészetet, többé már nem érvényesek." "...A Kristálypalota forradalom az építészetben, ahonnan egy korszakot fognak datálni..." /Lothar Bucher: Kunsthistorische Skizzen aus der Industrieausstellung aller Völker, Frankfurt, 1852./
  30. Az épületet 1975-ben sokak tiltakozása ellenére bontották le.
  31. Magyarországi példa: Budapest, Nyugati pályaudvar, 1874-1877.
  32. Ez utóbbi megjelöléssel azonban nálunk és még néhány más, kis európai nép /finnek, katalánok/ századfordulós építészetének egy bizonyos törekvésével kapcsolatosan csínján kell bánni. A sajátos, nemzeti jellegu építészet megteremtésére irányuló mozgalmakat s azok ilyen gondolatokat hordozó alkotásait a többé-kevésbé internacionális szecessziótól megkülönböztetve, külön kategóriaként kell kezelni.
  33. Néhány építészünkre /egyebek közt Lajta Bélára/ komoly hatást gyakorlt.
  34. A nálunk ugyanebben az idoszakban lejátszódó, lényegében azonos célkituzésu építészeti mozgalommal Feszl Frigyestol Lechner Ödönig, Lechnertol Kósékig, a "fiatalokig", Lajta Béláig és Medgyaszay Istvánig majd a magyar századfordulós építészet tanulmányozása során kell foglalkozni, a nemzetközi összefüggések, analógiák és különbözoségek taglalását is ideértve.
  35. Mint minden analógia, ez a jelzo-sor is sántít.