Műemlék emlékművek – az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék épület- és műemlékfelújító munkáiból

Műemlék emlékművek – az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék épület- és műemlékfelújító munkáiból

 

A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék szakértő munkája következtében, számos fontos emlékmű újult meg. A Dr. Istvánfi Gyula egyetemi tanár által irányított csoport emlékmű felújítások szakértőjeként értékes tapasztalatot szerzett. Barokk emlékműtől városi léptékű kompozíciókig húzódik Budapest gyógyításra váró emlékei sora, melyek – szerencsés esetben – a mai nehéz anyagi körülmények ellenére, éppen az említett munkálatok során figyelmet kaptak.[1]

 

A_Szent_Istvan_emlek

Az első kerület legexponáltabb helyén, a Szentháromság téren emelték a Halászbástyával egy időben a Szent István-emléket. Talapzatának rekonstrukciója 1996-ban kezdődött. Ismert tény, hogy a huszadik század első éveiben, Schulek Frigyes által emelt együttes az egykori várfalakat kívánta érzékeltetni, és ezzel az újjáépült Mátyás-templomot igyekezett a kor elképzelései szerint hangsúlyozni. A látványos kompozíció a templom szintjén teret képezett, melynek súlypontjába a király lovas szobra került. Ezzel értelmet nyert a Halászbástya belső térfala is.

 

A szobor és környezete jelentős idegenforgalmi érdeklődés középpontjában állt és áll napjainkban is. A környezet okozta károsodás a kilencvenes évekre sürgős beavatkozást követelt. Az emléket a vizsgálat során lebontani és úgy megvizsgálni, idegenforgalmi okok miatt nem lehetett. Az évtized elején a Tanszék sokat foglalkozott az alakhű felmérés hazai megismertetésével és ebből következően ez is megoldhatónak látszott. Egy alakhű felmérés – ugyanis – érzékeny az építmények kisméretű elmozdulására és jól be tudja határolni a javításra szoruló problémákat. Az alapos vizsgálat valóban feltárta az építmény alkotóelemeinek elmozdulásait, a csatlakozó hézagok torzulásait, a belső bajokra utaló felületi elváltozásokat.[2]

 

A szobortalapzat legnagyobb károsodása a belső, épített mag megváltozott állapotából következett. A XIX. század végének különben rendkívül szakszerű technológiája nem feltételezte a későbbi korok karbantartási felületességét. Az évek során lezajlott fagyciklusok eredményeként, az illeszkedő kőelemek közötti hézagok csapadékkal telve, a fagy duzzadó, elmozdító hatását tették lehetővé. Ugyanezt az eredményt hozta az alulról felszivárgó nedvesség is. Ezt egyszerű szemrevételezéssel nehéz volt észrevenni, az említett, pontos felmérés viszont fontos tendenciákat volt képes bemutatni.

 

A látható, felhasznált anyagokat könnyen meg lehetett határozni, de az eltakart szerkezeteket csak fúrt mintavétellel lehetett felderíteni. A speciális fúróval vett minta egyrészt igazolta a felmérésből fakadó sejtést, másrészt érdekes adalékkal szolgált a kor anyagtani helyzetére vonatkozóan, ugyanis a fagyálló kőburkolat mögött téglaanyag volt, mely erősen nedvszívó tulajdonságú. Tudományos kutatásunk során ismertté vált, hogy az alapozásnál, a téglarétegek alatt korabeli betontechnológiával kiöntött a tömb volt érzékelhető. A meglepetés az volt, hogy a laboratóriumi vizsgálatok szerint az akkori tégla a mai szabványok szerint is fagyálló volt, a beton pedig nem. Ezzel magyarázatot találtunk az alapozás felső rétegeinek tégla mivoltára és az alsóbb, fagyhatár alatti betonrétegek rosszabb minőségére is.

 

A Szent István-emlék alatti üreg kitöltése

A Szent István-emlék alatti üreg kitöltése, (Dr. Istvánfi Gyula rajza)

A fagyálló anyagú, de sok hézagot tartalmazó építménymag hajlamos volt a fagy keltette mozgásoknak teret engedni. A teljes újjáépítés problematikus lett volna és nem volt indokolt. A felső rész jó állapotban volt, a kőcsere az egymásra épültség miatt teljes bontással járt volna. A sziklás talajra épült alapzat laza téglaanyagú maggal rendelkezett, melyet faragott kőburkolat takart, így képezve külső architektúrát. Már az alapozás is bonyolult volt, mert a szobor kiválasztott helye alatt üregek voltak, amelyeket már akkor, nehéz munkával kellett kitölteni. A szikláig lealapozott alaptesten vegyi hatás nem volt, túlméretezett mivolta biztonságot sugallt.[3] Fém kapcsolóelemek korróziója alaposan feltételezhető volt.

 

A mintavétellel látható lett, hogy a téglaréteg nem fagyálló és a belső mag is hasonló tulajdonságú lehet.[4] A diagnosztizálás tehát a felszivárgó és felülről beszivárgó nedvesség távoltartását tette szükségessé. A hőtágulás, hőmozgás, fagymozgás, fagyciklusok negatív hatását részben az elmozdult kőelemek helyretétele utáni alapos hézagkitöltésével, illetve a hézagokon keresztüli kiszellőztetéssel próbáltuk elkerülni. Ezt rugalmas hézagoló anyagokkal és műanyag betétcsövekkel lehetett megvalósítani. Az utóbbi esetben jelentkező felületi megjelenés külön esztétikai problémát jelentett.

 

A felületi elváltozások tipikusak voltak, a sérüléseket kőpótló anyagokkal hozták helyre. Sajnos idővel nyilvánvaló lett, hogy a kőpótlás érzékeny technológia és az idők multával zavaró színváltozások történhetnek. Ez a tapasztalat a későbbiekben óvatosabbá tett bennünket.

A Szent István-emlék elemző vizsgálata (Dr. Istvánfi Gyula rajza)

A Szent István-emlék elemző vizsgálata (Dr. Istvánfi Gyula rajza)

 

 

Az ország talán legnevezetesebb helye a budapesti Hősök tere. A Millenniumi Emlékmű helyreállításának második üteme a kolonnádok exponált beruházásával folytatódott. Mint ismert, 1881-ben volt az első fölterjesztés az Országgyűléshez az építés érdekében.[5] 1894-ben kérte fel Wekerle Sándor Schickedanz Albertet a tervezésre. 1893-ban történt meg a helyszín kijelölése és 1896-ban törvénycikk született az építésről. 1899. augusztus 20-ára lett kész a kolonnád. Sajnos sorsa még jó néhány évig viszontagságos maradt, mert a politika folyamatosan napirenden tartotta, végül is 1929-ben történt az emlékműavatás.[6]

4_A_Millenniumi_Emlekmu_eszaki_kollonadja_a_Szepmuveszeti_Muzeummal.JPG

A Millenniumi Emlékmű északi kollonádja a Szépművészeti Múzeummal

 

A munka általános állapotfelméréssel, helyreállítási koncepció kialakításával kezdődött.[7] Az állapotfelmérés rendkívüli akadályokba ütközött, ugyanis építéskor nem gondoskodtak az építmény magasabb szintjeinek későbbi megközelítéséről. Az emlékműről – eredetileg - főleg látványképek készültek, a szerkezeti kialakításáról készült tervek az Országos Levéltárban maradt fenn. Feladat volt az alapos homlokzati vizsgálat, valamint az építménybe való bejutás.

 

Bizonyos távolságból látni lehetett, hogy a tetőn szellőző nyílások vannak. A feltárásokhoz igénybe kellett venni az akkor elérhető legnagyobb emelőkosaras darut, mely egy feltáró csoportot helyezett az emlékmű tetejére.[8] Építészek és hegymászók, kötéllel és más védőeszközökkel, videofelvételt készítve hatoltak be az említett nyílásokon keresztül.[9] Előtte a Műegyetem környezetvédő szakemberei levegőmintát vettek a belsőből, hogy az esetleg felhalmozódott káros gázokat kimutassák.[10] A levegő – végül is – ártalmatlan volt, bár a jelző szonda alaposan elszíneződött a rengeteg galamb guanó káros hatása miatt. A belső feltárás kötélbiztosítással és védőmaszkokkal folytatódott tovább.

 

5_A_Millenniumi_Emlekmu_egy_kollonadjanak_kialakitasa.jpg

A Millenniumi Emlékmű egy kollonádjának kialakítása (Dr. Istvánfi Gyula rajza)

Feltárult az építmény belső térrendszere és szerkezeti kialakítása. Az üregek léte a tervek alapján korábban is nyilvánvaló volt, de a statikai átgondoltság mindenkit meglepett. A felső gerendázat szekrénytartószerűen képzett egy boltozott, összekötő folyosót. Az alátámasztó pilonok több szobát rejtettek, melyek acélgerendák közötti poroszsüveges födémmel fedettek voltak. Ez megbízható merevséget biztosított. Az alsó szinten (jóval a külső térszint alatt) fokozott nedvesség volt érzékelhető. A hágcsóval összekötött helyiségekben magas volt a páratartalom.

 

Jól lehetett látni a világháború belövéseinek helyreállítását az ötvenes évekből. Egy szakaszon a boltozatot vasbeton födém helyettesítette. A gerendázat stíluskövető (beakasztott) volt. Látni lehetett a gerendázat nyíró erőkből származó, függőleges elcsúszását akadályozó betéteket is. A csuklós, szerkezeti elmozdulás „I” acélgerenda betétekkel volt javított. Ez utóbbi komoly erőhatásokat sejtetett. Ezt már a korábbi tapasztalatok alapján is meg lehetett jósolni, ugyanis egy szintezés alkalmával jelentős szögelfordulást lehetett mérni. Az oszlopsorok két vége között, külön-külön 30-40 cm szintkülönbség volt.[11] Ezt nehezen lehetett megmagyarázni, hiszen az építményen komoly károsodást nem eredményezett. A süllyedéskülönbségre okot adhatott a kiterjedt kolonnád alatti változó talajszerkezet is, de kérdéses volt, hogy miért maradt egyben a szerkezet.

 

Erre a kérdésre a későbbi, lábazati feltárások adtak választ.[12] Az építők zárt, vastag téglafalú cellasorral képeztek biztos alapokat. Az oszlopszékek cellás falszerkezetet kaptak. A szögelfordulás aggodalomra adott okot. Kérdés volt, hogy mennyire élő még a mozgás. Ha – az utóbbi időben – jelentős, altalaj eredetű épületkár alakult ki, akkor bizonyos idő elteltével a függőleges felületeken lévő kőburkolat felerősítése veszélybe kerülhet. Nagy megnyugvással vettük tudomásul, mintegy egyéves megfigyelés után, hogy a műszeres mérések a mozgások végét mutatták. Az északi kolonnád kis pilonja a tó felé 5 m-en 67 mm-t dőlt, míg a déli kolonnád kis pilonja délre 8 cm-t. Ezek az adatok stabilizálódtak és így tűrhetők maradtak.

 

A galambtemetőt tartalmazó, páradús belső terek állapotát csak a külső felületek elszomorító állapota múlta felül. Az alsó szinten 15-20% volt a szerkezetek nedvességtartalma, 60-80%-os a légnedvesség. (Nedvességtartalom tömegszázalékban: 3,2-13,1, az anyagok szorpciós izotermáit a rövid idő miatt nem állapították meg). A megengedhető maximum: 1-2% volt, szükségessé vált az intenzív szárítás.[13]

 

A pontos vizsgálathoz szükséges kőtisztítás befejezése 2000 szeptemberére esett. Sietni kellett a fagyveszély miatt is. Erre hivatkozva a kivitelező[14] a gyorsabb homokszórásos felülettisztítást javasolta, de az építéskor felhasznált kő kíméletre szorult. Az alépítmény dunaalmási és süttő-haraszti kemény édesvízi mészkő, valamint sárgás felületi margitbányai (ma Ausztria) kő alkalmazásával épült.

 

A kemény mészkőfelület grünspannal, stearin maradványokkal, kőmálással, kifagyással károsodott. Látható volt átkristályosodás, gipszesedés, mohásodás is. Bőven pusztított a kipufogó gáz feketéje, háborús sérülések, a só kivirágzás. A helyzetet nehezítette az eltérő kőanyagok egymás feletti helyzete (nedvesség felszivárgás), a korábbi szakszerűtlen javítások (szín, cement, stb.).

 

Az alsó szintről felszivárgó nedvesség találkozott a felülről jövő csapadékkal. Deformálódott a bádogozás, az oszlopszék tetején csak részben volt védelem. Az attika főpárkány félkörívű boltozata helyenként hiányos volt, vasbeton lemez pótolta a háborús károkat. A pilonokban, a párkány magasságában boltozott födémek vonóvasai, és a legfelső födém acélgerendák közötti poroszsüveg födémének gerendái korrodálódtak. A középszinten meglévő két szellőzés kevésnek mutatkozott az építmény szárítására.

 

Az alapos vizsgálat következtében kibontakozó helyreállítás szerteágazó programot adott a kivitelezőnek. A felső bádogozás teljes cserére került, az oszlopfők egyes részletei is bádogos védelmet kaptak. A bádogozás során véglegesíteni kellett a felső kiszellőzést, melynek során az addig nyitott szellőzők helyett szellőző rácsok biztosítják a légáramlást, anélkül, hogy a galambok bejutnának. A kőfelületek tisztítása, egységesítése (vízköd, JOS-szemcseszórás), megtörtént, szorgalmaztuk a kőcserét, kőpótlást. A korábbi munka, a Szent István-emlék helyreállítása is mutatta, hogy bármely vegyészeti alapon nyugvó kőpótlás csak szoros technológiával valósítható meg. A hazai viszonyok között a legbiztonságosabb a kőbetétezés.

 

Fontos volt az építmény kiszárítása, ezért a lábazati szinten lévő szellőző nyílások nemcsak a függőleges falakon, hanem a lábazat bádogozásában is szerepet kaptak. A kőcsere sokszor felerősítési nehézséggel járt. A lábazatot lezáró párkány kőanyaga csak részben volt cserélhető, ezen a szerkezeti lehorgonyzás segített. Néhány függőleges síkú kőlap kötőelemmel rögzült a falazathoz. A kőkapcsok rozsdamentes anyagúak lettek.

 

A teljes rekonstrukciót a környezet rendezése fejezte be. Meg kellett oldani az építmény melletti térburkolaton keresztül a talajnedvesség szabad párolgását. Ez az aszfalt eltávolításával és kiskocka burkolat készítésével járt. Szintén javításra került a belső megközelítés. A későbbi ellenőrzések biztosítása végett szint alatti aknák létesültek, ahonnan ellenőrzött módon a pilonok belseje megközelíthető, a meglévő hágcsókon az építmény belülről bejárható.

 

 6_A_Dabubius_kut.jpg

A Danubius kút

Budapest leghangulatosabb, kőből faragott szobrászati együttese a Danubius kút. Története viszontagságos. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület ajándékaként 1869-ben merült fel létesítése, egy vízvezeték részeként. 1879-ben írtak ki pályázatot (Hauszmann, Steindl, Ybl voltak a bíráló bizottság tagjai.) Az első díjat Czigler Győző, második díjat Benczur Béla kapta (Schickedanz is pályázott). Végül is Ybl Miklós kapta a megbízást, tekintettel a megbízóval meglévő korábbi kapcsolataira.[15] Ybl négy alternatív tervet készített. A megvalósult kút kompozíció középső medencéje egy kőből készült, mintegy 1000 mázsa súllyal. Bravúros szállítással a budakalászi hegyről hozták. 1883-ban adták át a Kálvin téren, az utak tengelyében, ahol 1949-ig állt. 1945-ben ugyanis megsérült, majd a Kálvin-tér rendezésekor lebontották. 1951-ben történt a Kőfaragó Ipari Vállalat felkérése az áthelyezésre és újraépítésre, az akkori Engels térre. 1959-re lett készen. A kút egyes részei tehát az ötvenes években újra lettek faragva.[16]

 

Ma az Erzsébet-téren meghúzódó kút viszonylag védetten állt a külső behatásoktól, de jócskán volt grafiti és kőhiány a medencén és a szobrokon. A budakalászi mészkőből készült figurák a Duna (Neptun) legfelül, a Tisza, Dráva és a Száva szimbolikus alakját formázták. Különleges probléma volt a víz károsító hatása. Bár télre a kutakat elzárják, de miután a legnagyobb kőtányér az egyik irányban 4 cm-t billent. Azon a felén folyamatosan, szinte egész évben, ömlött a medencéből a Száva szobrára a víz. A billenés esetleg altalaj, vagy kivitelezési eredetű lehetett. (A geodéziai felmérés tendenciát tapasztalt, a függőleges tengelyen 20 mm, az alsó medence élén 43 mm volt az eltérés). Ez a megbillent tányérú zuhatag rendkívül romantikus látványt nyújtott, de forrása lett számos problémának. [17]

 

A tervezők[18] és a műemléki hivatal képviselője között élénk vita zajlott a helyreállítandó vízjátékot illetően. Nyilvánvaló volt, az áthelyezett és újra faragott kút vízjátéka a túlömlésen alapult. A legfelső medencéből a víz megtöltötte a középsőt, melynek szélén túlfolyva a legalsóba került. Erre számos példa akad a korabeli kutak esetében is. Ugyanakkor a faragott részletek más technikára is utaltak. Kifaragva, de nem átlyukasztva vízköpőket is alakítottak ki. Tehát az eredeti koncepció nem túlfolyós, hanem vízköpős lehetett. Erre a megoldásra is sok példát láthatunk. Az utóbbi mellett szólt a kőanyag védelme, hiszen a folyamatos kőáztatás számos veszéllyel járt.

 

A helyreállítás alapos kőtisztítással kezdődött, amely nedves szemcseszórással (JOS) történt. A látható rozsdafoltok RENOR pasztás eljárással tűntek el. A kőcsere, 1 dm3 feletti méretű esetekben, eredeti budakalászi kőanyagból készült, a kisebb pótlások Monulit és Terzith kőkiegészítő habarcsot kívántak meg. Az illő felületi megdolgozás után antigrafiti kezelés készült.

 

Tisztázni kellett a süllyedés okát. Az alapos szintezés kombinált hatást tárt fel. Lehetett egy egyenlőtlen süllyedés is, mert a kút alatt a gépészeti berendezések külön járható aknában helyezkedtek el. Az alépítmény aszimmetrikus helyzete befolyásolhatta ezt a mozgást. Nagyobb szerepet játszott az egykori kivitelezési hiba, mely az alsó medence jelentős ferdeségét fokozta.

 

7_A_Danubius_kut_epitmenye.jpg

A Danubius kút építménye

Sajnos – anyagi okok miatt – a kézenfekvő megoldást, a teljes bontást és újraépítést el kellett vetni. Sokáig jó ötletnek tűnt a 43 mm szintkülönbség kipótlása (kőpótlással vagy bádogszegéllyel), de végül is a választott, takarékos vízjáték mindenre megoldást nyújtott. Az alsó gépházból a kúthoz felvezetett csőből szétágazó vezetékek a kifúrt vízköpőkön keresztül táplálták a vizet, ami lefolyt a legalsó medencébe. Természetesen a vízköpős megoldás nagyobb karbantartási igénnyel lépett fel, mint a túlfolyós. A kőanyag védelme miatt mégis ezt kellett választani. Így megóvtuk a költséges kőtisztítást a későbbi lerakódásoktól.

 

Tönkrement a medencék belső szigetelése is. A felső tányérok új ólomlemez szigetelést kaptak, a legalsó medence pedig a szokásos kent szigetelő réteget. Legfelül vörösréz fedőelem védte a tányért az esetleg bedobálandó szeméttől.

 

8_A_Danubius_kut_aranyainak_valoszinu_szerkesztese.jpg

A Danubius kút arányainak valószínű szerkesztése

A teljes bontás lehetőségének mérlegelésekor szükség volt egy kitűzési, összerakási módszert rekonstruálni. A pontos felmérés eredményeként sikerült egy olyan alaprajzot rögzíteni, mely bemutatta az eredeti – lehetséges – szerkesztési szabályt. Érdekes, hogy Ybl milyen szakszerűen nyúlt a feladathoz, hiszen az egyenlő oldalú háromszög elfordításával kapta meg azokat a köröket, pontokat, amelyek az építmény elemeit meghatározták.

 

Ismerve a budapesti közkutak karbantartását, védelmét, foglalkozni kellett a kút körül kilocsolt víz hatásával is. Egy kőburkolat oldotta meg ezt a problémát. Sajnos az eltelt idő a közterületi tárgyak veszélyezettségét bizonyították, mert a drágán elvégzett munka hatása mára már egyre nehezebben fedezhető fel.

 

 

Különleges feladat volt a budapesti Szentháromság téren lévő Szentháromság emlék felújítása is, amely az építészeti rész (posztamens, pillér, egyszerűbben oszlop) állapot-meghatározására és felújítására vonatkozott.[19]

 

9_A_Szentharomsag_emlek.jpg

A Szentháromság emlék

A Szentháromság tér a városnak a töröktől való visszafoglaláskor alakult ki. A közelben volt itt egy közkút is. A Szentháromság emléket az 1691. évi pestis járvány emlékére emelték. Tervezője Venerio Ceresola császári építész volt, a szobrokat Bernardo Feretti készítette,1706-ban lett kész. 1709-ben újra pestisjárvány tört ki, s ezután a tanács még díszesebb emlékmű építését határozta el. 1710-ben a régi szobor együttest Óbudára, a Zsigmond térre szállították. Az új Szentháromság szoborra először Franz Joseph Barbier kapott megbízást, de hirtelen halála miatt az új megbízást Ungleich Fülöp szobrász kapta. Ő készítette a Szentháromság és a kilenc mellékalak szobrait, a kisebb mellékalak több kőfaragó munkái. A három domborművet és a három címert Hörger Antal szobrász készítette, az emlékművet 1713-ban avatták fel. Azóta többször átépítették, a mai állapota csupán formailag követi az eredetit, anyagában többször megújult. 1953-ban a környező emelvényt visszabontották, 1959-60 között nagyarányú helyreállítás történt kőcsere alkalmazásával.[20] 1970-ben a keménymészkő részleteket újrafaragták.[21]

 

Az alapos vizsgálatok bebizonyították, hogy nem érdemes kövenként javítgatni az emléket. 2005 februárjában végzett feltárások szerint a talajból felszívódó nedvesség a kőzetben lévő nátrium sókat mobilizálta, a gipszes, kemény kérget nem volt érdemes tisztítani. Magfuratokkal, alapfeltárással a felülről és alulról jövő nedvesség káros hatása volt kimutatható. Szükséges lett az átszellőzés biztosítása. A gipszkristályosodás, só kivirágzás, vasionok, páradiffúziós problémák, a kemény mészkő eltérő minősége és a szakszerűtlen cementes javítások csak fokozták a kapilláris felszívódás okozta károkat. Kőszakvélemények szerint a korabeli állapotok kedveztek a puha mészkőnek, de a XX. századtól a helyzet romlott. A lábazat, a lépcsők fagyállóknak tűntek, de az égtájak szerint az állapot változó volt, mindehhez járult a vaselemek káros vegyi hatása is.[22]

 

Szentháromság emlék egy kőrétegének rajza

A mag vízzel telített volt, sokáig kellett volna szárítani. 80-90%-os kőcserére lett volna szükség. A közel 300 éves durva mészkő cseréje, az eredetiség elvének megtartása mellett, csak átfaragva lett volna elképzelhető, ami rendkívül költséges. 1960-ban a fontosabb részeket amúgy is átfaragták, tehát a következtetés szerint, a bontás, és a puha mészkő cseréje utáni építés lett a helyes műszaki megoldás. A teljes bontás-építés alkalmával lehetőség lett volna egy ideális maganyag készítésére, mely állandó belső kiszellőzést biztosított volna. Sajnos erre anyagi okok miatt nem került sor.

 

Az építmény felmérése is műszaki problémát jelentett. Mint kiderült, bécsi lábban (31,6 cm) és hüvelykben (2,63 cm), és hatszöges szerkesztésben készült. Ez utóbbi az egyenlő oldalú háromszög csonkolásából következett, amely a szentháromság szimbolikájából is származott. Az alaprajzi méreteknél nagyságrendben nagyobb nehézséggel sikerült a magassági méretek beazonosítása. Csak a lábazaton volt függőleges él. Szerencsére a korszerű méréstechnika adta lézeres mérésre alkalmas eszközök ezt is megoldották.[23] Egy függőleges síkban történt profilméréssel relatív pontos adatokat kaptunk. Érdekes, hogy ezt a pontosságot a kivitelezés nem tudta követni, az újraépítés csak bizonyos kompromisszumokkal valósulhatott meg.

 

A felméréshez hasonlóan a belső kiszellőzetés is különleges feladat volt. Miután az említett, egyszemcsés szerkezetű maganyag nem épülhetett be, a tömör betonban légjáratokat kellett biztosítani. A középső tengelyben kialakított kürtő légmozgató hatását kihasználva, a lábazat homlokzati síkján beáramló levegő a legfelső tagozatok alatt távozhatott, remélhetően jó szellőzető hatással.

 

 

A szakmailag is összefüggő sorban záró példát képez a pesti Deák-szobor.[24] Csak a tervezés szintjéig jutottunk el,[25] de így is tanulságos esetté vált. Az állapotfelmérés relatív jó minőséget mutatott, az alkalmazott kőanyag jól ellenállt a környezeti hatásoknak. Szembetűnő volt viszont a kőelemek elmozdulása. A kitágult hézagokon keresztül folyamatosan csapadék jutott a belsőbe és a megfagyott jégszemcsék duzzadása beavatkozást sürgetett. Az is feltűnő volt, hogy az elmozdulás eseti, tehát nem mindenütt azonos, illetve arányos mértékű. Az elmozdulások mértéke 0-4 cm volt. Időközben próbálkoztak hézagkitöltéssel, de ez hamar kipergett. Az okokat a tudományos kutatás világította meg.[26]

 

A Deák-szobor

Sikerült megtalálni az eredeti terveket. A tervlapok rétegenként ábrázolták a kősorokat, külön mutatva a maganyagot és a kőburkolatot. A probléma megvilágítására háromdimenziós rekonstrukció készült, ahol kitűnt, hogy a maganyag nem mindenütt azonos keresztmetszetű. A korábbi esetekben a maganyag azonos, vagy lineárisan változó keresztmetszetű volt. A szobor és emlékmű talapzatok főleg a maganyag nedvszívása és az abból következő fagyhatás miatt mennek tönkre. Természetesen a károsodás függ a keresztmetszettől, tehát a vékony maganyag kis elmozdulást, a vastag nagyobb torzulást okoz. A geodéziai felmérés feltárt ugyan egy 3-4 cm-es tendenciózus dőlést a posztamens felső síkjában, de ez a kor műszerezettsége mellett még hibahatáron belül volt elképzelhető.[27]

 

Az elkészült tervek alapján a munkálatokat majd folyamatos feltárás és vizsgálat mellett kell végezni. Miután a tervezést megelőzően erre nem volt lehetőség, a tervben foglaltak alapos körültekintést kívántak meg.

 

 A Deák-szobor talapzata

 

A Deák-szobor talapzatának kőburkolata

 

A Deák-szobor talapzatának maganyaga

 

Az ismertetett műemlék helyreállítási esetek alapján a tanszék alkotócsoportja fontos tapasztalatokat szerzett. Nyilvánvalóvá vált, hogy mindig jelentős szerepet játszik az emlékmű belső szerkezete. A maganyag – általában – csak teljes bontás és építés során építhető újra. Függetlenül a kőburkolat állapotától a kialakult kőelmozdulás csak így kerülhető el. A csapadék (eső, hó, jég) a megnyílt hézagokon keresztül képes utánpótlást biztosítani. Az alsó, kapilláris felszivárgás szigetelő réteggel állítható meg. A maganyag fagyvédelme a kőburkolatok miatt jórészt biztosított, de a kötőanyagok, rések alkalmasak a fagy, rossz esetben pusztán a nedvesség okozta duzzadásra. Tehát sok múlik az emlékművek nedvesség elleni szigetelésén, a maganyag minőségén, és az átszellőzésen.

 

A másik általános jelenség a látható kőanyag felületi elváltozása. A megváltozott légállapotok ma már komoly problémákat okoznak. A környezet vegyi hatása szinte kivédhetetlen. Ez nagyobb riadalmat kelt, de sokszor felületileg jól kezelhető. Az emlékművek keresztmetszeti méreteit formai célok alakították, a durvább felületkezelések is elképzelhetők, statikai károkat nem okoznak. Csak a puhább, vagy részletgazdagabb felületű kőanyagok kívánnak meg óvatosabb eljárásokat.

 

Mindezeken túl, talán a legfontosabb, a folyamatos figyelem, a karbantartás. Ha ez elmarad, akkor emberöltőnként újra kell faragni emlékműveinket s ez rendkívül költséges időtöltés. A látható felület ellenőrzése, folyamatos javítása, a váratlan, vandál grafitik eltávolítása, a környezet terepviszonyainak okos szervezése alkalmanként elhanyagolható költség, de kötelező gondosság.

 

Dr. Kalmár Miklós


[1] Ez esetben és a többi említésre kerülő emlékmű esetén is a megbízó a Budapest Galéria, a kapcsolattartó Szilágyi András építészmérnök. Felmérés: Daragó László egyetemi tanársegéd, Rabb Péter egyetemi tanársegéd, Sebestény Ferenc egyetemi tanársegéd, tudományos kutató: Gy. Balogh Ágnes egyetemi tanársegéd.

[2] A szakvélemény 1997-ben készült el. (Dr. Istvánfi Gyula tanszékvezető, egyetemi tanár és dr. Kalmár Miklós egyetemi adjunktus közreműködésével).

[3] Az axonometria átrajzolva 1996 decemberében

[4] 1997áprilisában Hamza István (BME) szakvéleménye alapján: a magfúróval történt anyagvizsgálat 104 mm átmérőjű próbahengert eredményezett. A 159-170 mm magas próbatestek vizsgálata szerint a beton B50 (C4), a tégla jobb minőségű (T50-T70).

[5] VIII. törvénycikk: „Budapesten a Városligetnek az Andrássy út és a tó közötti részében a honalapító Árpádot és a nemzet egész történelmi múltját megörökítő emlékművet állít.”

[6] Néhány történeti adat: 1912. királyszobrok elhelyezése, 1919. korrekció (a Habsburgok eltávolítása), 1926. szobrok visszahelyezése. 1945. a déli kolonnád közepén sérülés, Mária Terézia és II. Lipót megsemmisül. 1955. helyreállítás, a Habsburgok eltávolítása és szoborcsere. 1970. helyreállítási javaslat: Szabó István, kőszakértő: Keresztesi István. 1975-79. A baloldali kolonnád domborművek feletti párkányelemek cseréje (Szabó István, Pados Antal, 1970). 1995-96. (első ütem) A központi szoborcsoport és oszlop helyreállítása (Kovács Csaba tervező)

[7] Dr Istvánfi Gyula, tanszékvezető, egyetemi tanár, dr. Kalmár Miklós egyetemi adjunktus, Gy. Balogh Ágnes egyetemi tanársegéd és Rabb Péter egyetemi tanársegéd építészeti közreműködésével.

[8] MÁV Egressy Garázsból, emelőkosaras daru, (SIMON 400)

[9] 1998. március: belső szerkezeti bejárás, közreműködött: UTTE SZ. J. Barlangkutató Szakosztály (Újpesti Barlangász és Alpinista Csoport). Építési engedély: 1998. július 14.

[10] Környezetvédelmi kocsi, BME, Általános Analitikai Tanszék, (műanyagcsöves légállapot szondázás)

[11] Geodéziai vizsgálat, Noéh Ferenc (BME, 1998. április) által: a süllyedések egyenletesek (keleti: 445 mm, nyugati 397 mm).

[12] Statika: Dr. Mezős Tamás (BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék), kőszakértő dr. Orcsik Éva (Kődiagnózis Bt.), kőrestaurátor Varga Zoltán (szobordíszek).

[13] Épületfizikai értékelés: dr. Várfalvai János (BME Hőfizikai Laboratórium)

[14] Kivitelező: Architekton Építő és Műemlékfelújító Rt. (Kezdés 2002. augusztus 29.)

 

[15] Szobrokat Fessler Leo mintái alapján Brestyánszky Béla faragta 1880-1883 között.

[16] 1955-ben történt Győri Dezső szobrászművész felkérése. Madarassy Walter készítette a domborműveket. 1957-re az összes alak elkészült

[17] A felmérés 2000 márciusában történt, az átadás: 2000 novemberében

[18] Közreműködött: Dr. Istvánfi Gyula, egyetemi tanár, tanszékvezető, témavezető, Dr. Mezős Tamás egyetemi docens, Dr. Kalmár Miklós egyetemi adjunktus, Noéh Ferenc mérnökgeodéta, Gy. Balogh Ágnes egyetemi tanársegéd, Rabb Péter egyetemi tanársegéd, Dr. Orcsik Éva vegyész, kőszakértő, Szabó Péter, kőszobrász-restaurátor. Kivitelező: ÉPKŐ (Épület-Kőfaragó Kft.)

 

[19] Tervezők: Dr. Istvánfi Gyula, egyetemi tanár, Dr. Mezős Tamás, egyetemi tanár, Dr. Kalmár Miklós, egyetemi docens, Rabb Péter egyetemi adjunktus

[20] Warga László, Borsos László és Schall József közreműködésével

[21] A Szentháromság szobor (pestis) emlékmű helyreállításához irodalom: Schoen Arnold: A budavári Szentháromság-szobor emlék, Bp. 1918; Horler Miklós: Budapest műemlékei, I. Bp. 1955.

[22] Dr. Orcsik Éva vegyészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök (Kődiagnózis Bt). Reko Konzult Kft: (Szabó Péter kőrestaurátor). Fémrestaurátor: Jeges András. A BME Gépészmérnöki Kar, Mechanikai Technológiai és Anyagtechnológiai Tanszék pásztázó elektronmikroszkópja, valamint a csatlakozó elem analizátor segítette a struktúra és elemi összetétel vizsgálatát (20000 szeres nagyítás) Eredménye, például: a korai és késői kőanyag pórusainak különbözősége, nyilvánvaló lett.

[23] Trimble 5503 DR mérőállomás, Kiss Albert földmérő mérnök (BME) geodéta segítségével.

[24] 1887-ben döntöttek Deák Ferenc szobrának felállításáról. A talapzat Schickedanz Albert terve. A szobor Huszár Adolf, Keszler Adolf és Meyer Ede nevéhez fűződik.

[25] A szakvélemény 2005 májusában történt.

[26] Építészeti tervezés: BME, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (Dr. Kalmár Miklós egyetemi docens, Rabb Péter egyetemi adjunktus), kőanyag vizsgálat: Reko Konzult Kft., a bronz szobrok: Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Anyagtudományi és Technológiai Intézet

[27] Kiss Albert mérnök-geodéta mérése

Webmester: Zsembery Ákos
Magyar Tudományos Akadémia

1051 Bp, Roosevelt tér 9.
(1) 411-6100
priroda@office.mta.hu
Architectura Hungariae

Negyedévente megjelenő
építészeti folyóirat

HU ISSN-1588-0109
Periodica Polytechnica Architecture
Évente kétszer megjelenõ
angol nyelvũ tudományos folyóirat
ISSN: 1789-3437
HEFOP - Értékünk az ember

Humánerőforrás-fejlesztési
Operatív program
Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ
1133 Bp, Pozsonyi út 56.

(1) 237-4400
info@mnv.hu