Az építészettörténetet Magyarországon először a József Polytechnikum-ban oktatták az 1869/70-es tanévben, a művészettörténet témakörén belül, a fiatal Skalnitzky Antal (1836-1878) előadásai során.

1870-ben Steindl Imre (1839-1902) és 1872-ben Hauszmann Alajos (1847-1906) is bekapcsolódott az oktatásba, mint önálló tanszékvezet?. 1887-ben Czigler Győző (1850-1905) új tanszékével együtt létrejött az az oktatási forma, mely a tantárgyat történeti korok szerint megalakult tanszékekkel oktatta.

Az Ókori Tanszék vezetője tehát Czigler Győző volt, majd Nagy Virgil (1859-1921) és Wälder Gyula (1884-1944) követte. A Középkori Tanszéket el?ször Steindl Imre vezette, majd Schulek Frigyes (1841-1919), Möller István (1860-1934), Csányi Károly (1873-1955) és Rados Jenő (1895-1995) volt a tanszékvezető. Az Újkori Tanszéket Hauszmann Alajos után Hültl Dezső (1870-1941), majd Friedrich Lóránd  (1881-1947) vette át.

A világháború után - 1950-tól - az Ókori Tanszék vezetője Major Máté (1904-1986) a középkorié továbbra is Rados Jenő, az Újkori Tanszék vezetője Kardos György (1902-1953) lett.

1957-tól a három tanszék egyesült Major Máté vezetése alatt. 1971-ben ő alapította ugyanott az Építészettörténeti és Elméleti Intézetet, mely név 1997-ben Építészettörténeti és Műemléki Tanszékre változott.

Major Máté után Bonta János és Zádor Mihály az intézeti igazgató. Az Intézet utolsó igazgatója, majd a jogutód tanszék vezetője Istvánfi Gyula. őt Mezős Tamás, Krähling János, majd Kalmár Miklós követte a tanszékvezetői székben. A Tanszék jelenlegi vezetője Krähling János.